Új tehetséggel bővült a csapat. Tóth Edu-t már jól ismerhetik azok, akik az elmúlt hónapokban többször is jártak a Fiatal Félőrültek Fesztiválján. Ahogy Hajdú Balázs és Felméri Péter a lassú beszédével égeti be magát már első hallásra a közönség emlékeibe, úgy Edu épp a másik véglet. Szellemes, és kacagtató történetei sokkal gyorsabban pörögnek lelki szemei előtt, mint ahogy azt a szája követni tudná. Ettől viszont előadása még szórakoztatóbb lesz. A stand up comedy nagy rajongója a bevált receptet követte: tehetségét alapos felkészüléssel erősítette, bátran kiállt a színpadra, és meggyőzte a közönséget arról, hogy itt a helye. Tóth Edu mostantól a Dumaszínház társulatának tagja.

Persze senki nem tudná jobban bemutatni Edut, mint ő saját magát:

Az embernek mindig csak arra van ideje, amire igazán szeretné, hogy legyen, de én pont azt szeretem, hogy soha nincs időm semmire.

 Tóth Edunak hívnak, mindig is én voltam a kedvenc a családban, csak már nem emlékszem, melyikben. Egyfolytában kétségek között őrlődöm, de ez még nem biztos. De ezt hagyjuk, nekem már a tanulóvezetők sem állnak meg a zebránál, az meg milyen már, amikor munkába menet pont az a busz üt el majdnem, amit éppen lekéstél? Jó, tudom, tudom, a sors útjai kifürkészhetetlenek, de hol lehet itt rágyújtani? Persze ilyeneket nem kérdezek meg társaságban. Különben is, engem tradicionálisan neveltek, az Aladdintól például Jázmina dekoltázsa miatt voltam eltiltva, a Bogi pedig ma olyan titokzatosan viselkedett fizikaórán, hogy a tanárnő beírta hiányzónak.

Bogi a gerelyhajító csapat leggyönyörűbb reménysége, már az első edzésen kiszúrtam magamnak. Mindig visszahoztam a rúdját, és bár sokat szaladtam, hálás szeme minden kilométert megért. Mindenki azt javasolta, hogy inkább a súlylökő csajokkal próbálkozzak, de tőlük mindig megijedek. Ebből talán már kiderül, hogy szerintem a rendíthetetlen lelki békénél talán csak a megingathatatlan nyugalom a fontosabb, de ezen most nem fogunk összeveszni.

Mindig is a kék volt a kedvenc színem, pedig a zöld, a Huckleberry Finn című ifjúsági regényből pedig Huckleberry Finn a számomra legszimpatikusabb karakter, a Nils Holgerssonból pedig Kákalaki Akka, de Pocoknak is vannak jó pillanatai.

28 esztendős vagyok, örülök, amikor szerda van, és szeretem, ha eszembe jut a pin-kódom. A keresztrejtvényeket viszont utálom. Nekem ne mondja meg senki, hogy hány betű.

Ami a legfontosabb, hogy gondtalan, bohém kamaszéveim Pécs városában töltöttem, a közlésigényem már akkor is harmincötszöröse volt a megengedettnek, nem beszélve a többszörös skizofréniámról, amihez kezdek már lassan hozzászokni, annyi, hogy reggelente nehezebben jutok be a fürdőszobába, de a lényeg, ahogy ezt a kedvenc íróm, J. D. Salinger lezárná: „Nem pofás kis történeteket várok tőled. A zsákmányodra vagyok kíváncsi!”