Dumaszínház

A stand-up comedy napi veleje. Csillagok, humor, egyebek.

Csatlakozz!

Friss topikok

Kávéházi dumasarok Kertész Ricsivel

2011.08.26. 08:03 - kcsabi

Címkék: kertész kávéházi dumasarok interjúsorozat

„Rájöttem, ez a közönséggel való kapcsolatról szól”

– Interjú Ricsifiúval, azaz Kertész Richárddal –

Színészből lett komédiás, ismerős hangú vicces ember. A színpad iránti elkötelezettsége már gyerekkorában elrendeltetett, és pályamódosítása ellenére sem múlik. Thália istennő reformer lelkű apostola, rádiós műsorvezető, állomáshang, egy hírszerkesztő angoltanárnő férje, nem mellesleg boldog apuka. A főiskola felvételi bizottságát is megnevettette, de ezt ott nem jelentett sikert. A vidéki emberek városi hangja, a nagyvárosban élő falusi legény. A szolgálati halottaskocsi vidám lelkű idomárja, a Mozsi-gyászoló locsolkodó-bajnok, az ibrányi Ricsifiú élethű mása, a Dumaszínház egyik legújabb felfedezettje, Kertész Richárd.

(Ricsivel a 2011-es OTP Dumavölgy – Humorvár ötödik napjának délutánján beszélgettünk Nagyvázsonyban.)

Milyen úton jutottál el a Dumaszínházig?

Kilenc évig dolgoztam színészként a kecskeméti Katona József Színházban, aztán úgy hozta az élet, hogy felmondtam, keresni kellett valami más elfoglaltságot. Nem mintha nem lett volna munkám, hiszen 2007 óta vagyok a Petőfi Rádió állomáshangja, de azért szerettem volna művészileg kitölteni az űrt, ami a színház után keletkezett bennem. Azt gondoltam, a stand up comedy-ről, hogy borzasztó egyszerű dolog, fölállok és elmondok jó sztorikat az életemből, nekem ez könnyen menne. Belevágtam, eljártam a Fiatal Félőrültek Fesztiváljára, és hamar rájöttem, mégsem olyan egyszerű ez. Minden alkalommal, amikor a Godotban jártam, igyekeztem Litkai Gergővel beszélgetni, ő pedig mindig mondott egy jó tanácsot, de csak egyet. Egy fellépés, egy jó tanács, így ment egy ideig. Néhány hónap után meghívott egy Rádiókabaré felvételre, tavaly májusban, aztán a tavalyi Dumavölgy – Humorvárra is Nagyvázsonyba. Később jött a Comedy Central bemutatja felvétel, azóta pedig Gergő jótékonyan segít, amellett, hogy tavaly év végén meghívott a társulatba is. Teljesen más ez, mint a színház, hiszen ott az ember inkább befelé figyel, a saját karakterének az ábrázolásával van elfoglalva, itt viszont a közönségre kell koncentrálni, a szemükből kiolvasni, mit sikerült felépíteni bennük, vagy éppen min kell hamar változtatni.

Mi vonzott a színészetben?

Édesanyám is színész, valahogy adta magát a dolog. Tíz évesen játszottam először a szolnoki Szigligeti Színházban, aztán pedig minden évben játszottam egy-egy darabban. Békéscsabán végeztem a Fiatal Színházművészetért Alapítványi Színiiskolában, majd elkerültem Kecskemétre. Lehet, hogy túl korán kezdtem a színjátszást, nem tudom, de egyszer csak azt kezdtem érezni, hogy ugyanazokat a régi, elavult történeteket mondtuk el folyamatosan. Úgy éreztem, ezek már nem szólnak annyira a közönséghez, mint mondjuk a stand up. Ez teljesen más. Itt nincs rendező, akivel meg kellene küzdelem, hogy jó, vagy nem jó. Kiállok, elmondom, és kiderül, mennyire volt jó az elképzelésem. Nem mondom, hogy nincs veszélye, hiszen védtelenebb is vagyok, de amikor az ember alkot, létrehoz valamit, és tudja, hogy csakis ő csinálta, akkor az e fölött érzett öröm is csak az övé. Nyilván, ha valami nem úgy sikerül ahogy szeretném, akkor sokat gondolkodom rajta, mit rontottam el. Így tulajdonképpen nagyobb amplitúdóval mozgat meg ez a világ, mint a színház. A képzőművészethez, vagy a festészethez tudnám hasonlítani. Az alkotó nézi, figyeli a tájat, ami impulzusokat ad neki, múzsája lesz, és ebből születik meg az alkotás. Nekem ezeket az érzeteket a közönség adja, és ez nagyon jól vissza tud tölteni. Egyébként már a főiskolán is kiderült, hogy inkább a komikus vénám erősebb. Talán ez is volt a színházzal a legnagyobb problémám, kevesebb humoros szerepet kaptam, sokkal inkább a szomorú, komoly, drámai feladatokat erőltették, amit egy idő után nem esett már jól játszani. Sokkal vidámabb, derűsebb ember vagyok, jobban szeretem a vidám dolgokat, mint a folytonos drámát.

