Dumaszínház

A stand-up comedy napi veleje. Csillagok, humor, egyebek.

Csatlakozz!

Friss topikok

Nagyvázsonyi dumák - Csenki Attila

2011.07.17. 10:07 - kcsabi

Címkék: csenki nagyvázsony nagyvázsonyi dumák

Közeledik a Dumaszínház hagyományos nyári humortábora, ennek apropóján sorozatunkban a társulat tagjait nagyvázsonyi élményeikről faggatjuk...

Csenki Attila nem csak a szavak, de a tettek embere is. Beszélgettünk, szóba került a Dumavölgy, mire azt mondta, nem szeretne nosztalgiázni, sokkal inkább érdekli, milyen lesz a fesztivál idén. Felmerült benne az is, milyen jó lenne tudni, hogy egy-két héttel a kezdés előtt, vajon a helyszínen mennyire készülnek már a humorsátor felállítására. Elmélkedtünk ezen kicsit, szó szót követett, majd a csenkizmus szellemi atyja és egyben vezetője gondolt egyet, felpattant és azt mondta, ő bizony elmegy Nagyvázsonyba, látni akarja, milyenek az előjelek. „Csabikám, ezt nekem a saját szememmel kell látnom.” – kiáltott távozóban – „Majd küldök képeket.

Másnap délelőtt e-mail érkezett Attilától. Valóban lement a helyszínre, és örömmel látta, hogy a felkészülés, a szervezés már javában folyik. Megállapította, hogy Nagyvázsony több szempontból is különleges, fura hely. Erre kiváló bizonyíték az Elektromos kisautó, amit eddig egyik évben sem látott, talán azért sem, mert nem könnyű észrevenni. Íme, a bizonyíték:

 

Tovább haladva elért a Kinizsi várhoz, ahol a rendezvény központja lesz, örömteli megdöbbenéssel fogadta, hogy két héttel a rendezvény előtt tömegek várják a Dumaszínház társulatának érkezését. Ezt persze szintén fel kellett venni…

 

Attila a helyszíni élmények hatására teljesen más szemmel nézi a humortábort, hiszen ekkora előzetes lelkesedést, rajongói szeretetet nem lehet félvállról venni. Hazatérve azonnal leült és elkezdte a felkészülést. Nem ment zökkenőmentesen, erre a véletlenül bekapcsolva maradt kamera szolgáltat bizonyítékot…

 

A részletes műsorterv megtalálható a Dumaszínház honlapján (www.dumaszinház.hu) is. Jegyek a www.dumaszinhaz.hu, a www.jegy.hu oldalakon, az Interticket jegyirodákban és a Godot Dumaszínházban (1075 Budapest, Madách u. 8. Telefon: 06-30-680-52-63) kaphatók.

A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dumaszínház a Facebookon: http://www.facebook.com/dumaszinhaz 

A bejegyzés trackback címe:

https://dumaszinhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr633073782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása