Dumaszínház

A stand-up comedy napi veleje. Csillagok, humor, egyebek.

Csatlakozz!

Friss topikok

Kalapács alá került Lenin

2010.12.08. 22:27 - kcsabi

Címkék: segítség lenin benk litkai csenki senki többet!

Hogy lesz az önkényuralomból jótékonyság? Aukcióval. A remek szervezésnek és az élénk érdeklődésnek köszönhetően hétfő este a Mikulás tömött puttonnyal indulhatott el Budapestről a vörösiszap-katasztrófa károsultjaihoz. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium raktárából előkerült szocialista műtárgyak elárverezésében a Dumaszínház művészei, Litkai Gergely, Benk Dénes és Csenki Attila is közreműködtek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Pintér Galéria és Aukciósház nagyterme már jóval a hat órára hirdetett kezdés előtt megtelt. A „Soha többet! Harmadszor” elnevezésű kreatív kampány sikerének köszönhetően nem csak a licitálni vágyók, de sok érdeklődő is eljött, akiknek egy része igazi műértőként, mások lelkes közönségként várták az aukció kezdetét. Valamivel hat óra után előbb a Galéria tulajdonosa és vezetője, Pintér Péter lépett a mikrofonhoz, majd rövid köszöntés után Dr. Kovács Zoltán Kormányzati kommunikációért felelős államtitkár vette át a szót.

A megnyitót követően elkezdődött a licit. A százegy tételből álló kollekció darabjai nem csak a teremben, de hanem a szó szoros értelmében a világ minden táján keresték gazdájukat. Ahogy később Pintér Péter, a kulisszák mögött elmondta, összesen huszonkét országból érkezett ajánlattétel. A húsz éves múltra visszatekintő aukciós ház vezetője sem számított ekkora érdeklődésre, főleg a kereskedelmi értékkel nem rendelkező – ezen az estén kalapács alá került – tárgyak esetében.

Az aukció vezetésére felkért humoristák, Litkai Gergely, Benk Dénes, és Csenki Attila saját bevallásuk szerint kevés tapasztalattal rendelkeztek az árverések világában. Ennek ellenére szívesen vállalták a szereplést, hiszen jótékony célról volt szó. A kollekció darabjai, a festmények, szobrok, és maga a licit menete is számos humorforrást jelentett számunkra, így azok is vidáman indultak haza a végén, akik nem tudtak, vagy eleve nem is akartak hazavinni egy-egy darabot a letűnt korszak emlékéből.

Az alig hat héttel ezelőtt útnak indult kezdeményezés első része, a kereskedelmi érték nélküli tárgyak árverése végül 13 millió forintot hozott a vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára. Az aukció szerdán és csütörtökön a Pintér Galéria és Aukciósház éves nagyaukciója keretében folytatódik. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dumaszinhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr262501990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.