Mik a legszebb emlékek a színházi időszakból?

Elsősorban azok az emberek hiányoznak, akikkel együtt dolgoztam, akár már gyerekszínészként is. Fodor Tamást, Schwajda Györgyöt említeném meg Szolnokról, Karcag Ferencet, a mesterségtanáromat, a színiiskolából, vagy éppen Kecskemétről Zsótér Sándort, Bagosit Lászlót. Voltak páran, akiktől sokat tanultam. Ők mind azt a gondolkodást képviselték, hogy nem lehet hazudni. A színház mindig ott bukik meg, amikor valami hazugság van benne. Az operettben nagyon boldogok vagyunk például, és egyszer csak dalra fakadunk, minden átmenet és indok nélkül. Ezek ma már hazugságok. Szerencsére vannak rendezők, akik ezt már felismerték, és próbálják frissen tartani a színházat, mert ma más az emberek igénye. A hagyományos színház, a kosztümös előadások vannak fölényben, de bízom benne, hogy előbb-utóbb lesz változás.

Végérvényesen szakítottál a színjátszással, vagy vissza lehetne csábítani?

Ennyire azért nem vagyok sarkos. Úgy vagyok vele, ha egy színháznál szükség lenne rám, konkrétan velem képzelnek el egy jó szerepet, akkor lehetne róla szó, nem zárkóznék el. Ugyanakkor szinte biztos, hogy még egyszer nem szerződnék le azért, hogy évente öt – hat darabot játsszak, bemutatókkal, próbákkal, éjjel-nappal dolgozva azért, hogy olyan szerepeket vigyek, amiket nem is szeretnék. Ilyen értelemben pénzért sem csinálnám már, akkor inkább maradok így szerényebben boldog.

Milyennek képzelnél egy igazán jó, mai igényeknek is megfelelő színházat?

A színház jövője az új darabok írásában van. Nem Gogolt, meg régi Shakespeare-t kell játszani állandóan. Valamilyen szinten meg kell tartani, nem mondom, hogy nem – furán is venné ki a számból, ha lehúznám Shakespeare-t –, de szülessenek friss darabok, olyanok, amelyekben a közönség is szereplővé válhat. Kamaraszínházas előadások, kis stúdiók is léteznek már, vannak kísérletek, de ez még nagyon az eleje. Dolgoznak fiatal, kortárs drámaírók, készülnek jó darabok, de kevés pénz van rá, ami nagyban megnehezíti a fejlődést. Nagy vágyam különben, hogy megpróbálkozzam magam is a drámaírással, ami persze még csak távoli terv. Sok gyakorlatot kell szereznem, de szeretnék egyszer egy olyan darabot csinálni majd, amiben az előadók folyamatosan beszélgetnek a közönséggel. A színházi oldalát már tapasztaltam, és most tanulom az interakciót a stand up révén, és amikor már mind a kettő megvan, megpróbálom összehozni ezt a speciális színházi előadást.

Nézőként úgy gondolom, komoly előnnyel indulsz azokkal szemben, akik itt léptek először színpadra. Tévedek?

Nyilván van valamennyi előnyöm, de koránt sem annyi, amire gondolsz. A színészbe például, évek alatt belenevelődik a félelem. Kezdem már leküzdeni, de ez azért még megvan. A színházban a premier előadáson mindenki megpróbálja teljesíteni azokat a kéréseket, amiket a rendező megfogalmazott. Teljesítmény kényszer van, amitől görcsös izgalom lesz úrrá rajtunk, és ez később sem múlik el. Amikor elkezdtem a stand up-ot rettenetesen ideges voltam, hogy amit otthon kitalálok, azt meg is tudjam mutatni. Később rájöttem, hogy ez nem erről szól, hanem a közönséggel való kapcsolatról. Lesz, ami lesz, elmondom azt, ami eszembe jut. Ennyi a recept. Egy csomó eszközt, amit régen megtanultam, itt nem kell használni, hiszen nem jambusban van megírva a szövegem. Bármit elrontok, vagy felcserélem a szórendet, esetleg komplett blokkokat más sorrendben mondok el, attól még semmi nem történik. Nevessenek a nézők, ez a fontos. Ráadásul vannak helyzetek, amire egyszerűen nem lehet felkészülni. Egy pincér hasra esik, szétszórja a poharakat, akkor azért csak szólok hozzá! Egyébként minden produkciómba próbálom bevonni a közönséget. A Comedy Centralon citerázni tanítottam az embereket, a Rádiókabaréban kályhacsővel zörögtek, most itt, Nagyvázsonyban pedig páran feljönnek majd mellém a színpadra, énekelni.

