Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Dumaszínház

A stand-up comedy napi veleje. Csillagok, humor, egyebek.

Csatlakozz!

Friss topikok

Hirdetés

Kávéházi dumasarok Bödőcs Tiborral

2011.01.21. 01:33 - kcsabi

Címkék: bödőcs kávéházi dumasarok interjúsorozat

  „A humor mindenkié!”

– interjú Bödőcs Tiborral -

 A bucsuszentlászlói kerekasztal alapító lovagja, aki színésznek készült, magyar tanárnak tanult, majd humorista lett. Szerencsénkre. Háta mögött sokáig kis-Hofiként emlegették, de már nincs szüksége ilyen jelzőkre, a közönség saját magáért szereti. A minőségre törekvő humor-cowboy makacsnak és önfejűnek tartja magát. Nem dolgozik csapatban, nem szereti a Csillagok Háborúját, de bármikor van egy idézete Hrabaltól. Kocsmatörténetek, politika, Ferus, a szóban festő és mázoló, Jenő a nagyszívű böllér, humor-Woodstock, a lét elviselhetetlen könnyűsége, no meg Sebestyén Márta. A magyar humor Bödőcs Tiborja, Bödőcs Tibor…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Miért dönt úgy egy fiatalember, hogy a Zala megyei kis faluból felmegy a fővárosba és humorista lesz?

Senki nem gondolja úgy, hogy délután fél négytől humorista lesz, ez nem így megy. Az embert az érdeklődési köre a humor felé tereli, szereplésre vágyik, aztán ide jut. Volt olyan korszakom, amikor színész akartam lenni. Jelentkeztem a Színművészetire, de mondták, hogy már kész vagyok, nem tudnának nekem mit tanítani. Ez persze csak vicc, de ilyen dolgok érdekeltek. Előbb passzívan hallgattam a humoros műsorokat, aztán kiderült, hogy meg tudom nevettetni a környezetemet. Sőt ez előtt is volt egy korszakom, mint ahogy egy nemrég előkerült nyolcvannyolcas családi videóból kiderül, ahol egy disznóvágást rögzítettünk az örökkévalóságnak, és már ott óvodásként egy ígéretes részegember imitációt mutatok be. A színpadi működésem középiskolában, harmadikban kezdődött egy alapítványi bálon, aztán gerillaharccal a Zala megyei falunapokat és egyéb rendezvényeket szőnyegbombáztam végig.  A visszajelzések meg jók voltak. Később felkerültem Pestre, a kabaré környékén kóboroltam, kisebb kocsmákban, sörözőkben, a kollégiumban léptem fel, aztán jött a Godot Dumaszínház, majd a rádió, és a tévé.

Honnan tudtad, hogy van ebben perspektíva hosszabb távon?

Kezdetben mindig vannak reménytelennek tűnő időszakok, ezen túl kell esni. Sokszor még most is előfordul, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy akartam. Ez elgondolkodtat, kétségbe ejt. Igyekszem folyamatosan fejleszteni magamat, és a műsort, és ebben benne van, hogy olykor kétségbe kell esni. Saját magammal szemben komoly elvárásaim vannak, ahogy a közönségnek is felém. Gyakran megtörténik, hogy sikerem van, mégis úgy érzem, valahogy nem volt jó a műsor. A nézők szeretnek, tapsolnak, nevetnek, de mégis elégedetlen vagyok. Engem nem tudnak becsapni tapssal és nevetéssel! Mit gondolnak? Magamnak sokkal nehezebben felelek meg, mint bárki másnak. Rendkívül nehéz, de egyben felszabadító érzés is.

