Dumaszínház

A stand-up comedy napi veleje. Csillagok, humor, egyebek.

Csatlakozz!

Friss topikok

Kávéházi dumasarok Kovács András Péterrel

2011.01.07. 11:04 - kcsabi

Címkék: kap kávéházi dumasarok interjúsorozat

 „A legfontosabb cél, hogy nevessen a közönség”

Interjú Kovács András Péterrel

Földön járó művész, realista álmodozó. Az ember, akit a sors és Litkai Gergely is humoristának szánt. Senki nem tudja nála több nyelven elmondani a híres idézetet: „Luke, én vagyok az apád!”. Jogász-világból érkezett, közönségből nősült, legújabb hobbija az építkezés. Rendkívül jó kapcsolatban van a GPS-ével, szívesen dolgozik kávéházban és feltétlenül bízik a stand-up comedy jövőjében. Kidolgozta a színpadi humor Evolúciós elméletét, majd elmerült az MLM rendszerű vállalatok bugyraiban, amiről később annyit mondott: Multigáz. Kovács András Péter, alias KAP, Humorfesztivál-győztes, Karinthy-gyűrűvel elismert humorista, a „magyar humor hobbitja”…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem Te vagy az első jogász, aki végül a Dumaszínházban kötött ki. Milyen úton jutottál el addig, hogy humorista legyél?

Egyszerre voltam jó tanuló és show man az iskolában, ezért a tanárok és a diákok is szerettek, nem tartottak strébernek. Az egyetem elvégzése után a katedra adta a megnyilvánulás lehetőségét, ami kielégítette szellemi igényeimet és a szereplési vágyamat is. Úgy éreztem azonban, van még bennem kreativitás, amit jó lenne kiélni. 2004 tavaszán a Komédium Színház tagjai egy kabaréműhelyt hívtak életre. Megpróbáltam, bekerültem, és többek között olyan – szintén kezdő – humoristákkal találkoztam, mint például Bödőcs Tibor. Később Tibiék átmentek a Godot-ba, ahol akkor indult el a Dumaszínház. Nekik köszönhetően kaptam egy üzenetet: „Stand-upot szervezek, ha van kedved, hívj! Litkai Gergő”. Erre nem mondhattam nemet. Gergő – aki egy évvel felettem járt az egyemre – jó példa volt arra, miként kell valamit profin és elhivatottan csinálni, már akkor is lenyűgözött a Rádiókabarés munkássága. Látott bennem fantáziát, más feladatokba is bevont, előadtam, írtam, szerveztem, így egyszer azon vettem észre magam, hogy teljes állásban ezt csinálom. Elhagytam a jogi pályát, 2006 óta már kizárólag ez tölti ki az életem, már nem is tanítok.

A hallgatók biztosan tudták, mivel foglalkozol a tanítás mellett. Hogy lehettél egyszerre tanár és humorista, hogy mindkét hivatásban hiteles maradj?

Jogtörténetet és médiajogot tanítottam, ebből az előzőt érdemes volt humorral fűszerezni, hogy érdekes legyen. Egy ideig nem volt gond, de mikor már humoristaként is ismertek, sokszor csak szórakozni ültek be az órára. A vizsgán aztán volt meglepetés, mert akkor derült ki számukra, hogy legalább olyan komolyan veszem a számonkérést, mint ahogy leadtam az anyagot. A jófejkedéssel még nem lett volna baj, ha komolyan is veszik a tanulnivalót is, de ez a két dolog ritkán találkozott a hallgatóknál. Éreztem, ideje abbahagyni, tanárként már nem lehettem hiteles.

A családod hogy fogadta a pályaváltást? Nem sajnálták, hogy a biztosabbnak tűnő jogi pályát elhagytad?