A színpadon Ricsifiúként szerepelsz. Honnak vetted a karaktert, és egyáltalán miért „rajta keresztül szólsz a közönséghez?

Szabolcs megyében gyerekeskedtem. Pesten éltünk, de akkor még nem volt bébiszitter, így minden nyaramat ott töltöttem, a nagyszüleimnél. A vidéki emberekben borzasztó nagy szeretet van, nyíltszívűek, őszinték, tiszták. Bármiről képesek beszélni, életről, halálról, boldogságról, bánatról. A rokonaim, nagyszüleim, nagynénéim is ott élnek, így gyerekként könnyedén elsajátítottam azt az akcentust, amivel beszélnek, megismertem a gondolkodásmódjukat. Ebben van számomra valami emelkedettebb, legalábbis a városi élethez képest. Kevesebbet törik magukat a felesleges dolgokon, könnyebben túllépnek problémákon, és jobban össze is tartanak. Vendégszeretőek, nem csoda, hogy nagyon szeretek ott lenni. Rokonszenves a falusi világ. Többek között az irántuk érzett tisztelet miatt döntöttem úgy, hogy Ricsifiú legyen az a karakter, aki segít nekem a színpadon autentikusabbá tenni a történeteket. Ő néha nagyon gyerekes, borzasztóan egyszerű és őszinte, amilyen én voltam hat évesen, amikor hallgattam Hofit bakelit lemezről, aztán elmondtam a tyúkoknak.

Mit tapasztalsz, milyen reakciókat vált ki Ricsifiú a nagyvárosi közönségből?

A budapestiek fele vidékről származik, vagy legalábbis vannak kötődései, így máris közelebb van hozzájuk a karakter. Másfelől, ha nagyon fellengősen fogalmaznék, azt mondanám, igenis célom, hogy akik városokban élnek, a mindennapi rohanás közepette is gondoljanak bele a vidéki emberek életébe. A nevetés mellett kicsit gondolják végig, hogyan élnek az emberek vidéken. Legyenek vele tisztában, hogy vannak, akik tavasszal magokat vetnek el, ősszel learatják a termést, szüretelnek, állatokat nevelnek, ugyanúgy karácsonyoznak, de nem lesznek szomorúbbak, ha nem tudják megvenni a plazmatévét. Az emberi értékekben találják meg a boldogságot, és ezt bizony nekünk, nagyvárosiaknak érdemes lenne tőlük megtanulni. Képviselem azt, amit gondolok, és ha ebben befogadóra találok, aki később ezen el is gondolkodik, az nagyon jó. Persze az is rendben van, ha csupán nevetett egy jót, legalább felszabadult, kikapcsolódott kicsit a mindennapi őrült rohanás közepette.

Mit szóltak mindehhez a szabolcsi rokonok, ismerősök?

Nagyon tetszett nekik. A fellépéseimen mindig úgy említem, „Ricsifiú vagyok Ibrányból”. Egyszer meghívtak a nyíregyházi gumigyárba, de előtte a szervezők mindenkit körbetelefonáltak Ibrányban, hogy ők ezt az embert szeretnék, mert nagyon sokan vannak onnan, meg a környékből. Végül persze megtudták, hogy soha nem voltam ott bejelentett lakos, de azért meg lehet találni, és tudok a helyi dolgokról beszélni, hiszen sokat járok haza a rokonokhoz. Elmentem, jól fogadtak. A történeteket egyébként mindig frissítem, mondhatni naprakész vagyok. Az otthon töltött idő alatt én vagyok a közönség. Meghallgatom a történéseket, közben folyamatosan könnyezem a röhögéstől, próbálom gyorsan lejegyzetelni a legjobbakat, amiket aztán továbbadok. Ricsifiú tehát él, gondolkodik, kialakít egy saját világot, beszámol a vidéki életről, de sokat közlekedik Pesten is, világot lát, olyan behatások érik, amiket érdemes elmesélni.