Egy humoristától fura azt hallani, hogy hajlamos válságba kerülni magával…

Mindent a helyén kell kezelni, és az sem mindegy, mikor, milyen fellépésről, közönségről van szó. Ha a Ponyvaregényt levetítik egy idősek otthonában, nem ugyanaz lesz a reakció, mint a Pécsi Egyetemen. Vannak szövegeim, történeteim, és azok nem biztos, hogy mindenhol működnek. Mindenképpen le kell vonni a tanulságot, mit, hol lehet mondani, később pedig már kialakul a rutin. Fontos az előadás ritmusa. Ha az nincs meg, vagy elveszik, akkor csak magamat hibáztathatom, ha viszont elkapom a fonalat, nagyon jó fellépések jönnek össze. Éppen emiatt az előző – filmes - hasonlat kicsit sántít, hiszen ez élő műsor, nagyon rá vagyok utalva az azonnali visszajelzésre. Magamat nagyon intenzívnek látom a színpadon. Úgy élem meg, hogy ha felpörgök, akkor jó a műsor. Nem állok oda a tükörhöz, nincs megtervezve, milyen arcot vágok közben. Nincs is rá szükség. Felmegyek, belehelyezkedem a történetbe és elmesélem. Látom magam előtt a képeket, Jenőt, Ferust, Pepét és a többi szereplőmet. Igyekszem humorosan visszaadni a velük való találkozásokat, erre koncentrálok.

A Dumaszínház egy régebbi, bemutatkozó filmjében mondta valaki, hogy Bödőcs Tibort – a háta mögött – „kis Hofiként” emlegetik. Egy ifjú humoristának ez elég komoly összehasonlítás…

Bizony az. Jól is esett. Ebben a szakmában nem nagy sértés, ha Hofihoz hasonlítják az embert. Inkább ő jusson a nézők eszébe rólam, mint Sas József. Jó dolog, megtisztelő, hiszen nagyra értékelem Hofi Géza munkásságát, a szakmához való hozzáállását. Ugyanakkor nem törekszem rá, hogy hozzá – vagy bárki máshoz – hasonlítsanak. Elsősorban Bödőcs Tibor szeretnék lenni. Talán egyszer majd azt mondják valakinek a háta mögött, hogy „kis Bödőcs”. Az is nagyon jó lenne. Összességében viszont inkább magamhoz mérem magamat és minden sikert. Igyekszem fellépésről fellépésre javulni, hiszen amit csinálok, nem más, mint hó szobrászat, ahogy a színházról olvastam nemrég. Ott vannak a nézők, őket szórakoztatni kell, estéről estére.

Hogyan zajlik az anyaggyűjtés? Miből lesz a poén?

Mindenből, bármiből. Viszont nem szabad túlerőltetni a keresést sem. Olyan ez, mint a borászat. Amikor préselik a bort, meg van szabva, hányat lehet rajta húzni, mert azon felül már nem lesz olyan a minősége. Vannak, akik nem is használják a prést, csak abból dolgoznak, ami magától lecsorog. Nem akarom tehát túlerőltetni a poéngyűjtést sem, ami a nyersanyagból kijön, annyit használok. Van olyan is, amikor nincs elég nyersanyag, ilyenkor pihenni kell és töltődni. Nem úgy van, hogy minden nap eszembe jut néhány poén, sok mindentől függ az inspiráció. Könnyíti a helyzetet, hogy én így látom a világot. Folyamatosan nézem a híreket, olvasom az újságokat, összegyűjtöm a történéseket. Egyébként is eszembe jutnának a viccek, csak nem biztos, hogy összegereblyézném őket műsorrá.

Az új poénokat először – gondolom – a családod, barátaid, a feleséged szenvedik el…

Ők a tesztpilóták, igen. Aki a közelemben van, az kapja először. Nyilván próbálom nem elvenni az illúziót. Beszélgetünk egy kocsmában, nem görcsölök rajta, hogy poén legyen. Ha eszembe jut valami, amit jónak gondolok, azt szívesen kipróbálom a műsorban is. Tesztelem a közönségen, ha meg nem nevetnek rajta, akkor egy másikon is. Mondjuk, ha ott sem nevetnek, akkor az már gyanús, ilyenkor változtatok valamit. Arra nincs szabály, hányszor próbálkozom egy műsorelemmel. Nem vagyok mérnöki pontosságú ember, sokszor az érzéseimre hagyatkozom. Lehet érezni egy poénról, hogy az minden közönségnél bejön - legyen magasan kvalifikált közeg, vagy akár egyszerűbb -, vagy sem. Vannak viszont olyan viccek is, amikhez kell háttérismeret. Egyszer a műsorban is meséltem a német emberről, aki sört ivott Badacsony szívében. Odamentem hozzá, hogy „Mekkában ne játsszál Klezmert”. Aki nem tudja, hol van Mekka és mi az a Klezmer, annak ez nem olyan érdekes.

