„Humoristaként találtam meg a helyem”

– Interjú Zsók Leventével –

Versmondónak indult, humorista lett. Egy lány miatt ment szociológusnak, de a szerelemmel a tanulásnak is vége lett, majd jött az új szenvedély, a stand up comedy. Bulikat szervezett, minden lehetőséget megragadott a csajozásra, sokat táncolt a „bittigen-számra”, több pofont is hárított már arccal, kutatta a tinik szexuális életét. András bácsi állattenyésztő-tanítványa, a Szomszédnéni felfedezettje, a tenyérköpés kerületi bajnoka, a Dumaszínház „erdélyi munkacsoportjának” benjáminja, a humor-szakács, akit kínáltak már pálinkával és gólyával is, „Csíkdánfalva kis komikusa”, Zsók Levente.

Kamaszként, egy véletlennek köszönhetően kezdted a stand up comedy-t. Mi történt?

Megrendezték Erdélyben a Médiabefutó című versenyt, ami hasonló a Csillag születik-hez, csak nem adja a tévé. Úgy gondoltam, a szavalás menő dolog, lehet vele csajozni, így jelentkeztem a vers, próza és színpadi jelenetek kategóriában. Kiálltam, bemondtam, hogy Petőfi Sándor: Európa csendes, újra csendes című verse következik és elkezdtem, hogy Talpra magyar… Először nem értettem, miért nevet mindenki, de aztán leesett. Beégtem, de ez jobban tetszett a közönségnek, mintha rendesen szavaltam volna. Improvizáltam öt percet és mikor megkérdezték, hogy ez stand up comedy volt-e, rávágtam, hogy persze. Visszagondolva nyilván nagyon béna volt, de huszonöt komoly szavaló után egy ilyen kísérlet csak jól sülhet el. A következő fordulókra már jelenetet írtam, amit jelmezbe öltözve adtam elő. Ott ezen a versenyen találkoztam a Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjaival, ők lettek a mentoraim. Barátokká váltunk, azóta is sokat segítenek.

Régebben is megnyilvánult már az improvizációs készséged?

Nem volt erre alkalom, de alapvetően színész szerettem volna lenni. Úgy gondolkodtam jó lenne színpadon, vagy filmben szerepelni. Egyszer viszont elmentem statisztának egy filmbe, és ott kicsit elbizonytalanodtam. Család kettőben voltam gyerek három, és egy fél perces jelenetet próbáltunk egész nap. Nem haladt. Harmincan voltunk statiszták, el kellett sétálni A pontból B pontba. Mindig volt egy gyökér, akinek ez nehézséget okozott, nem tudta hiba nélkül teljesíteni a feladatot, így nagyon sokszor kellett felvenni. Fél percért dolgoztunk egész nap. Meddig kellene forgatni egy egész filmért? Akkor döntöttem el, ezt mégsem szeretném, csak a színpadot. Egyébként is jellemző rám, hogy nem szeretek máshoz alkalmazkodni. A Szomszédnéni-ben például megírnak egy jelenetet, elosztják a szerepeket, ezt nem tudnám csinálni. A stand up comedy nekem könnyebb, testhezállóbb. A színészettől többen is óvtak. Az Open Stage – Székelyland együttes tagjai például mindannyian képzett színészek, de azt mondták, a színi iskola kevesebbet tett a tudásukhoz, mint remélték. Tehetséggel indultak, de főleg a saját erejükből tudtak fejlődni. Humoristaként találtam meg a helyem, jó így.

A Médiabefutó után hogy alakult a pályafutásod? Mikor érezted, hogy már kész humorista vagy?

