Dumaszínház

A stand-up comedy napi veleje. Csillagok, humor, egyebek.

Csatlakozz!

Friss topikok

Bödőcs Tibor: Az élet értelme és kertészeti tippek

2011.01.16. 12:04 - kcsabi

Címkék: bödőcs önálló est

Mi lehet az élet értelme? Filozófusok és pultosok egyaránt keresik a választ, de még most sincs meg. A végső cél egyesek szerint az út végén vár ránk, míg mások úgy vélik, éppen az út az. Bödőcs Tibor szerint lehet, hogy a végső értelmet a nevetés és a taps adja. Esetleg a kertészkedés. A humorista első önálló estjén mindenesetre a költői kérdésre felvetődő válaszokat finoman keveri a lét – kocsmapultban érkező – könnyűségével. Az élet értelme és kertészeti tippek című előadás viszont így sem tömény, nem üli meg a közönség lelkét. Másfél óra könnyed elmélkedés, szívből jövő jókedv. Ahogy azt a búcsúszentlászlói humor-cowboy tudja, olyan Bödőcsösen…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A közönség érdeklődését jellemzi, hogy még a színpadon is ültek. No, ne higgye a Kedves Olvasó, hogy ez csak amolyan hatásvadász szófordulat, újságírói túlzás! A New Orleans Dumaszínház színpadán egy kisebb pódiumot kellett építeni, hogy néhány asztal még oda is felférjen. Azt hiszem, ez minden kezdő humorista álma.

Bödőcs Tibor viszont már nem kezdő, így – őszinte meglepetésemre – előadás előtt tíz perccel, könnyed felszabadultsággal veti le magát a felújított öltöző színes kanapéjára, hogy beszélgessünk kicsit. „Nem akarsz inkább a műsorra készülni? Majd bejövök utána.” – kérdezem előzékenyen, de Tibor csak mosolyog. „Majd úgy három perccel kezdés előtt végig gondolom” – teszi hozzá. Ja, kérem, a rutin, meg az évek, ugye…

A humoristákat sokszor vádolják azzal, hogy csak a közönség előtt viccesek, a magánéletben nem. Tiborra ez nem igaz, sőt, egyenesen bravúr, ha éppen komoly választ tudok belőle kihúzni. Pedig szeretnék. Mindenekelőtt érdekel, mennyire komoly filozófia húzódik meg az est címe és egyben tematikája mögött? Az élet értelme és kertészeti tippek – azért ez nekem magyarázatra szorul. „Nekem is.” – vágja rá a magyar humor oroszlánja (ahogy Hadházi László nevezte) – „Kellett mondani egy címet és ez jutott eszembe. A végső kérdésekkel foglalkozok, az elmúlással, de a legegyszerűbb banalitásokkal is. Az élet nagy kérdései és a szentlászlói kisfröccsök, mindkettő nagyon fontos. A cím ezt fejezi ki.”  Majd egy pillanatnyi szünet után hozzáteszi: „Amúgy ezt most találtam ki. Akkor nem is gondoltam erre, amikor kérdezték.”. Ennyit a komolyságról.

Pár perccel később már a közönség soraiban rejtőzöm. Figyelem az arcokat. Megannyi lelkes gyermek. Harminc-, negyven-, ötvenéves kölykök figyelik csillogó szemmel A Bödőcsöt. Lélegzetüket visszatartva várják a poént, és nevetéssel hálálkodnak. Együtt vágják a disznót Búcsúszentlászlón, részt vesznek Tibike esküvőjén, kirándulnak Hollandiában, szétnéznek az alig Tisztelt Házban is, és még ki tudja mi mindent látnak, hallanak, élnek meg a mesélő jóvoltából. Senki nem nézi az óráját, nem csörren meg a telefon, és a pincért is csak azért keresik, hogy valami folyadékkal lehessen öblíteni a nevetésben kiszáradt torkot. Időnként egy-egy asztaltársaságtól felhangzik a humoristák egyik kedvenc mondata: „Ez hülye!”. A szakmában mindenki jól tudja, amikor a kétesnek tűnő dicséret elhangzik, akkor már nyertél. És Tibor hamar nyert.

Az est tematikája persze nem kötött. Később újra az öltözőben megtudom, ez nem is volt cél. „Nincs leírva A-Z-ig, amit mondani akarok. Van egy fő vonal, de az is változik, fejlődik, hozok új elemeket, és elhagyom azt, ami már nem kell. Kalandozok, kitérek, frissen tartom a műsort.” – mondja a művész, akit ezen az estén kétszer is visszatapsoltak. „Előfordul, hogy a ráadásban megkérnek, hogy mondjam el valamelyik jól ismert sztorimat. Ez amolyan helyszíni Önök kérték. Az agyonismételt tévéműsor, és az internetes videó-megosztás nem a barátunk, de azért ez akkor is jó visszajelzés.”

Beszélünk kicsit a tavaly elnyert Karinthy-gyűrűről, az alkotás folyamatáról, a Dumaszínházból való kilépésről is, de a társalgás hamar szétesik. Tibor felpörgött, nem lehet leállítani. (Persze ki akarná?) Kérdezek, válaszol, viccel, visszakérdez. Elég neki pár perc, hogy megfordítsa a beszélgetést. Most már ő érdeklődik. Nem tudom, hogy anyagot gyűjt, vagy csak ennyire szeret beszélgetni. Már nem a Művész ad interjút, hanem emberek beszélgetnek. Természetesen. Már ezért érdemes volt eljönni.

A jó hangulatú társalgásnak a pincér vet véget. Tibort rajongók várják kint. Fénykép, aláírás, talán egy újabb fellépés szervezése. A vastaps és szívből jövő nevetés után jöhet a rajongás. Nem zavarok tovább, elköszönünk. Hamarosan újra lesz önálló est, vagy közös fellépés Kőhalmival, Fábryval, Badárral, meg tévéfelvétel, szóval hallunk mi még nem kevés kertészeti tippet.

És, hogy végül is mi az élet értelme? Nem tudom. De, hogy mi a humor értelme, azt bármikor megkérdezhetem Bödőcs Tibortól. Ő tudja.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dumaszinhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr382587450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2011.01.16. 21:37:29

Nagyon jól megírt poszt, igazán élveztem. Bödőcs Tibort nagyon kedvelem, remekül szórakozom mindig az előadásain. Én nem bánom, hogy annyiszor ismétlik, minden alkalommal találok benne olyat amin nevetni tudok.

Beuska81 2011.05.03. 13:33:42

Sziasztok! Van két jegyem Bödöcs Tibor előadására. Időpont: 2011.05.06. 19:30, helyszín: Budapest, New Orleans.

Ár: 7000 ft/db (vacsorás jegyek)

E-mail: galbeatrix@camionexpress.hu