Csütörtök este. New Orleans Dumaszínház.

Belépek, a teremben minden asztalnál vendégek ülnek. Teltház. Csupán néhány hely betöltetlen, a színpad előtt közvetlenül. Később oda is érkeznek.

Naná, a kezdés után.

Óvatosan vágok át a termen, nem akarom akadályozni a pincéreket.

Nagy a sürgés, mindenki eszik, iszik. Később már nem lesz rá mód, hiszen röhögés közben nem szerencsés fogyasztani. Lehet, csak veszélyes.

A többség fiatal. Huszonévesek. Ma nem mennek bulizni. Legalábbis még nem. Nevetni jöttek.

Az asztal szélén előkészítve a dedikálnivaló könyv. Szütyiő.

Már csak a szerző, előadó, főszereplő, a kedvenc hiányzik a színről.

Kiss Ádám.

Hölgyeknek Nagy Éva.

Ádámot (Évát) az öltözőben találom. Mosolygós izgalom. Szolid pörgés. Készül. Nem zavarok? Nem.

Beszélgetünk, aztán eszébe jut valami. Feljegyzi.

Mesélem, miatta nem mentem ma edzeni. A haverok csak úgy engedtek el, ha legközelebb ő is velem jön. Ma Kiss Ádám esten vagyok, aztán Ádám lesz velem kosarazni. Így fair. Nevet. Azt hiszi, viccelek.

Nem viccelek.

Az az ő asztala.

Nagyot kortyol a gyümölcsléből. Felpattan, elkocog, vonul a mikrofon felé, mint akit ellenállhatatlan erő vonz a pódiumra. Arcán a bungee jumperek elrugaszkodás előtti, félelemmel vegyes izgatottsága játszik. Hergeli magát, mint a boxolók, majd mikor csendül a zene, magabiztos nyugalom lesz úrrá rajta. A színpad felé indul, s látszik rajta, mindjárt hazaér.

Indul a show!

Pofa ki!

A Punanny Massif-al készített bevonuló zene hallatszik. Éppen ez:

A taps utáni csend, mint egy lassított film, nehezen ér véget, aztán Ádám beszélni kezd. Megjönnek a késők, oldódik a feszültség. Pofonként csattanó poénok. Elismerő férfitekintetek és rajongó női pillantások kereszttüzében végtelen láncra fűzött történetekben oldódik a humorista magányossága. Nevetést kacaj követ, s bár a közönség – fiatal kora ellenére – némileg visszafogott, a hangulattal nincs gond.

Kiválasztás, kutyaszarcenter, tájföldi vastagok és megatolvajok, Mico bá’ és Győzike, hajnali vérvétel és késő esti katapult. Térben és időben utazunk Ádámmal – hölgyeknek Nagy Éva – aki szeret repülni.

A szünetben kerék-, és felsőcsere, alkoholmentes tankolás. Megérkezik ő. A Rajongó. Mindenáron be akart jutni Hozzá. A sráchoz a mikrofon mögül. A találkozás, ez volt a cél. Sikerült. Most csend van. Nem gondolt bele, mi lesz ott, akkor, ha már bent van. Mit kérdezne? Miről beszélne? Nem volt terv. Sebaj. Autogram, fénykép, köszönet. A szünetnek vége.

Ádáméva újra a helyén. Új pulóver, új történetek, új poénok. Barátokkal Londonban, Aquaworld, menő autók, Harangozó Teri, értetlen ál-turista a lakásban. Fejezetek egy fiatal életéből. Huszonhat év esszenciája szórakoztatóan, könnyeden, viccesen. A sráctól, akiért annyian rajonganak. Okkal. Taps-cunami a végén, majd elindul a kivonuló dal.

Támadás egy tollal írt névért. Tőle. A könyvbe. Vagy egy fecnire. Bárhova, csak legyen. Sorban állás és hála, no, meg áradó szeretet. Fárasztó, de jól esik, le sem tagadhatná. Nem is teszi. Fényképek, vállveregetések, köszönet.

Vége a dalnak. Újra az öltözőben. Barátok érkeznek, Csenki Attila és Benk Dénes. „Király voltál” – mondják Ádámnak. Fáradtság, elégedettség. És a jól megérdemelt vacsora. Végre.

A Pofa ki! tényleg remek volt. Dinamikus, vicces, eredeti.

Lassan menni kell, hiszen a humornak vége, a fiatalok bulizni akarnak. Király L. Norbi érkezik. Nemsokára övé a színpad, de már most át kell adni az öltözőt. Ez ilyen. A három humor-barát sörözni indul, én meg haza.

Megköszönöm az élményt, de a játékot, azt nem felejtem el. Ma itt voltam. Ádám, legközelebb Te jössz! Tudod, kosarazni!

Csütörtök este. Valamikor.

/kcsabi