A feleségemet a Dumaszínházban ismertem meg – pedig ugyanarra az egyetemre jártunk –, vagyis őt ennek a pályának köszönhetem. Megláttam a közönségben, felismertem, előadás után odamentem hozzá. Ő már csak így ismert, fogalma sincs, milyen lehettem az előtt. Édesapám sajnos nem élhette meg a pályamódosítást, mert alig fejeztem be az egyetemet, amikor meghalt. Édesanyám viszont nagyon elégedett és büszke rám, mindenben támogat. A barátnőivel megbeszélik a Rádiókabarét, integet nekem, amikor meglát az óriásplakáton. Látja, hogy bejött a váltás, szeretem ezt, és az emberek is szeretnek engem.


Realista, precíz embernek tűnsz, pedig az előadóművészek sokszor inkább elvesznek a valóságban, nemigen tudnak mit kezdeni az élet hétköznapi dolgaival…

Hajlamos vagyok elszállni, lebegni a gondolataimban, ezért is jó, hogy a feleségem valamivel praktikusabban gondolkodó ember, sokat tanulok tőle. Másrészt viszont talpraesett vagyok, nagyon tudatosan szervezem, nemcsak a saját életemet, de a többiekét is. Rám hárulnak a Showder Klub humor-szerkesztési munkái, tartom a kapcsolatot a reklámügynökséggel a bank-kampány miatt, és a szövegírás koordinálásában segítek Litkai Gergőnek. A munkának csak az egyik része, hogy milyen poénjaim vannak. A másik a rugalmasság, a szorgalom, és az agilitás. Hiába vannak elképesztő vicceid, ha nem lehet veled együtt dolgozni, nyafogsz, vagy elkésel. A profizmus félig teljesítmény, félig meg a határidők betartása, a rugalmasság, a rendelkezésre állás.

Aki a tévében megnézi a Showder Klub stáblistáját, nem csak fellépőként találkozhat a neveddel. Mit csinál egy „humor-koordinátor”?

A producer és a fellépők között áll, és közvetít oda-vissza. Elkészítem a beosztást, kitalálom, melyik műsorban ki legyen, majd ezt elfogadtatom a szereplőkkel és a producerrel is. Kreatív összejöveteleket szervezek, ahol mindenki finomítja az anyagait. Segítünk egymásnak, dramaturgiát adunk a műsornak, összefésüljük az anyagokat. A felvétel után, a vágásnál, ülök a tévések és a szerkesztő mellett, megbeszéljük, mi mehet, mi nem. Humorszakmai szemmel nézve fogom át a Showder Klubot. Fontos, hogy minden egyes adás egyenletes ívű, feszes legyen, minden szempontból.

Humorfesztivált nyertél, Karinthy-gyűrűt kaptál. Ez mennyiben változtatta meg a karrieredet és hozzá állásodat a munkához?

Nem éreztem egyik után sem kelendőbbnek, híresebbnek, vagy nagyobb embernek magam. Furcsa módon egy televíziós reklám nagyobbat lendíthet az ember ismertségén, mint egy szakmai elismerés. Egyébként ezekben mindig a felelősséget érzem. Nem tudok megnyugodni, veregetni a vállamat, hanem a felém támasztott – egyre nagyobb – igényeket érzem benne. Megelőlegezték felém a bizalmat, aminek kőkeményen meg kell felelni. Az elismerésben sosem az elmúlt munka méltatását érzem, hanem felhívást a jövőre nézve.

A magánéletben, ha ismeretlenekkel találkozol, biztos elvárják, hogy viccelődj…

Az utcán, amikor idegenek állítanak meg, valóban van ilyen elvárás, de ezt nem szabad rossz néven venni. Ilyenkor a felnőtt emberek is gyerekké válnak. Akkor és ott, én leszek nekik a Mikulás, egyszerűen azért, mert régi ismerősként tekintenek rám, pedig nem is ismerem őket. Ezt tudomásul kell venni. A Mikulás pedig nem morgós, vagy barátságtalan, hanem mond valami kedveset. Ezt nagy türelemmel és alázattal kell kezelni. Előfordult olyan fellépés, ahol tovább tartott a humorista-simogatás a végén, mint maga a műsor. Mindenkivel kell váltani pár kedves szót. Társaságban más a helyzet. Akik ismernek, nem várják el tőlem, hogy folyton viccelődjek, ha meg ismeretlenek, akkor szépen meghúzódom, nem veszem fel a színpadi figurát.

