„A közönség mindig érett a humorra”

– interjú Litkai Gergellyel –

Főszerkesztő, író, konferanszié, a magyar stand-up comedy egyik megteremtője és sikeres előadója. Végzettségét tekintve jogász. Háttérember, aki azért a fényre is vágyik. Tévés, rádiós, álhírportálos ötletgazda. Egy doboznyi Bonbon-díj büszke tulajdonosa. A legmagasabb Karinthy-gyűrű-hordozó. Az ember, aki nem szeretne bungee-jumpingolni, akit nem érdekel a kanyoning. A családapa, aki szabadidejében skanzent látogat, könyvet olvas, vagy ír. Tehetségkutató, de nem részecske-gyorsító. A sztár, akit ritkán szólítanak le az utcán. Litkai Gergely, ismert humorista…

Miért lettél humorista, hiszen egészen más területen, a jogon végeztél?

Korábban lettem humorista, mint jogász. Egyszerűen azért, mert szeretek vicces dolgokat csinálni. Ez egy olyan foglalkozás, aminek a definíciója, hogy valaki közönség előtt vicces dolgokat tesz vagy mond. Optimális kombinációnak bizonyult, hogy valamit szeretek csinálni és még fizetnek is érte. Ugyanakkor, a jogi pályát sem hagytam el teljesen, ügyvédként dolgoztam. Tagja vagyok a Kamarának, csak jelenleg szüneteltetem ez irányú tevékenységemet, mivel a Comedy Central-nak vagyok a főszerkesztője. Ezt munkaviszonyban teszem, ami jogilag összeférhetetlen, hiszen egy ügyvédnek függetlennek kell lennie.

Hogy kezdődött? Mindig te voltál a társaság központja?

Nem voltam sosem a társaság központja. Voltak alkalmak, akkor elvállaltam a műsorvezetést, vagy ha vicceset kellett mondanom, ezt tettem. Kiálltam, elmondtam valamit, nevettek. Ennyi. Innen derült ki számomra, hogy működik.

A családod, az ügyvéd kollegák mit szólnak, hogy jogvégzett emberként végül is a humorra adtad a fejed?

Különösebben semmit. Bármikor visszatérhetek az adás-vételi szerződések színes világához, ha úgy alakul. Ezért is tartottam fenn a kamarai tagságot. Mindig jó egy polgári foglalkozás háttérként. A kollegák többnyire nem is tudták, hogy a jog mellett mivel foglalkoztam. Egyébként meg az ügyvédek általában kultúremberek, mindenkinek van valami hobbija. Anekdotákat gyűjt, vadászik, golfozik, focizik, vagy humorral foglalkozik. A különbség csak annyi, hogy ezt az ember közönség előtt űzi.

Fiatalon kerültél be a hivatásszerűen űzött humor világába. Mennyire jelentett ez előnyt?

Ha az ember fiatalon kerül bele valamibe, több ideje van tanulni. Ez nem csak a humorban igaz. Nyitottabb a dolgokra, könnyebben konzerválja magát egy kicsit „gyerekes” szinten. A humoristának a gondolkodásmódját komolyan át kell alakítani, formálni a közönség reakcióinak megfelelően. Minél idősebb az ember, annál inkább megszokta, hogy valamilyen séma szerint alkot véleményt a világról, ilyenkor pedig már nehezebb ráállnia a közönség igényeire.

Műsort vezetsz, fellépsz a Rádiókabaréban, a Dumaszínházban, vagy Comedy Central stand-up comedy műsorában, főszerkesztőként felügyeled a csatornát, vagyis sok mindennel foglalkozol. Hogy fér ez mind bele az idődbe, egyáltalán miként maradhat az ember reggeltől estig kreatív?

Hatékonyan kell dolgozni. Például nem dohányzom, nincs cigi-szünet. Ezzel máris sok időt nyerek. Ha csak tíz perces cigi-szünetet tartanék óránként, az naponta már nyolcvan perc. A Rádiókabaréban most már egy kicsit visszafogottabban, veszek részt, mint régen, de azért elég jelentős erőbefektetésekre van szükség. Jelenleg a Comedy Central-nál vagyok teljes mellszélességgel. Nyolc-tíz órát dolgozom naponta, néha tizenkettőt, de hiszek abban, hogy amit ennyi idő alatt nem tudsz megcsinálni, annak már felesleges is hozzákezdeni. A kreativitást igénylő feladatokkal kezdem a napot, mert akkor még nem vagyok olyan tompult, fáradt, a mechanikusabbak pedig jöhetnek utána. Azért az én munkám sem száz százalékban kreatív.

Amikor éppen nem humoristaként vagy jogászként dolgozol, mivel töltöd a szabadidődet?