Ezen a vonalon haladva viszont lehetne több karaktered is, nem?

Elképzelhető, hogy lesznek még, amiket szívesen megcsinálok, vannak ötleteim. Majd, ha úgy érzem, elfogytak a vidéki történetek, vagy más valamit jobban élveznék, akkor váltok. Egyelőre ebben szeretnék fejlődni, illetve igyekszem bővíteni a tevékenységemet. Kovács András Péterrel írtunk például egy jelenetet a Rádiókabaréba, vagyis most íróként is debütálok. Tetszik a szerzői munka, friss agyat kíván, de ahogy a stand upban, úgy az írásban is sok még a tanulnivalóm. El kell sajátítanom a szövegírás, az előadás, ritmusképzés fortélyait, szóval nem unatkozom. Ráadásul ez egy olyan műfaj, ahol nem megy, hogy eljutunk egy szintre, és akkor most már jók vagyunk, és azok is maradunk. Itt az ember vagy felfelé megy, vagy lefelé, de sosem stagnál, ezt el kell fogadni.

Melyek azok a témák, amiket direkt kerülsz a műsoraidban?

A politikát nem erőltetem, ami nem jelenti azt, hogy adott esetben ne szólnék hozzá, de nem építeném rá a műsort, ahogy a celebekre sem. Meghallgatom a híreket, elolvasom mi minden történt, és magamban levonok valamilyen konzekvenciát, nyilván van véleményem is. Ennek a sok hírnek, információnak, egyfajta kivonatát azért megjelentetem a színpadon is, felhangzik olykor, viszonyításképpen egy-egy politikai gondolat, vagy néhány celeb neve, de nem rájuk épül. Nem lenne jó, ha ilyen irányba mennék el, ezért ezek a témák legfeljebb említés szintjén maradnak.

Mennyire vagy küzdelmes alkotó?

Az elején sokat kínlódtam, de ez is tanulható. Abszolút sötétben tapogatózás volt, viszont minél többször csinálom, annál jobban, gyorsabban megy. Persze nekem is van noteszem, ha valami történik, feljegyzem, eszembe jut egy poén, leírom. Ez a kis füzet általában nálam van, ha megyek valahova, vagy éppen otthon üldögélek a feleségemmel, időnként fel is írom egy-egy aranyköpését.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy a stand up comedy csupán divat, vagy hosszú távon életképes ága a humornak. Mi erről a véleményed?

A műfajt folyamatosan meg kell újítani, és ha sikerül, hosszú távon megmarad. A Dumaszínház ezért is nagyszerű műhely. Kitalálták a Duma Jam-et, Dumakoncertet, vannak önálló estek, angol nyelvű előadások, és az egyéni műsorokban is igyekszik mindenki valami újdonságot becsempészni. Ricsifiúként, én is próbálok zenés, interaktív játékokat csinálni a közönséggel, mert ilyet, ebben a formában még nem nagyon láthattak. Ez is egy lehetséges irány. Természetesen kockázatot jelent, ha valakit felhívok a színpadra, hiszen tönkre is teheti a műsoromat, de nekem ezt a szituációt kezelnem kell, nem fordulhat elő, hogy kicsússzon a kezemből az irányítás.

Néhány hónapja volt a Showder Klub tehetségkutatója, ahol nem kerültél be a műsorba. Hogy élted meg ezt a kudarcot?

Nem kudarcként kezeltem, hiszen ez egy felkészülési folyamat, aminek egy bizonyos szakaszában vagyok. Az is megtiszteltetés volt, hogy a selejtezőn indulhattam. Nyilván az ember készül, próbál egyre jobb lenni, és engem motivál, hogy hajtani kell tovább. Talán még nem tettem bele elég munkát, energiát, de valami azt súgja, sikerülni fog. Nem is tudom megítélni, mit jelentene szakmailag az országos tévében szerepelni, bár azt gondolom, ott is ugyanúgy szórakoztatni kell. Az ismertség szempontjából nem mindegy, hiszen minél többen ismernek, annál többször hívnak fellépni, több munkám lesz, és akkor majd teletankolom az autómat. Ezt mondjuk, nagyon várom.

Mik a rövid távú terveid a humorban?

