Új plakátkampánnyal próbálkozunk. Eddig főleg interneten hirdettünk, de az Epa Média jóvoltából most közterületbe is belefogtunk. Ezzel egyidejűleg indult el Facebook játékunk is, amelyen keressük a Dumaszínház új plakátarcát.

A plakát, az irodalmi szöveggyűjtemények címlapjára hajaz, ezért nem a halállal, hanem inkább a halhatatlansággal viccel. Körbekérdeztük a fellépőinket is, mit gondolnak erről a topicról.

Beliczai Balázs e-mailben reagált: "Amíg vannak videó megosztók, ahol az emberek nézegetik a produkcióimat, halhatatlan vagyok." – szögezi le – "Egyébként jó lenne örökké élni, mert szeretném látni, ahogy átadják a négyes metrót, fizethetnék itthon is euróval, és megélném, hogy a magyar fociválogatott világbajnok."

Hasonlóan vélekedett Hadházi László is: "Hiszek a halhatatlanságban, pláne, amikor látom, hogy a XX. század nagy csodája, a film révén bármikor elénk toppanhat egy néhai legenda, és a legjobb produkcióit nézhetjük végig újra. Az bizony olyan mintha örökké élne." Majd mosolyogva hozzáteszi: "Igaz, némelyik kollégám is hasonló érzést ébreszt bennem. Mintha élne..."

Aranyosi Péterrel futtában annyit válaszolt, ilyen kérdéseken elmélkedni, fiai mellett, nincs ideje. Távolról még örök érvényű igazságként annyit kiáltott vissza: "Hajrá Diósgyőr!".

Kiss Ádám, nyaralásból hazaérkezve, megújultan. Mint mondja, a halhatatlanság helyett inkább a láthatatlanságban hisz, de azért az örök élet nem jönne neki rosszul. "Egyedülálló lehetnék, hiszen ha megkérdeznének 2121-ben, mikor kezdtem a szakmát, annyit mondanék: Jézussal!"

Kovács András Pétert felizgatta a kérdés. "Halhatatlanság? Szerintem hülyeség, és ezt annak idején már Assziszi Szent Ferencnek, Luther Mártonnak, és Petőfinek is kifejtettem. Nem magyarázom el még egyszer!". Később, kicsit nyugodtabban visszahív, azt mondja, elgondolkodott a kérdéseimen. "Jó lenne örökké élni. Nagyon sokat utaznék olyan helyekre, ahol már sokszor voltam, illetve gyakorolnám, a Nézd meg az anyját, várd ki az ükunokáját-elvet." – majd szinte lelkesen folytatja – "Folyamatosan figyelhetném, hogy vajon az utókor elismer-e. Vagy az utókor utókora. És ha igen, akkor irodalom-órákon én lennék az egyetlen klasszikus, akit nemcsak idézni, de beidézni is lehetne."

Kőhalmi Zoltánt egy fesztiválon készült színpadra lépni. "Karrieremből két fontos állomás hiányzik még: a világhír és a halhatatlanság. Nem hiszek a felsőbb intelligenciában, aki minden szabadidejét azzal tölti, hogy az embereknek jobb legyen (és ez valahogy mégsem mindig sikerül neki), nehezen tudom elképzelni az életet a halál után. Így tehát az örökkévalóságot földi keretek között kell megoldanom, amire humoristaként egyetlen esélyem, ha néhány poénom fennmarad." – rövid szünet után, szinte megkönnyebbülve folytatja – "Örökké élni egyébként nem nagyon szeretnék, ez már a hegylakóknak is elég macerás volt, én meg még csak kardozni sem tudok."