Lehetett rá számítani, mégsem hittük, hogy bekövetkezik. Tíz napja erősödött bennünk az érzés, de annyi kellemes perc, nevetésre ösztönző poén, ízes fesztivál-kolbász között az ember hajlamos elhinni, hogy nem, sosem lesz vége. Nem kell ismét munkába indulni, vacsorát főzni, lakást takarítani és a lépcsőházban naponta felsöpörni a szemetet, mert itt, Nagyvázsonyban ellát minket a fogadós, szórakoztatnak a humoristák és frissen csapolják a vízmentes sört, így tehát maradunk. Nem így lett.
„Minden, aminek kezdete van, véget is ér.” – mondja a popcorn-mozin felnőtt generáció álbölcsességgel megvert, koraérett kamasza, és most igaza van. Vasárnap este, valamivel tíz óra előtt Litkai Gergely, a Dumaszínház főszerkesztője, a Duma Jam egyik részvevője rövid köszönetnyilvánítással zárta a tíz napos rendezvénysorozatot. A negyedik alkalommal megrendezett OTP Dumavölgy – Humorvár véget ért, és remélhetőleg jövőre folytatódik.
A szervezők, résztvevők és a közönség is elégedetten távozhat, hiszen az időjárást leszámítva minden jól sikerült. Remek előadások, hangos nevetések, gyakori vastaps jellemezte a fesztiválsátorban zajló eseményeket, miközben kint gyakran viharos erejű szél és sűrű, összefüggő felhőrétegből szakadó eső áztatta a domboldalt. Jó volt bent lenni. Szentimentális, vagy reklám ízű értékelésnek nincs sok értelme, hiszen aki ott volt, átélhette a hangulatot, aki pedig nem, annak lehetetlen reprodukálni, legfeljebb a fényképek, videók segítségével kaphat belőle némi ízelítőt.
Az idei nagyvázsonyi humortermés utolsó tizede legalább olyan jó szórakozást ígért, mint a többi nap. Délután öt órakor három fogat telt meg az idegenvezetésre áhítozó vendégekkel, akik Fábry Szabolcs érdekes településtörténeti áttekintése mellett Kovács András Péter humoros lábjegyzeteire is kíváncsiak voltak. KAP szemmel láthatóan élvezte a túrát, még ha – saját bevallása szerint – először is vállalt ilyen feladatot. A közel két órás lovas kocsizás után meg is kérdeztem élményeiről.
Nem sok idő maradt azonban a pihenésre, hiszen KAP este héttől Litkai Gergővel és Hadházi Lászlóval lépett színpadra. Az első estéhez hasonlóan az utolsó program is Duma Jam volt, ahol a három Karinthy-gyűrűs humorista ismét bebizonyította, a stand up comedy nem csak egyéni, de csapatsport is lehet. Kiváló érzékkel adták fel egymásnak a lecsapható labdákat, kiegészítették egymás történeteit, és időnként be is szólogattak egymásnak, mindezt persze csak a vicc kedvéért. A szünetben Hadházi Lászlótól kértem rövid áttekintést a műsorra és a mögöttünk álló kilenc és fél napra vonatkozóan.
A jellegéből adódóan improvizatív és így lényegében begyakorolhatatlan Duma Jam ismét nagy sikert aratott. A nyolc – kilencszáz néző a végén nem is igazán akart hazaindulni. Vastapssal igyekeztek színpadon tartani három – holtfáradt – kedvencüket, akik elcsigázva, de elégedetten jöttek ki a sátorból. Gyorsan kiosztottak még úgy kétszázhetvennyolc autogramot, majd ólomléptekkel indultak a szállásra, vagy éppen haza.
Hétfő reggel már csak néhányan sétálgattak a fesztiválnak helyt adó domboldalon, leszámítva a sátorbontó szakembereket. A főszervezők még váltottak pár szót, levontak néhány tanulságot és elgondolkodtak azon, hogy 2012-ben miként lehetne akár mesterségesen is jó időt teremteni erre a tíz napra. Bepakolták bőröndjeiket az autójukba, majd a bontás alatt álló sátor egymáshoz csapódó fémgerendáinak távoli zajában kezet fogtak, és elhangzott az utolsó rövid mondat: „Jövőre találkozunk!”