Túlélés, minden csekk befizetése. Szeretnék maradni a rádiónál, folytatni, amit most csinálok, ezek a legfontosabb rövid távú terveim. A Dumaszínházon belül pedig szeretnék minél aktívabb lenni. Ezt a színész kollegák még nem tudják, de fogom őket kapacitálni, lesznek ötleteim, hogy mivel színesítsük a palettát. Remélhetőleg befogadók lesznek rá, és akkor létre tudunk hozni remek, új dolgokat, mint ahogy létrejött a Dumakoncert, Duma Jam.

Említetted, hogy Te vagy a Petőfi Rádió állomáshangja, és amúgy is szeretsz rádiózni. Hogy jött az életedbe ez a lehetőség?

Békéscsabán kezdődött, amikor még iskolás voltam. Mondták, hogy háromszáz forintot lehet keresni, ha felmondok egy reklámot a helyi rádióban. Belevágtam, megint hívtak, így rendszeresség vált a dolog. Később, amikor Kecskemétre mentem, elkerültem egy másik rádióhoz műsorvezetőnek, miközben már jártam Pestre, a Rádió1-be szintén reklámokat felmondani. Az már nagy dolog volt, mert háromezer forintot adtak darabjáért. Még nem fedezte az útiköltségemet Pestre meg vissza, de fejembe vettem, hogy rádiózni szeretnék, ezért csináltam. Egy idő után bejutottam a Sláger Rádióhoz, majd a Danubiushoz, és időnként már volt egy-egy megkeresés tévéreklámokhoz is. Egyszer a Danubiusnál kerestek állomáshangot. Pályáztam, de végül az utolsó két ember közül nem engem választottak. Pár hónappal később a hangom átkerült a Petőfi Rádióhoz. Elhívtak egy válogatásra, ahol voltunk vagy nyolcvanan. Engem választottak. Vidéki műsorvezetőként egyébként mindent csináltam, amit kellett, a közéleti műsortól a kívánságműsorig. Szívesen belefognék újra, de most már inkább a kreatív irányból mennék rá a rádió-, vagy tévéműsor készítésbe, valamilyen szórakoztató jellegű műsorral, az való nekem.

A családi állapotod már kiderült, de mit árulsz még el a magánéletedről? Hogy élik meg otthon, hogy esténként dolgozol, miközben egyre ismertebb vagy?

Családos ember vagyok, van feleségem és egy három és fél éves kislányom. Tőle is lehet nagyon sok anyagot gyűjteni. Már színész voltam, amikor a párommal összeismerkedtünk, tehát már tudta, hogy ez mivel jár. Ráadásul, amióta a humorral foglalkozom többet is vagyok otthon, így joggal örült neki. Nem mondom, hogy nem ijedtünk meg kicsit, amikor hirtelen felmondtam a munkahelyemen, de mindig volt egy kincstári optimizmusom, miszerint majd lesz valahogy. Lett. Bátor húzás volt felmondani a színházban, amikor egy éves volt a gyerek, szegény anyám össze is kócolta a szemöldökét, de végül mégiscsak lett valahogy, jól jöttünk ki a dologból. Az ismertség, esetleges népszerűség meg olyan dolog, amire igazából nem lehet felkészülni. Végül is mi történhet velem? Benne leszek a tévében, megismernek, odajönnek. Nem fáj ez. Úgy gondolom, alkalomadtán ezt is tudom majd kezelni, valahogy megélem ezt az állapotot. Könnyen teremtek kapcsolatot az emberekkel, és ha éppen nem rohanok, szívesen beszélgetek bárkivel.

Magánemberként mi mindennel szeretsz még foglalkozni?

Az egyik hobbim a motorozás, ha marad időm, és jut benzinre is, akkor motorozgatok kicsit a vidéken. Otthon foglalkozom a kerttel, fákat metszek, füvet nyírok, biztos a név is kötelez, de tényleg kikapcsol a kertészkedés. Minél több időt igyekszem a gyerekkel tölteni, ami hobbinak sem utolsó. Kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik a feleségem, mint nő „elemzése”. Fejtegetem a női gondolkodást, hogy működik, aztán a hasonló sorsú barátaimmal megosztjuk egymással ilyen irányú tapasztalatainkat egy sör mellett. Már volt olyan is, hogy azt gondoltuk, hogy megfejtettünk minden rejtélyt, de hamar kiderül, hogy tévedtünk. Szerintem ehhez kell még legalább húsz év, vagy még több is.

 

 

/Koncz Csaba 

A bejegyzés trackback címe:

https://dumaszinhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr83181191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása