Dumaszínház

A stand-up comedy napi veleje. Csillagok, humor, egyebek.

Csatlakozz!

Friss topikok

Tóth Edu a Dumaszínház társulatában

2010.12.20. 22:27 - kcsabi

Címkék: újonc tóth edu

Új tehetséggel bővült a csapat. Tóth Edu-t már jól ismerhetik azok, akik az elmúlt hónapokban többször is jártak a Fiatal Félőrültek Fesztiválján. Ahogy Hajdú Balázs és Felméri Péter a lassú beszédével égeti be magát már első hallásra a közönség emlékeibe, úgy Edu épp a másik véglet. Szellemes, és kacagtató történetei sokkal gyorsabban pörögnek lelki szemei előtt, mint ahogy azt a szája követni tudná. Ettől viszont előadása még szórakoztatóbb lesz. A stand up comedy nagy rajongója a bevált receptet követte: tehetségét alapos felkészüléssel erősítette, bátran kiállt a színpadra, és meggyőzte a közönséget arról, hogy itt a helye. Tóth Edu mostantól a Dumaszínház társulatának tagja.

 

Persze senki nem tudná jobban bemutatni Edut, mint ő saját magát:

Az embernek mindig csak arra van ideje, amire igazán szeretné, hogy legyen, de én pont azt szeretem, hogy soha nincs időm semmire.

 Tóth Edunak hívnak, mindig is én voltam a kedvenc a családban, csak már nem emlékszem, melyikben. Egyfolytában kétségek között őrlődöm, de ez még nem biztos. De ezt hagyjuk, nekem már a tanulóvezetők sem állnak meg a zebránál, az meg milyen már, amikor munkába menet pont az a busz üt el majdnem, amit éppen lekéstél? Jó, tudom, tudom, a sors útjai kifürkészhetetlenek, de hol lehet itt rágyújtani? Persze ilyeneket nem kérdezek meg társaságban. Különben is, engem tradicionálisan neveltek, az Aladdintól például Jázmina dekoltázsa miatt voltam eltiltva, a Bogi pedig ma olyan titokzatosan viselkedett fizikaórán, hogy a tanárnő beírta hiányzónak.

Bogi a gerelyhajító csapat leggyönyörűbb reménysége, már az első edzésen kiszúrtam magamnak. Mindig visszahoztam a rúdját, és bár sokat szaladtam, hálás szeme minden kilométert megért. Mindenki azt javasolta, hogy inkább a súlylökő csajokkal próbálkozzak, de tőlük mindig megijedek. Ebből talán már kiderül, hogy szerintem a rendíthetetlen lelki békénél talán csak a megingathatatlan nyugalom a fontosabb, de ezen most nem fogunk összeveszni.

Mindig is a kék volt a kedvenc színem, pedig a zöld, a Huckleberry Finn című ifjúsági regényből pedig Huckleberry Finn a számomra legszimpatikusabb karakter, a Nils Holgerssonból pedig Kákalaki Akka, de Pocoknak is vannak jó pillanatai.

28 esztendős vagyok, örülök, amikor szerda van, és szeretem, ha eszembe jut a pin-kódom. A keresztrejtvényeket viszont utálom. Nekem ne mondja meg senki, hogy hány betű.

Ami a legfontosabb, hogy gondtalan, bohém kamaszéveim Pécs városában töltöttem, a közlésigényem már akkor is harmincötszöröse volt a megengedettnek, nem beszélve a többszörös skizofréniámról, amihez kezdek már lassan hozzászokni, annyi, hogy reggelente nehezebben jutok be a fürdőszobába, de a lényeg, ahogy ezt a kedvenc íróm, J. D. Salinger lezárná: Nem pofás kis történeteket várok tőled. A zsákmányodra vagyok kíváncsi!”

A bejegyzés trackback címe:

https://dumaszinhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr152529020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bárány8 2010.12.21. 11:57:38

Máris imádom a srácot. De több kávét ne adjatok Neki!

zs1982 2010.12.21. 15:58:00

Fenomenális, fergeteges, frenetikus, Sok sikert!

TGabi 2010.12.27. 23:03:08

Aúú, ez fájt.

Miért a tehetség kritériuma az, hogy valaki ne tudjon beszélni? Ennyire féltek a konkurenciától, srácok, hogy már mindenkit odaengedtek???

kangu 2010.12.29. 12:24:57

Ez nagyon tetszett!!! Van még valahol felvétel a srácról, szívesen megnézném

ancsa193 2010.12.30. 14:27:25

@Luella Menendez: Tegnap láttuk Edut élőben Gödöllőn, felejthetetlen élmény volt! Még most is fáj az arcom a sok nevetéstől. Ha a tehetség kritériuma az, hogy valaki olyan poénokat mondjon, amin tiszta szívből lehet kacagni, akkor Edu mindenképp tehetséges. Sok sikert és kitartást kívánunk neki!

zsuppa 2010.12.30. 15:59:31

Edu nagyon-nagyon jóóóóó. Mi is ott voltunk tegnap a Trafóban. Sírtunk a röhögéstől.

judyk77 2011.03.06. 21:52:58

Kedves Edu! Te voltál a kedvencünk múlt szerdán a Showder Klub tehetségkutatóján, fantasztikus voltál!! Köszönjük azt a rengeteg nevetést, még most is emlegetjük, reméljük még sokszor láthatunk megint, hatalmas élmény volt!

Rettegett Ignore 2011.03.19. 12:00:48

Edu a magyar humor Fekete Pákója. Senki nem érti, de kegyetlen.

rglaura 2011.03.19. 14:14:55

@Frank Bullitt: mi múlt szerdán láttuk Edut, olyan hangulatot teremtett a Godot-ban, hogy mi már akkor mondtuk, hogy a Showder-be való. Nagyon eredeti a srác, és erősek a poénjai, látszik, hogy még izgul, de szerintem sokra viheti még

Rettegett Ignore 2011.03.19. 14:45:06

Én is láttam, azért írtam.
süti beállítások módosítása