"És ez Sándor sikerének titka, egy valódi ember, akinek számomra legemlékezetesebb alakítása egy Vörösmarty téri betlehem volt. Az előadás eleve furcsán kezdődött, mivel nem nyílt a sziklabarlangot takaró kő, ezért egy angyal feszegette trombitájával. A betlehemet a Sándor által biztosított lopott állatok töltötték be, ő viszont mivel fázott, az egész jelenet alatt dörzsölgette a kezét, amitől úgy nézett ki, mint egy perzsa szőnyegkereskedő, aki Jézusra alkuszik. És ez csak egy nap volt Sándor életéből, sőt jobban mondva tíz perc."

Badár Sándor

                Kedves egybegyűltek, kedves rádióhallgatók, kedves távollévők a készülékek előtt, kedves készülékek. Badár Sándort ünnepelni gyűltünk össze, aki egy olyan díjra érdemesült meg, amit a kiérdemlésen kívül ki is kell várni, mivel évente csak egyet adnak belőle. Tehetség és türelem kell hozzá, majdnem olyan, mint a sakk vagy a gyereknevelés.

                Badár Sándor a hazai humor kalandregényírója és hőse, akivel egységnyi idő alatt több dolog történik, mint amennyit el tud mondani. Párhuzamos univerzumok zajlanak benne, gyakran azt a helyzetet meséli, amiben van, amiben arról mesél, hogy mesél. Az elbeszélések fonala sosem ér véget, tovagombolyodik az öltözőbe, a büfébe, a kocsiba, az autópályákra, beszövi a szervezőket, az asztalnál gyanútlanul ottmaradó nézőket, benzinkutasokat, mint egy inda beránt bárkit a faun labirintusába, furcsa lények, vasutasok, szentesiek, kutyaszánhajtók és filmszínészek forgatagába, ahol ő, a horányi buddha csak ül történethálójának sarkában, és néha lecsap egy-egy fennakadó élménylégyre.

Történetei egy hazai Don Quijote legendavilágát idézik, ám képzelete fordítva működik, amikor megküzd az óriásokkal, ő azt szélmalomnak látja, a legheroikusabb kalandból is emberséggel és élettel teli asztali sztori kerekedik, ugyanakkor a hétköznapok szinte szétrobbannak az eseménykoncentrációtól, amelyekben a túlzásnak hitt elem a valóság és a valóságosnak hitt elem a túlzás.

Másnál lehetséges rövid életpályát rajzolni, de Sándor esetében a sűrűség akkora, mintha egy pornósztár életét aktusról aktusra követnénk végig. Filmsztár egyrészről, ahogy maga fogalmazott Itáliában – fémösz hengérien kerekter ekter, aki minden filmben szerepelt, hogy csak kedvencemet említsem, éjjel tizenegykor a Duna tévén egy török-német koprodukcióban gonosz román teherautó sofőrt alakított, de ismerték fel Prágában rajzfilmből is, amikor a Nyócker bemutatója után jártunk ott, és döbbent nézők jöttek szembe, mintha Miki egér materializálódott volna a Vencel téren. Volt szentesi kutyaszánhajtó, és aluszékony vasutas, aki alvajáróként menedzselt egy állomást, de láttam fellépni hajnali fél kettőkor is, úgy  hogy már tízkor sorra került, ám fellépés közben tízpercre a színpadon aludt el. Bár a szöveg szürrealizálódott, jelentős romlás nem volt megfigyelhető. Járt Japánban, ami legendás 2 órás számmá érett, számtalan bővítési lehetőséggel, ha meg akartunk valakit ijeszteni a Godot-ban, mikor megkérdezte, mikor jön, csak azt mondtuk, Badár most kezdte el a Japánt. Szegeden hét és fél órás stand-upot nyomott, amikor megkérdeztem, milyen volt, azt válaszolta, elég sok mindent nem tudtam elmondani.

                Sándor arca is rekonstrukció, egy halszemoptikával készült filmplakát alapján született. Ritkaság, hogy valakiről fénykép alapján készül arc és nem vica versa.  Szimbolikus jelentőségű, hiszen ahogy Hrabal írja, valósággá vált a hihetetlen… Ahogy Sándor majdnem mindegyik történetében.

 Sanyival bejártuk Amerika nyugati partját, ahol én fogytam öt kilót, ő pedig írt egy könyvet. Forgattunk vele Szőke-filmet, ahol a rendezői instrukció az volt, fiúk, ez a forgatókönyv, de ne foglalkozzatok vele, a másik pedig az, hogy foglaljam össze a filmet másfél percben, mert hiányzik néhány dramaturgiai elem, de csak egyszer tudjuk felvenni, mert elfogyott a nyersanyag. Ott volt az idén tízéves Dumaszínház alapításánál és pakolt homokzsákot, amikor áradt a Duna, nem azért, mert címlapokra vágyott, hanem azért, mert horányi. És ez Sándor sikerének titka, egy valódi ember, akinek számomra legemlékezetesebb alakítása egy Vörösmarty téri betlehem volt. Az előadás eleve furcsán kezdődött, mivel nem nyílt a sziklabarlangot takaró kő, ezért egy angyal feszegette trombitájával. A betlehemet a Sándor által biztosított lopott állatok töltötték be, ő viszont mivel fázott, az egész jelenet alatt dörzsölgette a kezét, amitől úgy nézett ki, mint egy perzsa szőnyegkereskedő, aki Jézusra alkuszik. És ez csak egy nap volt Sándor életéből, sőt jobban mondva tíz perc.

Gratutálok a díjhoz, de lássuk be, így könnyű!