Hogy élik meg az otthoniak, hogy – lényegében – médiasztárt csinálsz belőlük, akár akarták, akár nem?

Abban van az erőm, mint Sámsonnak a hajában, hogy nagyon sokféle barátom van. Ferustól, aki szobafestő és mázoló, Pepéig, aki egy majdnem diplomata, idegen országban dolgozó pénzügyi ember. Van állatorvos, matematikus, közgazdász és humorista barátom – tehát nagyon sokféle –, belőlük merítek erőt. Visszatérve Ferusékra. Mit szólnak? Örülnek neki. Büszkék rám, azt hiszem, bár ezt ők tudnák megmondani. El szoktam hívni a humoristákat Szentlászlóra, humor-Woodstock-ot rendezek a falunak. Ilyenkor találkozik ez a két világ, a kollegáim, és a szereplőim. Mind a két oldal nagyon szereti ezeket az alkalmakat. Így próbálom törleszteni a falumnak, hogy nyersanyagként felhasználom a kocsmatörténeteket. Viszek nekik ismert, kedvelt humoristákat – még Fábry is fel szokott lépni -, ami lázba hozza őket. A közönség pedig már várja a hazai történeteimet, de szívesen is mesélem őket. Tegyük hozzá, ezzel van a legkevesebb munkám, legkönnyebb dolgom. Fejlesztgetem, bővítem, ez a vezérfonál, amiből aztán elágazok ide-oda.

Lényegében felhelyezted a falut Magyarország térképére…

Már készül a szobrom – szoktam mondani - lehet jönni zarándoklatra. A múltkor otthon voltam, és másnaposan gondoltam, jó lenne kicsit mozogni. Elkezdtem fát hasogatni fejszével. A falu végén lakunk az erdő mellett – ahol behajol Sebestyén Márta az ablakon –, úgyhogy kicsit meglepő volt, amikor odajött két csávó, autogramot kérni. Olyan volt, mint mikor Jack Nicholson golfozik, kihajol a kerítésen és aláírja a felé nyújtott papírt. Két percig tartott, aztán mentem vissza, és Charles Bronson-ként – ahogy ő, A hét mesterlövész elején – vágtam tovább a fát, az ebédemért.

A közelmúltban hosszabb időre eltűntél a képernyőről, és nem vagy már a Dumaszínház hivatalos csapatának tagja sem. Mi történt?

Eleve kevesebbet vállaltam. Csak a marxisták mondják, hogy a mennyiség előbb-utóbb átcsap minőségbe, szerintem ez nem így van. Nem lehet mindig gyártani, iparszerűen termelni a poénokat, ki kell forrnia magát. A kiválással az volt a célom, hogy fejlesszem a műsort és magamat is. Úgy érzem, sikerült. Van egy önálló estem, Az élet értelme és kertészeti tippek címmel. Ez egy nyolcvan perces est, aminek nem adhatom el az összes tartóoszlopát, mert akkor nem tudnék mit mondani élőben, amikor járom az országot. Így jobb, hogy kevesebbet voltam a tévében, Dumaszínházban. Régebben, még az egész elején, nem spóroltunk, mindent elmondtunk a tévében. Most viszont már tartalékolunk az élő előadásokra is. Ami ott kész van, kicsiszolódik, azt el lehet vinni a tévébe. Egy ideje már visszatértem vendégművészként, ott az önálló est, és csináltunk közös műsort Kőhalmi Zolival, Kiss Ádámmal, Badár Sanyival és Litkai Gergővel is, úgyhogy ez valóban nem volt végleges szakítás.

Milyen kapcsolatban vagy a többiekkel?