Dumaszínház, Showder Klub, Rádiókabaré, reklám, fellépések. Hogy sikerül egyensúlyt teremteni a magánélet és a sok elfoglaltság között?

Elég nehezen, és még építkezem is, nem egyszerű, de okosan kell beosztani mindent. Még egyensúlyban tudom tartani a munkát és a magánéletet. Figyelünk rá, hogy a feleségemmel egyszerre legyen szabadidőnk. Ő úgy szeret, ahogy vagyok, ez a legfontosabb, és nem akarok senkinek megfelelni semmilyen szinten, csak végzem a dolgomat. A feladatok megtalálnak maguknak, eddig sem kerestem őket. Nem szívesen maradok ki semmiből, inkább a magánéletem, vagy az alvás rovására próbálok egyensúlyt teremteni a különböző határidők között. Előfordult, hogy hazaértem egy fellépésről hajnali egykor, és leültem a számítógép elé – szombatról vasárnapra virradóra -, mert a reklámhoz kellett valamivel elkészülni a hétfői forgatásra.

Milyen körülményekre van szükséged, hogy a legjobban menjen a kreatív munka?

Két esetben vagyok hatékony. Az egyik, ha teljesen kipihenem magam. Reggel komótosan felébredek, megsétáltatom a kutyát a napfényben, utána beülök egy kávézóba a laptopommal és nekiülök írni. Erre legritkább esetben van lehetőségem. A másik véglet, amikor agyonhajszolom magam, és van fél órám, hogy írjak valami vicceset. Felpörgök, az agyam pedig olyan tréningben van a sok igénybevételtől, hogy meg tudom csinálni. Minőségileg ez sem lesz rosszabb, mint a másik esetben. Bármilyen fura, az agyat éppúgy lehet edzeni, mint a testet.

Ellentmondásosnak tűnik, hogy kifigurázzátok a reklámokat, majd aztán szerepeltek benne. Milyen támadások értek emiatt?

Szerencsére nem jellemző a támadás. Voltak aggályaim, de nem érzem, hogy ez annyira rossz dolog lenne. Saját magunk állunk a kamerák előtt, magunknak írtuk a poénokat, még ha tematikusan is. Az embereknek tetszik, még csak pozitív visszajelzéseket kaptam. A reklámban két termék volt, mi és egy bank. A fél perc nagyobb része rólunk szólt, vagyis nagyon jól jöttünk ki ebből az egészből. Úgy is nézhetjük, hogy a termékem kapott egy jó hirdetési felületet, és még nekem fizettek érte.

Magyarországon most nagy celeb-őrület van. Megtaláltak titeket is, akartak belőletek celebet faragni?

Kétségtelenül. Kiss Ádámot már megtalálta a Kész Átverés show is. Jól reagálta le, de nagyon kell vigyáznia, nehogy beszippantsa a bulvár. Egyébként az egész celebség arról szól, hogy az ember a híres, nem az, amit csinál. Nekünk a produktumunk az, amit a közönség szeret, még ha azonosítják is a személyünkkel. Kíváncsiak ránk, mindenki többet szeretne tudni rólunk, biztos megnéznék kétszer, ahogy a saját konyhámban főzök. Aztán viszont legyintenének, hogy rendben van, most már valaki szívassa meg ezt az arcot is, vagy egyen legyet a dzsungelben. Az emberek szeretnek szánakozni. Vannak virtuális családtagjaink, akiket szánhatunk. Nem nézünk fel rá, hanem ismerjük és szánjuk őt. Ezt úgy kerülhetem el, hogy produktumot adok ki a kezemből.

Hadházi Laci egyszer úgy konferált fel a Showder Klubban, mint „a magyar humor hobbitja”. Ezt valószínűleg többen megjegyezték, mint azt hogy Karinthy-gyűrűs humorista vagy…

Ezt még én találtam ki magamra, évekkel ezelőtt. Jó humorforrás volt, hogy én vagyok az egyik legalacsonyabb és legszőrösebb a Dumaszínházban, egészen addig, míg nem lettek nálam is alacsonyabbak és szőrösebbek a csapatban. Humorfesztivál győztes, vagy Karinthy-gyűrűs humoristaként felkonferálva nem alakul ki a nézőben olyan rokonszenv, mint ha azt mondja rám, hogy „hobbit”. A nézők is érzik, szeretetből mondja, és alulról elindulni amúgy is mindig jobb. Karinthy-gyűrűsként bejelentve azonnal épül egy fal közénk a nézőkkel. Igazából éppen az a stand-up lényege, hogy a közönség úgy érzi, egy vagy közülük, és még nevetnek is azon, amit mondasz.

Milyen a kapcsolat a humorista szakma többi tagjával, a nagy öregekkel?

Egyes idősebb kollegák felkaroltak, támogattak minket, mások pedig leszóltak. Ez nem változtat azon, hogy az ő műsoraikon nőttem fel. Nem esik jól, ha rosszat mondanak rólam, de azokat az éveket akkor sem felejtem el, amikor jókat röhögtem rajtuk. A Dumaszínház, Litkai Gergő, és mindaz, amibe ő belefogott, illetve amibe bevon minket, jót tesz a magyar humornak. Pár év, és megkerülhetetlenek leszünk a humorban, mindegy mit gondolnak az idősebbek. Általában persze Hofi Gézához szoktak minket hasonlítani, mondván, nagyon távol állunk még tőle. Az viszont érdekes, hogy mindig a hatvan-hetven éves Hofihoz mérnek, harminc évesként is, sosem az ifjúhoz. Nem nézik, mit csinált ő ennyi idősen, és mi mit csinálunk.

Ezek szerint úgy gondolod, a stand-up comedy nem csupán divat, ami idővel lecseng…

Amerikában hosszú évtizedek óta megy, és virágzik, pedig ott sok egyéb inger is éri az embereket. Gondolkodtam azon is, mi lehet a titka. A XXI. században mindent készen kapunk, ami egy idő után nagyon zavaró. Beírod a neten a keresőbe, hogy „biciklibaleset” és máris megnézhetsz hatvan embert biciklivel elesni. Beülsz a moziba, a főhős lenyúl a vászonról. Vizuálisan minden készre van csomagolva. Az emberek hálásak nekünk, mert mi csak félkész terméket adunk. Elmondunk egy történetet, azt ők képzelik el maguknak. Kőhalmi Zoli lapos emberkéjét mindenki másképp rajzolná le, mindenkiben máshogy jelenik meg. A közönség pedig azonosul. A feleségemről beszélek, de neki a saját neje jelenik meg. A Mikulást említem, és mindenkinek a saját gyerekkori élményei ugranak be, és így a történeteket a magukénak érzik. Ez nem megy ki a divatból. A legfontosabb cél – estéről estére –, hogy nevessen a közönség.

A Dumaszínház tagjai közül elsőként jelentkeztél önálló esttel. Miben volt más elkészíteni az Evolúciót a többi fellépéshez képest?

Régóta foglalkoztatott az önálló est gondolata. Egy témát szerettem volna boncolgatni másfél órán keresztül, nem hatvan témáról beszélni, harminc perc alatt. Jó néhány külföldi kollégának sikerült már ez, aki egy Wembley stadiont meg tudnak tölteni egyedül, a hosszan kibontott témáikkal. Ki akartam próbálni, hogy működik ez nagyban, tud-e a humor a magas kultúra részévé válni? A kritikusaink mindig azt mondják, össze-vissza beszélünk minden féléről, magyarázzuk a semmit. Adni akartam valamit, ami akár másfél órán keresztül szól valamiről, van tanúsága, érdekes tudományos, kulturális kérdéseket feszeget. A Fővárosi Állatkert szóvivője, Hanga Zoltán kért fel egy megnyitó levezetésére, lényegében akkor jött a témaötlet. Pár hónap ötletelés, csiszolgatás után, tavaly áprilisban az Állatkertben volt az Evolúció bemutatója, ahol például jeltolmács segítségével a siketnéma nézőkhöz is eljutott a történet. A visszajelzések nagyon jók, élvezem is, de persze még kell idő, mikorra itthon megfelelő tere lesz az egyszemélyes esteknek, de szépen fejlődik a műfajnak ez az ága is.

