Dumaszínház

A stand-up comedy napi veleje. Csillagok, humor, egyebek.

Csatlakozz!

Friss topikok

Egykettő, egykettő! Jó lesz!

2013.11.06. 11:03 - Cherkom

Címkék: tóth szabolcs önálló est

Hamarosan önálló esttel debütál a Dumaszínházban Tóth Szabolcs, a Szomszédnéni produkció egyik nagydumása. Előadásában szerepet kapnak elefántok, kastélyok, húsevő növények és egy csodálatos vetítővászon is…

totszabolcs.blog.jpg

Kolozsvárról indult a pályafutásod. Tagja vagy a Szomszédnéni Produkciós Irodának. Hogy kerültél Budapestre a Dumaszínházba?

Több mint 12 éve a Szomszédnéni tagja vagyok. Ez egy egyetemi bohóckodásnak indult. Régen még hárman voltunk, most már csak ketten vagyunk. Én vagyok az, aki mindig a jobb oldalon áll. Ennek egyrészt azért van jelentősége, mert más felállásban elfelejtenénk a szöveget, másrészt a közönség sem ismerne fel a másik oldalon. A hazai humoréletben 2007 óta vagyunk jelen, elsősorban a Dumaszínházban. Ide egy tehetségkutató réven kerültünk be. De az előzménye az volt, hogy felléptünk egyszer Fábry Sándorral, aki javasolta, hogy keressük meg Litkai Gergelyt, mert szerinte helyünk lenne a Dumaszínházban.

Honnan jött az előadás ötlete?

Kolozsváron meghívtak minket egy nemzetközi filmfesztivál magyar napjaira fellépni, de annyira elhúzódott a gulyásozás, hogy nem jutott idő az előadásra, ezért áttettek minket a francia napokra, ahol főleg románok voltak. Ezért összeállítottunk egy olyan műsort, ahol nem kell sokat beszélni, az egész előadás hanghatásokra, zenére és mozgásra épült. Ekkor felmerült az ötlet, hogy megcélozzuk a román piacot egy olyan műsorral, amiben néhány mondatot mondunk angolul, de a humora elsősorban a mozgásra és a hangokra épül. Ebből végül nem lett semmi, de nemrég megkérdeztem a fellépőtársamat, Bálint Ferencet, hogy van-e kedve most megcsinálni egy ilyen műsort. Nem volt neki, ezért önálló est lett a vége.

Pontosan mi ennek az önálló estnek a műfaja? Stand-up comedy, vagy inkább kabaré?

Megkíséreltem egy olyan előadást összehozni, amivel még nem találkoztam Magyarországon. Vannak benne stand-up elemek, de talán közelebb áll a kabaréhoz. Nagy hangsúlyt kapnak benne a hangeffektek, de a klasszikus kabaréban szokásos kuplék például kimaradnak belőle. Ugyan lesz egy rész, amikor énekelni fogok, de az elsősorban egy playback paródia lesz.

Miről fog szólni az előadás?

Egy látszólag átlagember napját dolgozza fel a reggeli készülődéstől az utazáson, a munkahelyi problémákon át egészen az esti tevékenységekig, megszakítva különböző abszurd jelenetekkel, amik egyszer csak megjelennek ennek az embernek a hétköznapjában. Sok meglepetést tartogat az előadás, például lesz egy nagyon akciódús rész is, mikor robbanások, tűz és menekülés tarkítják a produkciót, de lesz benne szerelem, sőt, talán még egy gyerek is születik…



A bejegyzés trackback címe:

https://dumaszinhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr385617799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.