Jóban. Eljönnek nyáron, jól érezzük magunkat. Eléggé öntörvényű vagyok, nem jellemző rám a kollektivista szellem, inkább makacsnak és önfejűnek mondanám magamat. A csapatmunkában sem nagyon veszek részt. Vannak kollegák, akik összejárnak gegelni, segítenek egymásnak, én viszont magányos cowboy vagyok. Nincs ezzel sem baj. Ők megbeszélik a saját anyagaikat egymással, mert nekik úgy jó, engem viszont inkább zavar, ha mások beleszólnak a munkámba. Önmagamat gyötröm, és ha kisül belőle valami jó, akkor annál jobban érzem magam. Egyébként sem lehet huszonöt emberrel a legjobb barátnak lenni. Természetesen van olyan, akivel le tudunk ülni és hosszan elbeszélgetünk, másokkal viszont inkább korrekt, kollegális a viszony, ahogy ez bármelyik munkahelyen is megvan.

Milyennek érzed a műfaj helyzetét? A stand up comedy csak egy divat, vagy annál sokkal több?

Nem lehet tudni. Annak idején, amikor elkezdtünk a Godot-ban – hét-nyolc embernek – fellépni, fogalmunk sem lehetett róla, mi lesz ebből az egészből. Ugyanolyan elánnal szerepeltünk akkor is, mint most. Nem is sejtettük, miért, mire, hova futja ki magát a dolog. Nem gondolhattuk, hogy ennyire népszerű lesz, tehát most sem lehet megjósolni, meddig fokozható még ez a dolog. Nagyon jó, hogy van a tévéműsor, sokan megismerték a műfajt. Másrészt azonban hátrány is. Régebben alternatív mozgalom volt, underground, amit a közönség talált meg magának, suttogó-propagandával. Azok az érdeklődési körű emberek voltak ott, akiket tényleg érdekelt, értették, szerették. Most már olyanok is eljönnek, akik csak a tévében látják a műsort, de nem is annyira fogékonyak rá. Tömegkulturális termékké vált, divatos. Persze a humor mindenkié, ahogy a zene, vagy a tánc is. Ma – szerintem – senki nincs, aki meg tudná mondani, meddig tart majd ez a rajongás.

Tegyük fel, elmúlik a divat, nem lesz már népszerű a stand up comedy. Ez esetben mivel szeretnél foglalkozni? Mi a B terv?

Nem nagyon van B terv. A „humoristaság” komplex dolog. Kicsit újságírás, kicsit írás, színészet, szociológia – még ha pop-szociológia is –, vagyis sok mindenből áll össze. Lehet, hogy egyik ilyen társ-hivatást kellene felerősítenem. Szokták mondani, hogy írjak, többen biztattak már erre, de még nem szántam el rá magam. Az is ugyanolyan nehéz, sok kudarccal járó dolog, míg nem érsz el egy bizonyos szintre, vagyis egy kicsit újra kellene kezdenem mindent. Ebben már sok harcot megvívtam, tudok egy-két dolgot, főként hogy hogyan dolgozzak. Most csak ezzel foglalkozom, és bízom benne, hogy még jó ideig tehetem.

Hogyan viszonyul a feleséged ahhoz, hogy Te ismert és népszerű vagy?

Hamarabb látott fellépni, minthogy megismerkedtünk volna. Nagyon jó humora van, sokat segít. Az apukája kaszkadőr volt, színpadi műsorral járta az országot. Amikor kislány volt egyáltalán nem a szokásos játékokat játszották az apukájával. Le lehetett dobni apát az ablakból, meg lehetett gyújtani, így ő ezt szokta meg, ebben nőtt fel. Neki tehát nem furcsa, hogy folyton fellépni járok. Más talán nem is értené meg. Időrabló dolog, főleg, mivel máskor megyek, mint ahogy mások mozognak. Molnár Ferenccel történt meg, hogy egyszer beidézték tanúnak a bíróságra. Reggel kilencre kellett mennie, jött érte a lovas kocsi. Akkor kérdezte meg az író, hogy ennyi ember van-e beidézve, mert igen sokan vannak az utcán. Néha én is így érzem magam. A párom tolerálja és kibírja ezt az életformát. Ha hétfő délelőtt spicces vagyok az pontosan olyan, mintha szombat este lenne. Ne értsük ezt félre, bár – mint tudjuk – a kötetlen munkaidő az alkoholizmus melegágya! Egyébként az édesapja figyelt fel rám, ő küldte el Krisztát, hogy nézzen meg fellépni. Megnézett, megismerkedtünk, összejöttünk. Tavaly összeházasodtunk. Miért most? Már elég régen együtt vagyunk, eljött az ideje. Mozgástér és kényszerpálya, ahogy a történelemkönyvekben írni szokták.

