Dumaszínház

A stand-up comedy napi veleje. Csillagok, humor, egyebek.

Csatlakozz!

Friss topikok

„Mi vagyunk a közönségért és nem fordítva” – Maksa Zoltán ma ötvenéves

2012.02.16. 19:22 - kcsabi

Címkék: születésnap maksa mikroszkóp színpad

A védjeggyé vált mosolygós bajusz mögötti örökifjú humorista nevét a Maksa Híradó, a Maksavízió, és a Szeszélyes Évszakok révén éppúgy ismeri a közönség, mint a Rádiókabaréból, a Dumaszínház társulatából vagy éppen a Comedy Central bemutatja című tévéműsorból. Azon kevesek egyike, aki évtizedek óta töretlen népszerűséggel űzi hivatását. Az ünnepelt úgy döntött, megajándékozza a nagyérdeműt és egy kedves, humoros, színpadi műsorral jelentkezik. Két nappal a jeles dátum előtt, február 14-én este a Mikroszkóp Színpadon vette fel a stáb a Rádiókabaré következő két adását, Maksa 50. címmel. A jeles nap főszereplőjével, percekkel kezdés előtt beszélgettem.

(Az estről készült élménybeszámoló a Mikroszkóp Színpad blogján olvasható. http://mikroszkopszinpad.blog.hu/)

Születésnapod alkalmából megajándékozod a Mikroszkóp Színpad közönségét és a Rádiókabaré hallgatóit egy vidám műsorral. Néhány perccel az előadás előtt milyen gondolatok kavarognak benned?

Fura módon nem izgulok, inkább várakozás van bennem. Elég régen léptem itt fel, akkor is egy más jellegű műsorral, amit nagyon szerettem. Jó is lenne egyszer ide visszacsempészni. Hofi-szerű próbálkozás volt, ahol egyedül vagyok ugyan a színpadon, de van díszlet, jelmez, kellékek. A közönség nagyon szerette. Ma este egy „sima” stand-up lesz, vendégekkel. Rólam, az életemről szól, önző módon. Burszán Vera kérdez, mint riporter, én pedig igyekszem szórakoztató módon válaszolni.

Mindenki másképp éli meg az 50. születésnapját, egyesek végtelen szomorúságot éreznek, mások örülnek, hogy eddig is eljutottak. Te hogyan viszonyulsz ehhez a naphoz?

Kettősség van bennem. Büszke vagyok magamra, hogy sikerült ilyen sokáig elállni ezen a pályán. Nem volt mindig ilyen hideg ez a spejz, hogy az ember sokáig tartósítsa magát benne. Úgy érzem, ez a fajta pártatlan, őszinte, egyenes, közvetlen asszociációkra épülő humor mindig is utat talált az emberekhez, és ez remek visszaigazolása a munkámnak. Manapság is sokan hiányolnak a tévéből, és emlegetik a Maksa Híradót, Maksavíziót, Szeszélyes Évszakokat.

Másfelől viszont nem tudom, mennyi van hátra nekem, illetve az általam képviselt humornak. Meddig van még igény arra a típusú szórakoztatásra, ami korábban lételeme volt a magyar embereknek? Természetes, hogy ha családi költségvetésben csökkenteni kell a kiadásokat, azt először a kulturális vonal, a szórakozásra szánt keret sínyli meg, ez így működik, de valahogy azért csak tovább kellene örökíteni a humorérzéket. Ez foglalkoztat, talán a kelleténél is jobban.

Mennyire tudod megítélni a saját szereped a magyar humorban, tekintve az elmúlt évtizedeket?

Szürke epilepsziásnak” hívtam magam sokáig. Olyan családból jöttem, ahol nincs művész, semmilyen ágon. Nagyon rendes, tehetséges emberek, de a művészettel senki nem foglalkozott. Ez adott egy olyan alapállást, hogy nem tudtam soha azonosulni az igazi művészvilággal. Megmaradt az igazi plebejus humor, így a vidéki emberekkel éppúgy szót értettem, mint a fővárosiakkal. Valahogy mindig jött egy mecénás, aki lökött rajtam egy picit, amikor éppen megtorpantam volna. Most is ezt várom, hogy valaki lökjön rajtam kicsikét, mert a média igencsak bezárult a mi korosztályunk előtt. Ezért szánom egyfajta kiáltásnak a mai műsort. Nem magam akarom ünnepeltetni. Nem véletlenül hívtam meg vendégként Ihos Józsefet és Bach Szilviát, akik méltánytalanul mellőzöttek manapság. Picit ránk szeretném irányítani a figyelmet. Megmutatni, hogy van még értelmiségi humor, amiben nincs káromkodás, nem megy be minden szint alá, mert hiszi, tudja, hogy lehet e nélkül is szórakoztatni.

Rajtuk kívül is lesz még ma vendéged. Miért pont azokat hívtad, akiket?

A régiekkel teljesen egyértelmű az „egy ívás”, a barátság, a közös élmények, mikrobuszozások. Borzasztóan hiányoznak mellőlem és a pályáról is. A fiatalabbja közül viszont sokkal inkább azokra figyeltem fel, akik valami újat hoztak, belülről is valamilyen egyéniségnek mutatkoznak, és emberileg is olyan a hozzáállásuk, amire lehet építeni hosszabb távon. Alázattal, kedvesen, a közönséget maximálisan kiszolgálva gyakorolják a hivatásukat. Aradi Tibor, Varga Ferenc József, Orosz György, Felméri Péter és a Három Kismalac formáció (Burszán Vera, Borovitz Tamás és Galambos Zoltán) mind kiváló kollegák és elismerésre méltó emberek. Nem a saját nagyságukat hirdetik, mint a szakmában sajnos néhány fiatal is teszi. Minden humoristának meg kellene tanulnia, hogy mi vagyunk a közönségért és nem fordítva.

Mit üzennél a 25 éves önmagadnak?

Ne nősülj meg, vagy ne válj el! Ez az első. A második, hogy az anyagiakra jobban kell figyelni. Megfogni a pénzt, ne látszatdolgokra költeni! Nem alkoholra, meg bulikra gondoltam, mert az ilyesmi sosem érdekelt, de cserélgettem az autókat rendesen, mikor ment az üzlet, voltak szenvedélyeim, az ügyeletes lányt mindig felruháztam, kapott telefont, kis autót, utána meg természetesen azzal együtt ment el. Ilyeneket nem kéne még egyszer elkövetni. Szakmai életemmel nem volt nagy probléma, de amit még magamnak üzennék, hogy „Csendesebben kicsit, Zoli!”. Sokat próbáltam a Szeszélyes Évszakokat belülről kicsit frissíteni, bennem volt a fiatalos lendület, de rendre falakba ütköztem. Ma már úgy látom, ezt egyszer kellett volna megtennem, nem pedig huszonhétszer, mert egy kis ellenszenvet váltottam ki magam iránt.

Milyen témában várnál tanácsot a jövőbeli önmagadtól?

Szemtelenebbnek és bátrabbnak kéne lennem, ezt érzem. Szerintem a 75 éves Maksa Zoltán is valami ilyesmit mondana. Meg, hogy: Miért nem írtad már meg a rockoperádat? Nagyon régen ott van már az asztalomon ugyanis egy félig kész rockopera-paródia. Magam akarnám a zenét is csinálni, elkezdtem, de lusta vagyok, és mindig tologatom.


Ez akkor a terveid egy része. Mi van még?

Jó lenne egy Kossuth-díj. (nevet) Szeretném megtartani a közönségbázist, ami most megvan, szeretnék eljutni még sok helyre. Éppen mostanában tettem egy gesztust a nehéz helyzetben lévő művelődési házak felé. Negyed gázsimért vállaltam fellépést, csak hogy a szórakoztatásnak ne a pénz legyen az akadálya, gondoltam csinálok egy ilyen turnét. Válasz még egy sem jött, de hátha. Igyekszem tovább járni azt az utat, amit eddig, ahogy erről az elején már beszéltünk. No, és persze szeretném látni ahogy felnőnek, gyarapodnak a lányaim, majdani unokáim, de persze melyik apa nem gondol erre ilyenkor ötven táján, nem?!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dumaszinhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr64120146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása