Dumaszínház

A stand-up comedy napi veleje. Csillagok, humor, egyebek.

Csatlakozz!

Friss topikok

A hónap humoristája: Hadházi László

2012.10.06. 13:20 - kcsabi

Címkék: szeptember hadházi a hónap humoristája

Szeptember elején indult játékunkban havonta keressük A hónap humoristáját. Szavazni egyszerűen, egy Facebook-alkalmazáson keresztül lehet. A győztes egy teljes hónapig viseli a kitüntető címet, de további 11 hónapon keresztül nem lehet rá szavazni.

A társulat tagjai az első pillanattól kezdve élénk érdeklődéssel követték a szavazás állását. Volt, aki komoly, kidolgozott kampánnyal igyekezett mozgósítani a rajongókat a virtuális térben, akadt, aki az előadásain hozta szóba a kattintós versenyt, mások pedig nyugodt szemlélődéssel várták az eredményt.

A szavazás persze a másik oldalon, a közönség számára sem volt tét nélküli. Egyrészt mindig jó érzés tudni, hogy valamit visszaadhatok a kedvencemnek a sok kellemes percért, amit a színpadon állva okozott, másrészt jegyet lehet nyerni a győztes humorista előadására. Mindez pedig egy percbe és egy kattintásba kerül.

Hamar eltelt az első verseny-hónap, és megszültetett a végeredmény.

2012 szeptemberében A hónap humoristája:

Hadházi László

Hadházi Laci2.jpg

Lacitekintve, hogy nem az internet és közösségi oldalak felhasználóinak bajnoka, így elég ritkán követi az eseményeket online – tőlem tudta meg a jó hírt. Tudtam, hogy a közönség visszajelzése nagyon fontos számára, de az engem is meglepett, amikor a Karinthy-gyűrűvel kitüntetett humorista egy hatalmas diadalüvöltést hallatott örömében. Pedig így volt…

Miután az öröm első, kitörő hullámai csendesedtek, beszélgetésbe elegyedtünk, bár a telefonban továbbra is jól kivehető volt a Laci arcára hegedt mosoly.

Mit jelent számodra A hónap humoristája cím?

A díjak fontosak, bár én úgy gondolom, minden nap megkapom a magam díját, amikor fellépek a közönségnek. Azt gondoltam, ennél nem igazán kell több, hiszen az az igazi siker, amikor méltányolják, szeretik, amit nyújtok nekik. Ez nekem pont elég. Mindenkinek kellene legalább egy ilyen nap az életében, hogy pozitív visszajelzést kapjon azért, amit tett. Ugyanakkor nagyon örülök ennek az elismerésnek is. Alapvetően a való világban hiszek, és nem vagyok túl sokat a virtuális térben, nem is kampányoltam a szavazatokért, de mégis nagyon jól esik, hogy a közönségnek tetszik, amit tőlem lát, hall.

Mit gondolsz, mi volt az, ami elsősorban téged a kollégákkal szemben az első helyre juttatott?

Mert jóképű vagyok…(nevet) Nem tudom, biztos azért, mert jól csinálom, nem? Igazából úgy próbálom megírni és lenyomni a műsoromat, mintha ott ülnék a nézőtéren. Figyelembe veszem, hogy mit szeretnék látni onnan. Nézői szempontból legyen a műsor kívánatos, ez számít és a jelek szerint nem keresgélek rossz helyen. Sokan kérdezik, mi a siker titka. Nincs titka, ára van. Felkészülés, munka, amit rááldozol a műsorra, mikorra összeszeded, kidolgozod, minden, amit csak bele teszel. Olyan nincs, hogy valaki felkel és ő a legjobb!

A szavazásban – vagy egyéb szakmai kérdésekben – mekkora köztetek a rivalizálás?

Tudom, hogy sokan azt hiszik, mi rivalizálunk, de valójában nincs ilyen. Előfordul, hogy nekem ordítják az utcán, hogy „Kiss Ádám, Kiss Ádám”, de ettől mi még jó kollégák vagyunk. A múltkor Ádámmal például kő-papír-ollóval döntöttük el, hogy ki legyen az első fellépő. Teljesen normális emberek nem akarják mindenáron legyőzni a másikat. Szerintem egy ilyen szavazás megy szépen magától és nem kell, hogy csata legyen. Ciki lenne. Mindenki teszi a dolgát, a közönség pedig jelzi, hogy jól, vagy rosszul. Esténként a nézőtérről, egyébként meg mondjuk egy kattintással.

A díjazottak mindig megköszönik valakinek a támogatást, ami a kitüntető cím elnyeréséhez kellett. Van olyan, akinek most hálás vagy?

Köszönöm a jó Istennek, első sorban. Köszönöm a többi spermának, hogy lassabbak voltak nálam, és a petesejtnek, hogy befogadott annak idején. Köszönöm anyukáméknak, az iskolának, az összes kedves ismerősömnek, a családomnak. Köszönöm továbbá a Volswagennek, akiktől remélem, hogy kapok egy kocsit. Köszönöm még Ancika néniéknek, a szomszédoméknak, Gyuriéknak, mert nagyon rendesek. Meg persze Árpád vezérnek, hogy idehozott minket ebbe a csodálatos medencébe, ahol sok borvidék van, szépek a lányok és finomak az ételek, barátságos a táj, kevés a természeti katasztrófa. És persze köszönöm a közönségnek is! Köszönöm!

A szeptemberi hónap humoristájával bárki találkozhat életnagyságban a Corvin Dumaszínház bejáratánál, hiszen egy hamarosan elkészül Hadházi László papírmasé másolata, ami a kitüntető cím hírvivőjeként várja majd a nézőket az ajtóban. A szavazás nyertesét az élő Hadházi László sorsolja ki hamarosan, közjegyző jelenlétében.

A szavazás természetesen nem áll meg, hiszen októberben is keressük A hónap humoristáját. Szavazni pedig itt lehet: A hónap humoristája - Dumaszínház

/Koncz Csaba

A bejegyzés trackback címe:

https://dumaszinhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr774823093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.