Milyen módon változtatta meg az életedet az ismertség?

Ezt akarom csinálni, az ismertség pedig vele jár. Előfordul, hogy kocsmákban odajönnek, nem ez a fő cél, de nem is zavar. Nem mindig alakul ki termékeny beszélgetés, hiszen általában ugyanazt kérdezik, mondják. Mondom a mantrát, majd udvariasan lekerekítem a dolgot, vagy pedig igyekszem úgy terelni a szót, hogy akkor tényleg beszélgessünk. Amikor a barátaimmal vagyok, kimentem magam. A többség megérti és elenged. Egy-két negatív tapasztalat volt, de semmi több. A honlapomon, a vendégkönyvben írt valaki a római hadvezérekről. Amikor bevonultak a győztes csatából, mindig volt mellettük valaki, aki figyelmeztette őket rá, hogy ők is csak emberek. A siker meg tudja zavarni az embert, könnyű elhinni magadról, hogy nagy király vagy. Sok ember nevet, aláírást kérnek, meg közös fényképet, bárki elhiszi magáról, hogy most nagyon nagy. Ilyenkor érdemes megnézni más nagy teljesítményeket, és rájönni, hogy nem csak te vagy jó.

A közönséget szívesen szórakoztatod a falubeliekről szóló történetekkel. Mivel szórakoztatod őket, amikor lementek együtt a kocsmába?

Ott inkább néző vagyok, mint szereplő. Ők olyan erős „világámítók” – egy Hrabal fogalomra utalva –, hogy nehezen tudnám őket felülmúlni. Kellenek időszakok, amikor én vagyok a befogadó. Általában nem működik, ha tudnak róla, hogy poént szeretnék faragni abból, amit hallok tőlük. Viszont, ha természetesen viselkednek, abból lehet valami később a műsorban is. Őszinték, nagyon jó emberek, nem alakoskodnak, nincs bennük képmutatás, muslinca glóriába burkolóznak, és jól elbeszélgetünk.

A műfaj – sokszor szakmabéli – kritikusai szerint nem lehet igazán humornak nevezni, amikor a saját életedet meséled a színpadon…

Igen, de ne felejtsük el, hogy Thomas Mann is írt a családjáról. A témától még semmi nem rossz, a feldolgozás módja a kérdés. A családról is lehet gyenge vicceket mondani, ahogy jókat is. A közéletiséget hiányolják, mert ez régen erősebb volt a kabaréban. Igyekszem is folytatni a hagyományt, ezért a műsoromnak egy része, a közügyekkel foglalkozik. A mai viszonyokkal, a pártokkal, politikusokkal. Csalás nélkül tudok szétnézni könnyedén, hiszen mindkét oldalon látok annyi butaságot, hogy az bőven elég. Mindenki céltábla, bárki célkeresztben van, és úgy veszem észre, hogy ez tetszik a nézőknek. Nagyobb léptékben próbálom megragadni a lényeget, inkább a tendenciákat térképezem fel, nem a napi eseményeket. Ugyanakkor kocsmatörténetek is vannak, és ezek jól megférnek egymás mellett. Általában becsempészek valamit a könyvélményeimből is. Hízelgő számomra, ha valaki azért olvas el valamit, mert tőlem hallott róla.

Mivel foglalkozik Bödőcs Tibor, amikor nem humorizál hivatásszerűen?