A versenyen – a kategórián belül – első helyen végeztem, azt hittem, hogy felkarolnak, fellépéseket szerveznek, elindul a szekér. Nem így lett. Szerencsére viszont van egy bérma-keresztapám, Zolika, ő elvitt fellépni. Egy hangosító cégnél dolgozott, elég jó kapcsolatai voltak rendezvényszervezőknél. Tudtam, hogy az első időszakban nem lesz gázsi, csak kifizetik az utat és kapok a rendezvényen tíz percet. Rengeteg falunapon voltam, de nem bánom, mert alaposan kiedződtem. Ott a legnehezebb fellépni, de voltak sikereim. Akkor még legtöbbször jelmezbe öltözve szerepeltem, és már attól vicces voltam, nemcsak a poénok miatt. Később jött a Humorfesztivál. Jelentkeztem, de akkor már nagyképű voltam, elszálltam magamtól. Írtam egy gyenge jelenetet, amiben a karakter anti-drogot árul, tehát olyat, ami nem felpörget, hanem lelassít. Rosszul ment az előadás is. Nagy Bandó András volt a zsűri elnöke, azt tanácsolta, ne folytassam tovább. Egyet értettem vele, azt éreztem, vége van. Zolika, a keresztapám viszont azt mondta, „minden s**berúgás egy lépés előre”, menjek tovább. Folytattam, itt vagyok. Szívesen találkoznék Nagy Bandó Andrással, bár nem tudom, mit mondanék neki.

Mitől nehezebb egy falunap, mint bármilyen más fellépés?

A közönség nagy része nem is figyel, ez benne a legnehezebb. Egy ismertebb arcra még talán, de rám még nem annyira. Otthon már elég ismert vagyok, főleg Székelyföldön, egy Zsók Levente humorestre azért már eljönnek. Egyébként a falunap arról szól, hogy isznak, néha  beszólnak, és aki ezt nem tudja jól kezelni, az elveszett. Egy „pályakezdőt” szerintem nem szabad oda küldeni, mert megeszik, és talán még el is megy a kedve az egésztől. Magyarországon nem ismernek, elég kevesen is néznek meg, kivéve, ha valamelyik Showder Klubos kollegával megyünk. Egyszer a fővárosban volt utcafesztivál, ahova meghívtak. Mindössze úgy tíz ember jött el miattam, de legalább ők nevettek.

Hogyan kerültél a Dumaszínházba végül?

Nem is tudtam, mi az a Dumaszínház. Egyetem alatt még a Showder Klubot se nagyon néztük, nem volt még akkora híre. Az első teljesen kimaradt. TSZ (Tóth Szabolcs, a Szomszédnéniből – A szerk.) mutatott videókat, és az nagyon tetszett. Mesélte, hogy ők bejutottak a Dumaszínházba, és engem is fűztek, próbáljam meg. Először nem akartam. Úgy gondoltam, nem lenne értelme. Ott csak profik vannak, nekem nem menne úgy. Két éven át halogattam. Később, amikor a Showder Klub már nálunk is híres volt, egy házibulin az egyik haverom kérdezte – részegen –, miért nem megyek a tévébe. Ez szöget ütött a fejembe, de tudtam, hogy ahhoz először be kell kerülni a társulatbaba. Felhívtam Felméri Pétert – éjjel egy órakor –, mondtam, mit szeretnék. Tanácsolta, hogy írjak egy e-mailt, és majd behívnak a tehetségkutatóra. Így is történt, visszaírtak és eljöhettem a Fiatal Félőrültek Fesztiváljára. Nem is ilyennek képzeltem. Tizenketten voltunk, vártuk a sorunkat, kezdtem összebarátkozni a többiekkel, amikor odajött Litkai Gergő, és megkérdezte, én vagyok-e, akit Péter ajánlott? A „versenytársak” ezek után emberszámba nem vettek, azt hitték protekciós vagyok.

Hogy sikerült az a fellépés?