Csak a szokásos családos elfoglaltságokról tudok beszámolni. Kirándulás, skanzen, játszóterezés, állatkert. Az olvasás, ami hobbiként megmaradt, nem tudok semmi extrém sportról beszámolni. A bungee-jumping, a kanyoning, vagy egyéb ilyenek nálam nem jönnek szóba. Illetve még könyvet írunk a srácokkal, ha van egy kis időnk. De ezt is a humor jegyében, ami nem elsősorban profitérdekelt. Három éve jelent meg A Föld 99 legkevésbé ismert csodája, amiben egy komplett új Földet teremtettünk, teljesen kamu történelemmel, nevezetességekkel. Két és fél év alatt hoztuk össze sok melóval, és nem ebből vettünk új kocsit, de megcsináltuk, mert szerettük.

A stand-up comedy Amerikában régóta népszerű műfaj. Hogyan jött az ötlet, hogy ezt itthon is meghonosítsátok?

Többen próbálkoztak vele előttünk is, csak kevés sikerrel. Ardai Tamás ötlete volt, hogy csináljunk egy stand-up comedy klubot. Szólt nekem, megcsináltuk. Sáfár Zoltán volt a harmadik, aki biztosította a helyet – a Godot Kávéházat –, így indult el Dumaszínház, a maga hódító útján. Szerintem akkor működik jól valami – egy humoros vállalkozás vagy fagyizó, mindegy –, ha jól átgondolt jogi és üzleti alapokon nyugszik. Mindkettővel foglalkoztam, normálisan, kiszámíthatóan, tervezhetően tettük le az alapokat és működött. Minden csak átgondoltság kérdése.

Létezik olyan vélemény, miszerint az előző próbálkozásoknál még nem volt elég érett a közönség ehhez a műfajhoz, Ti pedig jókor voltatok jó helyen…

Ezt nem lehet az éretlenségre fogni. A közönség mindig érett a humorra. Egyébként sem kell különösebb érettség ahhoz, hogy ha valaki oda áll eléd, vicceket mond, akkor nevess rajta. Ez nem a közönségen múlott, nem is múlik rajta semmi. Ha valami jó, akkor arra az emberek el fognak menni. Ráadásul a közönség nagyon könnyen kordában tartható és kiszámítható közeg, itt Magyarországon és az egész világon is. Minden azon múlik, mivel próbálod megnyerni magadnak azokat, akik néznek, hallgatnak téged. A színházak is jól működnek, hiszen mindig telt ház van. Nyilván, amikor ezzel a kezdeményezéssel álltunk elő, bíztunk benne, hogy erre fognak majd seregleni az emberek.

A stand-up comedy eredetileg szubkulturális jelenség volt. Miként változatták meg ezt a tévéműsorok, a népszerűvé vált humoristák, illetve az, hogy most ez a divat?

Maga a stand-up comedy egyáltalán nem szubkultúrának szól, abszolút tömeg műfaj. Vannak benne olyanok, akik szubkultúrának szólnak, nekik megvan a saját nézőközönségük. Viszont azzal, hogy a műfaj bekerült a médiába, és egy csomóan közülük mégis megőrizték ezt az egyedi hangot, mondhatjuk, hogy a szubkultúra válik a tömegkultúra részévé. Tehát az emberek humorérzékét, humor iránti elvárását is módosítja, és ezzel mindenki nyer. Szerintem ez nem divat. Ahogy például a mobil telefon vagy a benzinkút sem divat, hanem valamiféle szükségletet elégít ki. Ugyanígy a stand-up comedy is egy piaci rést talált meg. Az emberek elmennek valahova, hogy nevessenek, jól érezzék magukat, szórakozzanak, ez normális igény. Így akarják eltölteni a szabadidejüket. Újdonság, többen használják, divatos is, de ez legfeljebb az átlagos fogyasztás fölé emeli a fogyasztását ennek a kulturális jószágnak. Később egy normális szinten ez akkor is megmarad, ha nem lesz a tévében, vagy nem lesz már annyira divatos.

Mennyivel nehezebb frissnek, aktuálisnak, viccesnek maradni amióta a tévében is szerepelsz, szerepeltek?

Egy magyar stand-up humoristának, körülbelül, ötször olyan gyorsan kell megújulni, mint egy amerikainak, vagy egy németnek. Ott egy előadónak évente, vagy kétévente van egy műsora, amivel végig haknizta az országot, majd a legjobban sikerültet rögzítik, és az adásba kerül. Nálunk ez nem így van. Kicsi az ország, kevesen vagyunk, így jóval több munkát igényel, hogy valaki a felszínen maradjon, vagy legalábbis újdonságokkal tudja meglepni a nézőket.

Hogy kezeled az ismertséget, ha valaki megszólít az utcán és arra kér, hogy mondj egy viccet?

Nincs erre olyan óriási igény. Átlagos fejem van, nem nagyon azonosítanak be. A pincérek szoktak a hangom alapján, mert állandóan kabarét hallgatnak. Nem vagyok egy óriás kereskedelmi televízió szereplője. Akik felismernek, szeretik, amit csinálok, magukhoz közel állónak érzik, ez pedig megszűri azokat, akik odajönnek. Általában elbeszélgetnek velem, kérnek egy autogramot, odahozzák az egyik könyvemet, hogy írjak bele valamit. De ez sem túl gyakori.

Mi az, amit még nem sikerült megvalósítani? Mik a tervek, célok?

A klasszikus kabaré, a színes, több szereplős jelenetek, bohózatok vonalán is erősíteni a magyar humort. Van erre is igény, csak meg kell mutatni, népszerűsíteni kell egy kicsit, hogy el is jöjjenek az emberek. Ez egészen más, mint amit most csinálunk.

Időről időre rendeztek tehetségkutató fellépéseket, ahol bárki kipróbálhatja magát.  Hogyan tudod kiszűrni, ki a tehetséges, kivel érdemes foglalkozni?

Az első rosta maga a közönség. Min nevetnek, mi az, amin nem. Ugyanakkor, abban különbözöm az átlag nézőtől, hogy ha hallok valami olyan poént, amin senki nem nevet, sokszor számomra kiderül az előadó sajátos gondolkodása, abban pedig még lehet valami. Hogy nagy szavakat használjak, mint egy igazgyöngyben benne rejlik az egész óceán. Ezt az előadót bíztatom, jöjjön vissza még, csinálja, mert jó lesz.

Mennyiben tanulható a humorista szakma? Vagy ez csak a tehetségen múlik?

Tanulható valamelyest persze. A tehetség amúgy is megfoghatatlan dolog. Olyan ez, mint az írás. Mindenkit megtanítanak írni az iskolában, meg fogalmazást kell beadni, szövegeket alkotni, mégis kevesekből lesz híres író. Ugyanígy van a humorral. Mindenki tud viccet mesélni, bárki lehet jópofa, de azért jó humorista még kevesebb lesz, mint híres író.

Ez ugyebár egyemberes műfaj. Kiállok, beszélek. Viszont amíg a műsor elkészül, csapatmunka van, vagy mindenki önállóan, egyedül alkot?

Változó. Ki önállóan, ki csapatban. A többség persze már rájött, hogy sokkal egyszerűbb létrehozni egy csoportosan élvezhető, humoros műfajt, ha csoportosan készül, hiszen magának a humornak a létrejötte sem egy magányos, szomorú tevékenység, hanem közösségi foglalatosság. Mindenképpen jobb, ha többen írunk, találunk ki valamit. A holtpontokon is jelentős segítséget nyújthatnak a kollegák.

Az alkotás folyamatát mennyire befolyásolja nálad a közönség összetétele (életkora, a helyszín, stb.)?

Nem nagyon. Úgy gondolkodom, hogy engem az jön el meghallgatni, aki rám, illetve a mondanivalómra kíváncsi. Egyébként, persze, egy csatorna demográfiája meghatározza a műsor demográfiáját is. A Rádiókabarénál hallgatottsági adatot sosem láttam, de akik részt vesznek a felvételen, ők egy idősebb közönség. A Comedy Central férfias csatorna, úgy hatvan százalékban a 18-39-es férfiak nézik. A Dumaszínház pedig a kettőnek a vegyüléke, ott a középkorúak a közönség derékhada, de egyetemeken, sőt középiskolákban is elég népszerű ez a műfaj. Ugyanakkor a relatíve idősebbek is járnak hozzánk. A szövegeket, a műsor alakulását azonban nem ez befolyásolja. Megírom, elmondom, és ha tetszik, akkor máskor is eljönnek.

Volt olyan, akit eltanácsoltatok, de nem fogadta el, hogy ő nem ide való, és tovább próbálkozott?

Azért ez nem így megy. Mi megcsináltuk a Dumaszínházat, ami egy stand-up comedy klub. Ez egy magántőkéből finanszírozott dolog, nem állami intézmény. Nem is olyan, mint egy részecskekutató, hogy minden részecske hozzánk tartozik. Ha valaki nagyon nem jó, vagy úgy dönt a fizető közönség, hogy őrá nem kíváncsi, akkor nem hívjuk többet. Később minket nem is nagyon érdekel, mit gondol erről a kérdésről. Ha annyira hisz a tehetségében, akkor el tud menni máshova, vagy rábeszélhet egy kocsmárost, hogy feltétlenül szervezzen neki stand-up estet, mert ő mégis annyira jó. Végső soron mindig a közönség dönt.

Milyen tanácsot tudsz adni annak, aki szeretné kipróbálni magát ebben a műfajban, belevágna, de eddig nem volt lehetősége, vagy nem mert? Mivel indítanád útnak?

Először is írjon. Ne csak tizenkét vicces sztorija legyen, amitől a társaságban meghalnak a röhögéstől és viszonylag józan vadidegenek előtt is sikeres lehet! Vegye komolyan! Ha már emberek pénzt fizetnek azért a tehetségkutatón, hogy őt megnézzék, vagy én odamegyek, végighallgatni, elolvasni az írásművét, akkor készüljön föl. Gondolja át, ő min nevetne - a saját történetein kívül is -, és ne a magyar anekdota kincs és internet-társadalom legjavával álljon oda! Ez, mondjuk, szerzői jogilag sem lesz elfogadható részünkről.

/Koncz Csaba