Dumaszínház

A stand-up comedy napi veleje. Csillagok, humor, egyebek.

Csatlakozz!

Friss topikok

Kőhalmi Zoltán, az egyetlen

2012.05.04. 22:13 - kcsabi

Címkék: interjú kőhalmi showder klub special

Lehetek én is, lehetek én is, az egyetlen. – énekelhette volna Kőhalmi Zoltán a Vad Fruttik dalát az elmúlt hónapokban, ha olyan dalolós típus lenne. Nem az. Pedig lehetne, sőt, hamarosan ő lesz az egyetlen – legalábbis a következő évadig –, aki elmondhatja magáról, hogy önálló műsorral tölthetett meg egy Showder Klub adást. Hétfő este jön a Kőhalmi Special…

A műsor hazai történetében első alkalommal fordul elő, hogy egy humorista speciális adást készíthet, műsorvezető és vendégelőadók nélkül. Csak ő, a helyszíni közönség és a tévénézők. Nagy felelősség ez, izgalmas játék, és persze komoly kihívás, hiszen csakis rajta múlik a műsor sikere. Ennek ellenére, vagy épp emiatt, de tény, hogy Kőhalmi Zoltán örömmel tett eleget a felkérésnek, és az elmúlt hónapokat szinte teljes egészében ennek az estének rendelte alá. Persze nem véletlenül esett rá a választás, hiszen a Kőhalmi-humornak számos rajongója van a stand up comedyt kedvelő közönségben, miközben a pályatársak, kollégák is elismerik, méltatják Zoli tehetségét.

A speciális adás persze különleges körülményeket is érdemelt, így a műsor felvételére – a Roasthoz hasonlóan – a Thália Színházban került sor. A napok alatt elkelt ötszáz belépőjegy tulajdonosai, a stáb, a kollégák mindannyian izgatottan várták az est főszereplőjét. Most nem volt babos kendő, bikinis táncos lányok, vagy lobogó fáklya, mint Nagy Feró égetésekor, csupán egy üres színpad, egy mikrofon és Kőhalmi Zoli, aki elegáns öltönyében besétált, köszöntötte, majd nevetésre hangolta nézőit. Profi humoristaként néhány perc elég volt számára, hogy a publikum harsogó nevetéssel köszönjön vissza, és ezzel meg is volt közös nevező. Felvétel indult.

Szinte lehetetlen visszaadni az est hangulatát anélkül, hogy részleteket árulnék el a műsorból, így nem is próbálkozom ezzel, hétfő este 22.25-kor úgyis minden kiderül. Az viszont sokat elárul, hogy a végén a közönség vastapssal búcsúztatta, a számos jelen lévő kollega és a producer pedig vállveregetéssel fogadta Kőhalmi Zolit a kulisszák mögött. A sok gratuláció, kézfogás, baráti ugratások szinte áthatolhatatlan gyűrűjéből csak komoly közelharc árán sikerült rövid időre „kimentenem” őt, hogy egy előre nem egyeztetett interjút kérjek tőle. Kértem és kaptam. A beszélgetésre néhány perccel az előadás után került sor.

A Showder Klub történetében elsőként önálló műsorra kaptál lehetőséget, amit itt a Thália Színházban ötszáz néző előtt vetettek fel. Milyen gondolatok kavarognak most a fejedben, néhány perccel az előadás után?

Kőhalmi Zoltán: Néhányunknak felajánlották ezt a lehetőséget, én pedig rögtön igent mondtam. Érdekelt a kihívás. Idegen tőlem, hogy magammal kérkedjek, de néha mégis van bennem olyan vágy, vagy kíváncsiság, hogy valamit elsőként csináljak meg. A Fábry Show-ban, annak idején szintén elsőként mondtam igent. Nagyon felfűtenek ezek a feladatok, érdekel, hogy mit tudok belőlük kihozni. Showder Klubot már jó sokat csináltunk, de egészen más az a negyed óra, mint egy egész adás, hiszen ez mégiscsak egy összefogottabb valami, ráadásul minden csakis rajtam múlik. Nagy felelősség, de valahogy mégsem tudom azt képzelni, hogy ne így lett volna. Az elmúlt néhány hónapban csak e körül járt a fejem, és nem túlzás azt mondani, hogy idáig terveztem az életemet, ez volt a cél, amit el kell érni. Holnap mi lesz? Nem tudom. Majd a feleségem megmondja.

Sokszor mondtad már, hogy a sikerek ellenére neked folyamatosan kell a visszajelzés. Önálló műsor, telt ház, vastaps. Ez azért már elég jó visszajelzés, nem?

KZ: Igen, borzasztó jól esik. Itt most színtiszta tény, hogy a nézők rám vettek jegyet, rám voltak kíváncsiak. Egy „sima” felvételnél nem tudom, így van-e, mert lehet, hogy a tévéfelvétel érdekli, vagy más előadók, esetleg nem is tudta, ki lesz aznap. Most tehát eleve nagy előnnyel indultam. Amikor még csak bemelegítés jelleggel mentem be az elején, már akkor éreztem, hogy ma csakis én ronthatom el.