Az a tizenkét perc, amit akkor a nyomtam, az egyik legjobb anyagom volt. Utána oda is mentem Gergőhöz, és mondtam neki, hogy ha úgy gondolja, jó volt, megvan az e-mail címem. Nem mondott semmit. Hazamentem, majd két héttel később kaptam egy e-mailt, benne a szerződéssel. Végtelenül boldog voltam. Az egyetemen minden heti pénzemet elmúlattuk, ünnepeltünk a haverokkal. Az első évben négy fellépésem volt, meg egy tévés szereplés. Nehezen indult be. Furcsállottam is, hogy a többieknek sok van nekem meg milyen kevés. Persze mindenkinek így volt az elején, de akkor is fura volt.

Beszéltünk róla, hogy sok nehéz fellépés adódik. Volt már olyan, hogy azt érezted, mégsem neked való ez a hivatás?

Az elején húsz – harminc fellépésből mondjuk öt volt, amire azt mondom, jól sikerült, szeretett a közönség. Ez az öt viszont erőt adott a többire is. Arra gondoltam, igenis vannak emberek, akiknek ez tetszik, nekik akarom csinálni. Szerencsére a szüleim sem úgy álltak hozzá, hogy hagyjam ezt abba, mert el kell végezni az egyetemet, munkát kell keresni, satöbbi. Támogattak úgy is, hogy közben otthagytam az egyetemet, kijártam Budapestre, és sokáig anyagilag ez nem is térült meg. Hálás lehetek nekik.

Miért hagytad abba az egyetemet?

Középiskola utolsó osztályában nagyon szerelmes lettem, azt hittem a barátnőmet veszem majd el feleségül, együtt öregszünk meg, satöbbi. Tudod, milyen a tini szerelem. Egyértelmű volt, hogy egy közeli egyetemre megyek és végül a szociológia szakot választottam. A történelmi része tetszett, de amúgy semmi közöm nincs és nem is volt hozzá. Az első év még ment is, de a második évben már nem nagyon jártam órára. Nem érdekelt, és rájöttem, hogy nem is lehetne belőle később megélni. Csíkszeredán volt egy szórakozóhely, ott szerveztem egyetemista bulikat, illetve háromhetente stand upot. Anyunak mondtam is, hogy egy humoristának nem való a szociológia. Egyszer aztán néztük a Heti Hetest, és mikor Hajós András mondta, hogy ő egyébként szociológusként végzett, anyukám felpattant a fotelból: „Látod-e? Ugye, hogy lehet egy humorista is szociológus!?”.

Mi az, ami érdekelne annyira, hogy visszatérj az iskolába?

Leginkább szervezni szeretek és az megy is nekem. Otthon az iskolánkban diáktanács elnök voltam, de tegyük hozzá, hogy az egy falusi iskolában nem gáz, nem stréberség. Sok év kihagyás után mi szerveztünk újra iskolai napokat. Ott kezdtem ilyesmit csinálni, azóta pedig szerveztem bulikat, stand up esteket, és egyéb dolgokat is. Gondolkodtam már egy menedzsment szakban, hogy megtanuljam a szakmai oldalt, vagyis a szervezés jogi, gazdasági részeit. A másik pedig, amit nevezhetjük szerelemnek is, az a főzés. Nagyon szeretek főzni, vagy egyelőre inkább azt mondom, kotyvasztani, szívesen lennék szakács. Nem akarok elvégezni egy egyetemet csak azért, hogy legyen egy diplomám, az csak pénzkidobás. Sokan csinálják ezt, de végül kevesen dolgoznak a szakmájukban. Inkább szakács lennék, ha valamikor úgy alakul, hogy a humor dolognak vége és pénzem is lesz, nyitok egy éttermet, ahova visszavonulhatok. A másik terv, a nyelvtanulás. Abszolút nem beszélek angolul, és nagyon tudom szégyellni magam itt Pesten, amikor külföldiek megállítanak, kérdeznek valamit és nem tudok segíteni.

Ráadásul a Dumaszínházban is beindultak az angol nyelvű előadások, ott is jól jönne a nyelvtudás…

Ez az irány annyira nem foglalkoztat. Nem hiszen, hogy olyan szinten meg tudom tanulni a nyelvet, mert nincs hozzá érzékem. Romániában élek, de a románt sem beszélem jól. Nem adnak el, meg be tudok vásárolni, de komolyabb témáról már nem tudnék csevegni. Nem is vonz a nemzetközi karrier. Magyaroknak magyarul. Ez nekem elég. Legyen elég fellépésem, tudjak dolgozni, el tudjam tartani majd a családomat, ez a fontos. Nem kell a világhírnév, csak abból éljek meg, amit szeretek.

Milyen célok lebegnek a szemed előtt, ha már a nemzetközi karrier nem?

Mindenekelőtt szeretnék bekerülni a Showder Klubba, mert az országos tévé sokat segíthet abban, hogy a közönség megismerjen. Ez kell ahhoz, hogy egy-egy fellépésre, miattam is jöjjenek a nézők, tényleg figyeljenek rám. Tóth Szabi elmondta, mi az a Dumaszínház, be akartam kerülni, sikerült. Előtte annak is örültem volna, ha egy helységben lehetek Kiss Ádámmal, vagy ráköszönhetek Kovács András Péterre, aztán kollegák lettünk. Rövidtávú célokat tűzök ki, és amikor azt elértem, újat keresek.

A szakmai elismerések, díjak nem motiválnak? A Szomszédnéni nem régiben kapott Bonbon-díjat…

Nagyon büszke vagyok a Szomszédnénis fiúkra, és mivel felnézek rájuk, amit nekik sikerül elérni, azt egy bizonyos idő után célként tűzöm ki magamnak. A Bonbon-díjjal is így vagyok. Tudom, hogy ehhez most nincs meg a kellő tapasztalatom. Szeretném elnyerni, de azt érdemeljem is ki. Sok-sok fellépés, rutin kell hozzá, bele kell tenni néhány évet, de ez nem is baj. Hozzáteszem, otthon van sok kritikus, akik már sokszor lehúztak. Elmondták, hogy nem ez a humor, ez nem az, amit Hofi csinált, sőt, biztos forog a sírjában, satöbbi. Sok rosszat írtak. Aztán bejutottam a Dumaszínházba, és azóta valahogy elcsendesültek, nem mondanak semmit. Ez azért elégtétel. Igenis lássák, hogy ott vagyok a legjobbak között! Talán kezdik belátni, hogy ez bizony humor, hiszen az embereket szórakoztatja a műsor, nevetnek, tapsolnak.

Ebben az évadban ketten is bekerültek a Showder Klubba, pedig ők rövidebb ideje tagjai a Dumaszínház társulatának, mint Te. Hogy élted ezt meg?

Hazudnék, ha azt mondanám, nem éreztem csalódást. Ugyanakkor örülök, hogy jók kerültek be és ez vígasztal. Janklovics Peti és Tóth Edu zseniális humoristák, nagyon szeretem, amit csinálnak. Ők ketten megérdemelték, hogy ott legyenek. Rosszul viseltem volna, ha valaki olyan előz meg, akiről érzem, hogy nem olyan jó. Bennem volt az érzés, hogy mennyivel hamarabb kezdtem, de aztán azt mondtam, nem baj, megyek tovább előre, aztán remélem, ősszel sikerül.

Milyen előnyt vagy hátrányt jelent neked határon túliként fellépni?

A közönség általában egzotikumként tekint ránk, ez főleg a tájszólásnak köszönhető, ami persze csak Magyarországon tűnik annak, otthon nem. Sok visszajelzést is kaptam, miszerint tetszik nekik, ahogy beszélek. Sokáig nem is értettem, miért. Céges fellépéseken kimondottan jól jön a „fura beszéd”. Az emberek oda inkább bulizni mennek, nem humoristát hallgatni. Amikor érzem, hogy kezdem elveszíteni a közönség figyelmét, akkor bedobok egy-egy jó székely mondatot, arra felfigyelnek, nevetnek. Egyébként él egy tévhit miszerint a székely emberek lassan beszélnek, gondolkodnak, de ez nem igaz. A fellépéseken nem érzem azt, hogy másként tekintenének rám, mert határon túli vagyok. Egyszer jöttek oda láthatóan szélsőjobbos gondolkodású emberek, de ők is csak annyit mondtak, nagyon szeretik Erdélyt, így engem is. Erre viszont nem sokat lehet válaszolni, és nem is kell, megköszöntem, és ittam tovább a sörömet. A politika nem érdekel, jobban örülök, ha a műsorom tetszik a nézőknek, mintha a származásommal vannak elfoglalva.