A humor iránti elkötelezettségedet mutatja, hogy az önálló est sem volt elég, karácsony előtt regényíróként is bemutatkoztál. Mi vonzott az írógép elé?

A Multigáz története egy ideje már megvolt a fejemben, de nem tudtam, milyen formába öntsem. Ekkor vetette fel Litkai Gergő, - akivel könyvet, kabaréjeleneteket és forgatókönyvet is írtunk már együtt – hogy mi lenne, ha regényt írnék. Kedvem is, témám is volt hozzá, úgyhogy kaptam az alkalmon. Tudatosan azokat a problémákat akartam az olvasók elé tárni, amikkel mostanában találkozom és csípik a csőrömet. Ugyanakkor régi, végérvényes igazság az is, hogy a krimi mindig a legpontosabb képe a saját korának, mert a bűn elkövetésének eszközei, a felderítésben használt módszerek, a tudomány aktuális állása, a társadalmi kérdések, mind megjelennek egy adott krimiben a Bűn és bűnhődés-től, Shelock Holmes-on át a Columbo-ig. így tehát valamelyest társadalomkritikai is lett. Annyira felbátorodtam, hogy már tervezem a folytatást is. Kivégeztem a multikat, és szeretném ezt megtenni a médiával, és talán majd valamikor a politikával is. Egyébként tudatosan úgy írtam, szerkesztettem a regényt, hogy bármikor filmre lehessen adoptálni, úgyhogy még ez az irány sem elképzelhetetlen.

Mennyire építettél a saját élményeidre írás közben?

A karakterek jórészt a saját élményeimből gyúródtak össze. A szélhámos svindler alakjába édesapámat akartam beleírni, akinek persze ilyen szélsőséges dolgai nem voltak, de minden helyzetből jól jött ki, a jég hátán is megélt. A marketing igazgatóval ténylegesen találkoztam egy céges csapatépítő tréningen, ami a történetben pontosan meg is megjelenik. A nevek is a saját ismerőseim közük kerültek ki, még az iráni Zarvan is, aki a jelenleg Szerbiában, a Nemzetközi Vöröskeresztnél teljesít szolgálatot, három gyermekes családapa, és természetesen nem hasonlít a regénybeli alteregójához. Rendszeresen tájékoztattam, miként alakult a karaktere a könyvben. Nagyon reméli, hogy csak magyarul jelenik meg a könyv, és nem lesz nemzetközi siker.

Zárásként térjünk vissza a színpadhoz. Mit tudsz tanácsolni annak, aki kedvet érez a műfajhoz, szeretne ezzel foglalkozni, de bizonytalan?

Mindegy, mihez ért, csinálja azt nagyon jól. Ne kezdjen el egy teljesen szűz dolgot, az mindig kétesélyes. Higgye el mindenki, ebben pont ugyanannyi az öröm és a keserűség, mint bármilyen más munkában. Szem előtt vagyunk, és a mi életünk sem fenékig tejfel, ugyanannyi a munka, a küszködés, és felelősség is. Viszont, ha tényleg bele akar kezdeni a hivatásos humorba, maradjon hiteles. A néző egyből ráérez, ez ő maga, vagy csak egy magára erőltetett karakter. Legyen felnőtt, érett személyiség, nem mindegy, mennyire találta már meg saját magát az életben.

 

/Koncz Csaba

A bejegyzés trackback címe:

https://dumaszinhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr1002566990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.