A lét elviselhetetlen könnyűségét próbálja elviselni valahogy. Nincs igazából hobbim. Járok moziba, gyűjtöm a könyveket, filmeket, DVD-ket. A feleségem a könnyedebb filmeket szereti, én viszont jobban hajlok a művészfilmek felé. A művészet persze nem csak arra van, hogy szórakozzunk, azzal kicsit dolgozni is kell, a befogadónak is van dolga. Egyszer fel is hívta rá a figyelmemet a párom, hogy legtöbbször szomorú, depresszív filmeket nézek. Nyilván előfordul, hogy csak a kikapcsolódásért megyünk moziba, de nem vagyok kimondottan rajongó típus. A Star Wars-mánia, például, elkerült. Gyerekkoromban nem volt meg, nem jutott el Szentlászlóig a kópia. Felnőttként meg már nem ugyanaz. Biztos nagyon jó, szép eposz, felnőtt mese, de nem tartozik a nagy kedvenceim közé. Ha már kultuszfilmeknél tartunk, széles a spektrum Tarkovszkijtól, Truffaut-n és Tarr Bélán át Tarantinóig, és nem csak a T betűsöket szeretem. Nagy kedvencem Enyedi Ildikó Simon mágusa, a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, a Kelly hősei, Gothártól a Haggyál lógva, Vászka!, a Coen testvérek filmjei, Fellini, és még hosszan sorolhatnám. Ha nem filmet nézek, akkor olvasok, vagy kocsmázom.

Mennyit változtattak a karriereden a díjak, amiket elnyertél? A két Bon-bon után, 2010-ben megkaptad a Karinthy-gyűrűt…

Közhelyesnek tűnhet a válaszom, de a mi díjaink elsősorban a közönség nevetése, a taps, a kacajok. Ettől még persze örülök az elismerésnek. Nem sűrűn osztogatnak díjakat, és persze nem is azért csináljuk. Ez a kitüntetés nem olyan, mint az Oscar, emiatt nem jönnek el többen az előadásra. Az emberek szimpátiája nem azon múlik, hogy kaptam-e valamit a szakmától, vagy sem. Láttak, tetszett a műsorom, jól szórakoztak, eljönnek újra. A közönség szeretetére jobban lehet építeni, ha pedig valami jól sikerül, az engem inspirál, igyekszem még jobbat alkotni. A Karinthy-gyűrűt sem tartottam fontosnak előtte. Nem vagyok oda a hivatalos dolgokért. Fura helyzet, amikor meg kellene hatódnod magadon, olyan pátoszban, amilyet egyébként gúnyolni szoktál. Ennek ellenére jól éreztem magam az átadón és örültem neki. Szentlászlóról busszal jöttek fel miattam, meg tudtam köszönni a történeteim szereplőinek, anyáméknak, a közönségnek. Kicsit szentimentálisra sikerült, de nem baj, ez is kellett. Jó buli volt, élveztem.

Milyen tanácsot tudnál adni annak, aki úgy dönt, belefog egy stand up comedy karrierbe?

Tanuljon sokat az egyéb fellépőktől – nem csak a stand uposoktól –, nézze meg, hogy csinálják, de persze ne koppintsa le őket. Dolgozza fel a saját élményeit! A legfontosabb az, hogy vágjon neki bátran, aztán úgyis kiderül, jó-e, vagy sem. A szakmának és a közönségnek is jót tesz, ha még jönnek tehetséges újoncok. Ez olyan, mint Brazíliában a foci. Mindenki kipróbálja magát, több százezren fociznak, a végén pedig kiderül, ki marad meg. Abban viszont nagy a felelősségünk, hogy aki nem jó, azt ne áltassuk, mondjuk meg neki, ne büntesse a nézőket egy életen át.

 

/Koncz Csaba

 

A bejegyzés trackback címe:

http://dumaszinhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr962601556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

ZéGé 2011.01.21. 22:25:28

Hofi és Bandó no meg Fábry után-mióta ismerem- már BÖTI is a kedvencem .Szeretem ha egy humorista több mint egy utánzó.Az intelligens humornál nincs nevettetőbb és gyilkosabb persze....és igen,nem hátrány ha kiszámíthatatlan szófordulatok és vizuális képek lepnek meg és a röhögés mellett még el is gondolkodtatnak.A muslinca glóriát köszi Bödőcském az erős vizualitásom miatt duplán hatott!

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2011.01.21. 23:00:53

gyalázatos a helyesírás a "cikkben".

"levonjuk a tanÚságot"?????? wtf? és ez csak egy példa volt

kcsabi 2011.01.23. 14:17:26

Kedves morrisal! Köszönöm az észrevételt, igyekeztem minden elütést és hibát javítani. Bízom benne, hogy maga az interjú azért tetszett. Üdv. kcsabi