Dumaszínház

A stand-up comedy napi veleje. Csillagok, humor, egyebek.

Csatlakozz!

Friss topikok

Félőrültek a Godotban

2010.11.10. 10:27 - kcsabi

Címkék: kertész godot tehetségkutatás csenki tóth edu félőrültek

Tehetségek, piros lapok, rendőrök. Eseménydúsra sikerült a legutóbbi tehetségkutató.

Hétfőn ismét tehetséget kutattak a Godot Dumaszínházban. A havonta jelentkező Fiatal Félőrültek Fesztiválján tizenkét lelkes újonc lépett a szigorú közönség elé. Bátorságban és lelkesedésben nem volt hiány, de a megváltozott szabályokból következő időkorlát, a nézőtérre kiosztott fenyegető piros lapok, és a műsor elején belépőjegy nélkül érkező rendőrök kicsit megzavarták a humorpalántákat.

A minimum kettő-, maximum öt perces előadásokból még csupán hármat hallhattunk, amikor kiderült, bombariadó miatt távozni kell az épületből. Az első pillanatokban – talán a hely szelleme miatt - a többség azt hitte, ez is egy poén, de hamar kiderült, nem így van. A körülbelül egy órás várakozás során az egyik újonc meg is jegyezte: „Tudtam, hogy keményednek a szabályok, de hogy egyből rendőrök, meg bomba…”

Az utólag, találóan „Viccek az esőben”- blokknak nevezett kitérő után végre komolyan beindult az este. A tucatnyi próbálkozóból a közönség végül hat versenyzőnek adta meg a lehetőséget az ismétlésre. Ők újabb két percet beszélhettek, mielőtt elindult volna a szavazás. A mezőnyben persze voltak olyanok is, akik már nem először vette részt a Fesztiválon. Gábor János, a kalocsai Korona Rádió műsorvezetője, például rutinos félőrült:

A főként barátok-család-alkohol aranyháromszögben mozgó történetek, egyéni, vagy „valahonnan ismerős” stílusú fellépők különböző mértékű rokonszenvet tudtak kialakítani nézőtéren ülőkben. A szavazástól függetlenül viszont – minden kétséget kizáróan – az egyik kedvenc Tóth Eduárd lett. Edu szintén nem először lépett színpadra a Godotban. Enyhén dadogós, kicsit levegő után kapkodós beszédstílusa, szerethető poénjai, és gyorsúszókat meghazudtoló kartempója mellett az ő szemében csillogott legfényesebben a lelkesedés, amit a nézők teljesen indokolt tapssal jutalmaztak. Később az este műsorvezetőjével, Csenki Attilával egyetértettünk abban, hogy Edu még biztosan sok kellemes percet szerez a tehetségkutatóra ellátogatóknak.

A voksok összesítésének idejére sem ált meg a humorélet. Amíg a színfalak mögött lázas számlálás folyt, addig meglepetésvendégként a Comedy Central bemutatja című műsorban nemrégiben debütált – szintén jó néhány tehetségkutatót sikerrel megjárt – humorista, Kertész Richárd, vagyis Ricsi fiú szórakoztatta a közönséget.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szavazás eredményeként a hétfőn végül Gergely István Tamás vihette haza, a trófeaként felajánlott ajándékkönyvet. A boldog győztest közvetlenül a diadal után kérdeztem:

 

A megváltozott, szigorúbb feltételekkel megrendezett estéről végül Csenki Attilától kértem rövid értékelést:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dumaszinhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr502437947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása