Hajdú Balázs hazaérkezett egy vidám nap végén. Elégedett volt, jó kedvű, tervekkel, vágyakkal telve. Fejben talán már a következő fellépésére készült. Hallotta a közönség nevetését, az elismerő tapsot. Boldog volt.

Vannak pillanatok az ember életében, amikor úgy érzi, semmi baj nem történhet, nincs veszély, nincs fenyegetés, csak az élet van. A tökéletes, teljes, hibátlan élet. Ő is így érezte magát akkor este. Levette kabátját, házi papucsba bújt, a konyhában megívott egy pohár friss, ízletes vizet, és szinte dalolászva indul a szoba felé.

A szoba azonban nem volt üres. Balázs gyanútlanul nyitott be, semmit nem sejtett abból, ami hamarosan következik. 

Belépett a helységbe, ahol viszont már várta őt a LEPKE...