Mit szól hozzá a barátnőd, hogy ilyen sokat vagy úton, ráadásul rajongók vesznek körül?

A nagy szerelmem után sokáig nem volt komoly kapcsolatom, most viszont több mint két hónapja együtt vagyunk a barátnőmmel és tényleg szerelmes vagyok. Régebben ismerjük egymást, de most lett belőle kapcsolat. Egyszer konferáltam egy gólyabálon, aminek ő volt az egyik szervezője. Nem volt rajongó, de jóban lettünk, majd aztán megszerettük egymást. Kevesebbet találkozunk, de jól viseli, és elfogadja azt is, hogy más lányok írnak, autogramot kérnek, fényképezkedni akarnak. Nincs gond, és remélem, nem is lesz. Régebben előfordult, hogy rajongóval kezdtem, de ennek vége. Beismerem, kihasználtam az ismertséget, de ez nem olyan volt, mint egy rocksztárnál. Inkább csak jobb esélyem tudtam megfűzni a lányokat, mert felismertek. Különben tizenhat évesen hol jár az ember esze? A csajokon. A lehetőséget ki lehetett használni. Általában nem én mentem oda, hanem ők jöttek hozzám, csak belegyeztem.

Mivel foglalkozol akkor, amikor nem dolgozol?

Időnként – amikor otthon vagyok és mindenki ráér – kiegyünk a kocsmába a haverokkal kártyázni, iszogatni, beszélgetni. Nap közben mindig kerül valami dolog, és most egy szikláskertet is akarok csinálni. Elmondtam a szüleimnek, de ezt nem kellett volna, mert azóta noszogatnak, hogy ha eldöntöttem, akkor rajta. Van egy nagy öntöttvas kád, azt akarom beásni a földbe. Szépen megterveztem a rendszert, de elég sok munka lesz vele. Nagyon szeretek horgászni is. Amikor van pár szabad napom, abból egyet biztos horgászattal töltök. Nem is a halak, inkább csak a nyugalom miatt. Bedobom, üldögélek.

Hogyan születnek az anyagok, a műsor?

A haverokkal sztorizgatunk, és ha valaki elmond egy történetet, gyakran kiderül, hogy velem is történt hasonló, amiből már tudok írni három percet. Arra törekszem, hogy egyszerű legyen, mindenki megértse, ne legyen benne semmi nehézség, csak a hétköznapok. Minden húsz percben van egy új diszkós anyagom. Székelyföldön előfordul a diszkóban verekedés. Egy hónapban egyszer, mikor elmegyek bulizni a haverokkal, vagy látok is ilyet, vagy csak hallom, mi történt a múltkor. Kimeríthetetlen téma. A másik, amiről mesélek, a nyaralás, hétvégézés, ami bárkivel megtörténhet. Fiatalos élmények. A politikát, celebeket kerülöm, főleg azért, mert nekik csak jó lenne, ha beszélnék róluk. Ezt az örömöt nem szerzem meg. Ritkán van kivétel, mint mostanában Fekete Pákó. Találkoztam vele egy fellépésen, megkérdeztem, elvinne-e Budapestre. Nem vitt el. Láttam, hogyan hangosítják, mennyire gáz, amit csinál, úgyhogy elmeséltem a színpadon. Bosszú volt, de nagyon jó esett.

/Koncz Csaba

Dumaszínház a Facebookon: http://www.facebook.com/dumaszinhaz