Csupán hetek teltek el az után, hogy Fábry Sándor csatlakozott a Dumaszínház társulatához, máris külföldi turnéra hívták. Londonban másodszor, Amszterdamban először lépett fel, a külhoni magyarok nagy örömére. A ködös, nyirkos angolhonban ez alkalommal is várták már az ízes, hazai humorfalatokat. Természetesen nem múlhat el Dumalondon kiküldött tudósítónk, Petrás Zsolt beszámolója, és zseniális portréja nélkül, így most mindkettőt közreadjuk. (Köszönjük, Zsolti!)

„Eljött ez a nap is végre! A legutóbbi Dumalondon alkalmával szereztem tudomást a ma estére tervezett előadásról, azóta terveztem ezt a napot. Először London – eddig általam nem látott – nevezetességei közül szerettem volna megnézni néhányat, a nap megkoronázásaként pedig részesülni egy fergeteges humorparádéban, Londonfalvának köszönhetően. Ja, és persze mindenről beszámolni Kedves Olvasóimnak...

Nos, ez részben meg is történt. Kivéve a bóklászást kedvenc nagyvárosomban. Késő délután gördült be vonatom a London talán legismertebb állomására, a King's Cross-ra. Volt még időm, meg is éheztem, felkerestem hát egyik kedvenc pubomat. Az angol konyhakultúra talán nem a legkiemelkedőbb a világon, de húst azért remekül tudnak sütni. Egy hatalmas, félfontos burger betermelése után nem is maradt másra idő, tempósan kellett szednem a lábam a londoni éjszaka legfontosabb eseményére.

A magyar humor égboltjának legfényesebb csillaga, maga a Mester tisztelte meg az itt élő magyarok – igencsak népes – táborát. Egyedülálló stílusa, fergeteges történetei mindig kellőképp lefárasztják rekeszizmainkat. Sanyibá’, ahogy Kiss Ádám szokta emlegetni, egész estés agymenésére jöttünk ma össze. Az Esti Showder Fábry Sándora úgy döntött, nem hagy minket magas színvonalú humor nélkül ezen az esős csütörtök estén. Amíg a közönség elfoglalta helyét, nekem sikerült megszólítanom és feltenni néhány kérdést a Cadillac Drive másodpilótájának.

Isten hozta Angliában! Másodszor ad műsort a londoni magyar közönségnek. Pont egy éve aratott zajos sikert az igényes humort kedvelő fiataloknak.

Nem tudom, mekkora sikerrel léptem itt fel, de jól éreztem magam. Remélem, a publikum is szerette.

Járt már azelőtt a Királyságban?

Természetesen, volt szerencsém többször is, de nem fellépőként, csak úgy civilben. 1975-ben például itt töltöttem több mint egy hónapot. Egy Miss Marple-szerű öregasszonynál laktam. A szobám – bármily hihetetlen – egy, vagy két fontba került. Imádtam. Egy öreg házban, rettenetes sezlonnal, a Hyde Park környékén. Minden ős öreg volt a lakásban, néha az volt az érzésem, hogy egy denevér fog előcsattanni az ágy alól. Szóval kalandos volt.

Dolgozni jött akkoriban?

Bátyám élt itt, őt látogattam meg. Emlékeim szerint tőle kaptam költőpénzt is, mivel abban az időben nem sok pénzzel tudtuk elhagyni az országot.

Volt ma városnézés?

Tavaly több időnk volt, hála Londonfalvának. A British Múzeumban tudok eltölteni két napot résmentesem. Most nagyjából semmire nincs idő, reggel utazunk tovább Amszterdamba. Zoli (Dajka Zoltán, kedvenc Londonfalvásun – a szerk.) egy “lánchaknit” szervezett.

Külön műsorral készült ma nekünk?

Nem igazán. Az ember a közönséget folyamatosan teszteli: mikor lehet váltani, elkanyarodni. Néha lábjegyzetet kell hozzáfűzni azokhoz, amiket biztos nem értenek. Ez az otthoni fiatalokra is érvényes. Így azonban a műsor végül is mindig más, ugyanonnan indul, de hogy hova jutunk el? Ki tudja?

Lassan el kellett köszönnöm, a kígyózó sorokban érkező nézők már elfoglalták a helyüket. Nem tarthattam vissza Sanyibát’, hiszen közönsége már nagyon várta. Végül is, ki vagyok én, hogy lefoglaljam kedvencüket, nem!?

Ő pedig nem hazudtolta meg magát. Bő két órán át lökte a showdert, nem kímélve minket. Történetei egymást érték, és ahogy csak ő tudja, szőtte egyiket a másikba. Nem volt pihenő, egy pillanatra sem. Hallhattunk berlini kalandjairól, a csajozásról, és még ki tudja mi mindenről. Az estét lezárva – az alkalomhoz illően – még egy kis betekintést is engedett családi karácsonyaiba.

Bármennyire is sajnáltam, minden jó véget ér egyszer. Ez az este is. Sanyibá’ elbúcsúzott, de csak addig, míg a büfében újra találkozott a publikummal. Véget nem érő dedikálás, fotózkodás kezdődött, közben pedig újabb poénparádé tanúi lehettek a szerencsések.

Elbúcsúztam. Nagyszerű emlékekkel tértem vissza Cambridge-be, és azzal jóleső érzéssel, hogy hamarosan itt a február, amikor ismét találkozhatok a magyar humor nagyágyúival. Akkor Hadházi László és Litkai Gergely jön el. Nem is kell mondanom, mennyire várom…

Addig pedig Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánok minden kedves Olvasómnak!

pzs”