Ennyi rutin, színpadi gyakorlat után hogy megy ki az ember a színpadra? Magabiztosan, idegesen, hidegvérrel…?

KZ: Majdnem a rettegéshez fogható ez a lelki állapot, de – ahogy mindig szoktam mondani – ez az első nevetésnél elmúlik. Hajlamos vagyok a rossz értelemben vett maximalizmusra, sokszor figyelmeztetnem kell magamat, hogy ne görcsöljek be. Tegnap este már közel jártam a pánikhoz. Az egészet, ezt az egy órányi műsort fejben látni, tudni, hogy mi miért van ott ahol, nagyon nehéz. Egész egyszerűen nem tudtam rá mondani, hogy ez így jó. Pont úgy éreztem magam, mint annak idején, az építész karon. Ott az ember sosem fejezte be a rajzait, egyszerűen elvették tőle és nem rajzolhatta tovább, rá kellett mondani, hogy kész van. Valahogy aztán rájöttem, hogy azért mégiscsak jól kell éreznem magam ezen az estén, mert máskülönben nem fog működni. Belenyugodtam abba, hogy megtettem mindent, amit lehetett, kész van, és örömmel adom elő a közönségnek. Remélhetőleg sikerült is átadni ezt az érzést.

Mennyire kaptál szabad kezet? Mi volt az elvárás mondjuk a producertől?

KZ: Teljesen szabad kezet kaptam. Valahogy mindig úgy adódott – és erre büszke is vagyok –, hogy sosem szólt bele még senki, mit mondjak, mit írjak. Szoktam persze tanácsot kérni olyan kollégától, szerkesztőktől, akiknek adok a véleményére, de itt az egész show-t, a keretjátékkal, mindennel együtt erre az alkalomra álmodtam. Nem volt megkötés, legfeljebb technikai határok. Nem lehetett volna benne, mondjuk helikopter, meg kétszáz meztelen nő. Kovács Kristóf, a producerünk, mutatott olyan amerikai műsorokat, különkiadásokat, ahol a két perces, főcím előtti felvezető poénra elment volna a mi teljes költségvetésünk. Ezt leszámítva viszont tényleg azt csinálhattam, amit akartam. Nagy kihívás és egyben teher is volt, hiszen ha bármit lehet csinálni, akkor a siker, vagy a bukás is csak rajtad múlik. A vetítős résszel kapcsolatban volt kérdés, Kristóf látatlanban nem nagyon hitt benne. Elhívtam egy önálló estemre, ahol az egyik félidő ennek a vetítésnek a kibővített változata. Nem ilyenre számított, de aztán nagyon tetszett neki, úgyhogy végül erre is áldását adta.

Ugyanez a helyzet a felvezető kisfilmmel is, amit teljes egészében én írtam. Egyébként ez egy bevett forma, hogy a főcím előtt valami történjen, hiszen képileg annál unalmasabb dolog, minthogy egy fickó hatvan percig egyedül áll a színpadon, nem nagyon képzelhető el. Ezzel a trükkel pár percig még húzzák az időt, hergelik a közönséget, egy külső, forgatott dologgal izgalmasabbá teszik a műsort. Nekem végül az egész adáson végig futó poén lett belőle, amire fel tudtam fűzni az egészet, definiálni tudtam magamat. Arról szól, hogy milyen nem vagyok, mégis milyennek akarnak látni mások. Ez a játék meghatározott mindent.

Említetted, hogy nem tudod, mi lesz holnap. Mégis mi lehet a következő cél?

KZ: Nem tudom. Képtelen vagyok egyszerre több dologra koncentrálni, és ez a célokra is vonatkozik. Mindig van egy, azt akarom elérni. Az nyilvánvaló, hogy amikor a tévében ez a műsor lemegy, ezeket az anyagokat elveszítem, és mint minden humorista törlöm őket a műsoromból. Egy órányi anyag megy ki, ami szép kis érvágás lesz, tehát az első új kihívás ennek a pótlása. Ugyanakkor nem bánom, ha végig fut a tisztító tűz, és elfelejthetem azokat, amiket mostanában mondtam. Kiürítem az agyamból ezeket, és az a tapasztalatom, hogy akkor könnyebben jönnek az újak is. Karinthyval volt ez annak idején. El kellett dobnia a jegyzetfüzetét, hogy valami új eszébe jusson.

Mit mondott először a feleséged, amikor találkoztatok az előadás után?

KZ: Azt mondta, nagyon büszke rám. Különleges dolog ez, mert ritkán mondja, meg is becsülöm magam érte. Kemény kritikus, és tudom, hogy nem szépítené, ha valami nem tetszett volna neki. Aggódtam is kicsit, mert láttam, hogy hol ül és nem szeretek számomra fontos embereket látható helyre ültetni. Az valahogy kontrollálja az embert, hiszen ő egész más kategória, mint a közönség többi tagja. Aztán láttam, jól szórakozik, tetszik neki, amit lát, és ez megnyugtatott. Nagyon jól éreztem magam.

Showder Klub Special Kőhalmi Zoltánnal

2012. május 7. 22.25

RTL Klub

 /Koncz Csaba

A bejegyzés trackback címe:

https://dumaszinhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr704489300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.