Vörös szőnyeg, terepjáró, teltház, humor és mozi. A magyarok Bamakóba mentek.
Május 18-án este az Uránia mozi bejárata előtt két dologra lehetett figyelmes minden gyalogos, autós, vagy tömegközlekedő. Egy felmatricázott terepjáró parkolt a mozi bejárata mellett. Olyan, amilyennel a rallyversenyzők szokták meghódítani a sivatagot. Illetve nem „olyan”, hanem éppen az. Az akció persze nem volt független az este fél nyolckor kezdődő díszbemutatótól, hiszen Badár Sándor road-movie-ja ezen az estén kezdte meg közönséghódító útját.
Badár Sanyi-t éppen az autó mellett, a vörös szőnyeg sarkánál kaptam el. Budapest persze nem Cannes, de az Uránia mozi aznap ott is lehetett volna, annyian nyüzsögtek a bejáratnál már egy órával a kezdés előtt is. Ismerősök és rajongók szólították le a rendezőt, gratuláltak, lapogatták a vállát, szóval alaposan megelőlegezték a bizalmat.
„Nem is tudtam, hogy autóval jössz!”- mutattam a versenytávot hiba nélkül lefutott négykerekűre, mire Sanyi büszke mosollyal válaszolt: „Nem, ezt Barna hozta, én tevével akartam érkezni.”. Megszokhattam volna már, hogy Sanyi mindig kitalál valami szokatlant, de ez most engem is meglepett. Kérdésemre persze bővebb választ is kaptam: ”Úgy gondoltam, jól nézne ki, ha a bejárat mellett egyik oldalon parkol a verda, a másikon meg sétálgat egy teve. Persze ez nem olyan egyszerű, mert a tenyésztő szerint a ló szállítóba nem fér be a púpja, speciális trélert meg csak nagyon drágán tudtunk volna szerezni. Lemondtunk róla.”
Így tehát teve nem volt, de az Afrikát megjárt csapat viszont teljes létszámban várta az érdeklődőket. Badár Sándor, már az ajtóban viccelődött mindenkivel, pedig néha úgy tűnt, nem mindenkiről tudja, ismerik-e egymást. Kőváry Barna, rallyversenyzőhöz méltó módon nem tudott egy helyben maradni, legalább negyvenkét kört sétált a nagyterem, az autó és a mozi előtere között. Aki vele beszélni akart, tartania kellett a tempót. Pataki Ádám, a film operatőre tűnt legnyugodtabbnak, de hamar kiderült, ez csak a látszat. Mivel ő leginkább a kamera másik oldalán helyezkedik el, így főleg az ismerősök állították meg. Számtalanszor hallottam szűkszavú válaszát: „Igen, sokat kellett dolgozni vele, míg ilyen lett, de most már jó. Remélem.”
A zsongás nőtt, a kíváncsiság egyre erősödő vibrálásként töltötte meg a mozi előterét. A nagyterem hamar megtelt, üres szék nemigen maradt, kezdődhetett a díszbemutató. A film ugyan nem a ma egyre divatosabb 3D technikával készült, de egyedülálló módon az egyik főszereplő életnagyságban jelent meg a vászon előtt, hiszen mégiscsak egy műfajteremtő Standup-mozi születésének voltunk tanúi. (Lehet, hogy ez lesz a 3,5D?) Badár Sándor lépett a mikrofon elé és tőle megszokott módon „Ádámtól és Évától” kezdte elmesélni a történetet, aminek a végét a januári indulás jelentette. Szőke András, Kovács András Péter, a GPS berendezések, Amerika, Horváth János, tervek, szánhúzó kutyák, útvonalak, autó-szerzés, védőoltás, csak néhány felvillanó név, és momentum a színes történetben, ami megelőzte a versenyt és a filmet.
A közönség persze fel sem figyelt rá, hogy Sanyi több mint háromnegyed órán keresztül ontotta magából a vicces sztorikat, mígnem ráfordultunk a rajtvonalra. Az élőszó helyét a film vette át, a vetítőgép felpörgött és már utaztunk is Afrikába. A Filmszemle után másodszor láttam a filmet, de megint csak nem bántam meg, újabb részleteket fedeztem fel a fekete kontinensen átélt kalandban, melyeket elmesélni valóban nem könnyű, látni kell, ha lehet, a helyszínen, de ha ott nem is, a moziban feltétlenül. Hetvenkét perccel később ismét Cannes-ban érezhettük magunkat, amikor Sanyi, Barna, és Ádám a vászon előtt fogadták a vastapsot.
Később mindhárman azt mondták, hiába készültek tudatosan a filmre, a sivatagban utazva nem gondolták volna, hogy egy „élménybeszámoló” ekkora sikert arathat. Nyilvánvaló kérdés volt, hogy lesz-e folytatás? Egy újabb verseny? Hosszú gondolkodás után végül Barna válaszolt: „Nem, nem lesz. Legalábbis így együtt nem. Külön-külön lehet, hogy elindulunk, sőt, én biztosan visszamegyek, de ezt a varázslatot nem ronthatjuk el. Annyira tökéletes volt így, olyan jól sikerült a film is, hogy a következőnél már törekednénk rá, hogy még jobb legyen. Az viszont már nem lenne ugyanolyan. Nem, itt kell abbahagyni és megőrizni az életre szóló emléket.”
A kaland tehát egyszeri volt és megismételhetetlen, a három baráttá vált utazó pedig tovább indul, de most már külön. Ádám új filmes kihívásokat vállal, mindenekelőtt folyamatban lévő munkáit akarja befejezni. Barna elkezdte keresni új útitársait a jövő évi Bamako Rallyra. Sanyi pedig a Standup-mozival indult országjárásra, hogy minél többen élhessék át ezt az élményt. Elmondja, megmutatja, szóban, képben, csak úgy badárosan.
Már csak a teve hiányzik…
/cskoncz
