Londonban a helyzet változatlan. A kint élő magyarok éhes ragadozóként vetik magukat minden hírre, információra, vagy éppen vendégre, aki otthonról érkezik. Az anyanyelven élvezhető humor pedig úgy hiányzik nekik, mint egy falat ízes, illatos alföldi bor. A múlt héten aztán ismét volt lehetőség pótolni az elmaradást, ha nem is borral, de alföldi humorral mindenképpen. Erről a szentesi humormaffia kétharmada, Kőhalmi Zoltán és Hajdú Balázs gondoskodott, a hálás közönség nagy örömére.

A helyszínről telepített tudósítónk és jeles barátom, Petrás Zsolt számol be, aki nem mellesleg kiválóan is rajzol. Bizonyíték a szövegben elrejtve…

“Zakatol a vonat, utazik az állomás.” Úgy tűnik, kellemes kötelességemmé válik az utazás Londonba minden második hónapban. A mostani alkalom is fontos számomra, hisz a Dumaszínház egyik – számomra talán legfontosabb – alakja, Kőhalmi Mester tisztel meg minket, hogy gondoskodjon rekeszizmaink háromnapos lázáról. Természetesen nem egyedül jön, vele tart a “pörgőnyelvű” Hajdú Balázs, az ifjú titán, aki ugyancsak szentesi, akárcsak Zoltán.

Természetesen jóval korábban érkeztem a városba megint. Ez alkalommal a város – bár lehet, hogy a világ – legbohémabb negyedében alapoztam meg a hangulatom. Camdem Town piacára látogattam el, két rövid földalatti megállóra a King's Cross vonatállomástól. Itt könnyen el lehet tölteni egy egész napot és akkor még csak felületes képet kapunk a városrész mindennapjaiból. Mintha a hatvanas évekbe csöppennénk, egy hippi falu közepére. Egymást követik a pubok a mókás boltokkal. Ha öltözékeddel ki akarsz tűnni a tömegből, gyere ide vásárolni! Ha elértél a hídhoz és még nem untad meg a látnivalókat, térj be a Stables Market útvesztőjébe! Kicsit olyan az első benyomása az embernek, mintha a józsefvárosi piac hippi megfelelőjének zegzugos utcácskáin válogatna a változatos portékákban. Mondani sem kell, vásárlás nélkül nem tudtam ott hagyni Camdemet. Viszont közeledett az este, és még terveztem egy rövid látogatást a kihagyhatatlan Soho-ba.

Kávézás a kedvenc kávézóban, egy órás üldögélés, nézelődés a londoni indián nyárban. Kellően ellazulva indultam a mai Dumalondon-nak otthont adó 229 The Venue nevű szórakozóhelyre. Sok ismerős arccal találkoztam az előző alkalomról, és rögtön feltűnt, hogy az előzőnél jóval nagyobb nézőtér is teljesen megtelt. Úgy tűnt, az összes londoni magyar kíváncsi a „szentesi humormaffia kétharmadára”. Néhány ízletes magyar süti a büfében, pár pohár üdítő, és annyi magyar szó, amit itt kint csak ritkán hallok egy időben, egy helyen. Mintha csak otthon lennék.

Hajdú Balázs színpadra lépésének első pillanatától megfogta a közönséget. A rá jellemző beszédtempó és stílus egyszerűen magával ragadott minket. Bár saját bevallása szerint bátortalanul kezdett, ebből mi semmit nem éreztünk meg. Az első húsz perces poénparádé végére már senki nem tudott vigyorgás nélkül, csendben ülni.

Kőhalmi Zoli követte Balázst a színpadon, egy pillanatnyi pihenést sem adva a rekeszizmoknak. A srácok természetesen a közönséget is bevonták a műsorba, akik persze erre igencsak vevők voltak. Talán ennek köszönhetően kapott is Balázs egy italt az egyik nézőtől a második felvonásban. Szó sem volt holmi rövid hakniról, a srácok bő másfél órás agymenéssel okoztak nekünk felejthetetlen estét.

A műsor után a “humorista simogatóban” sikerült kedvenceinket elrabolnom a rajongóktól pár percre, hogy kikérdezzem őket élményeikről, érzéseikről. Balázsnak őszinte hála csillant a vakuk százaival ropogósra sütött szemében, hogy most pár percig beszélhet is, nem csak mosolyognia kell. Rövid válaszait a rá jellemző megfontoltsággal, jól meggondolva adta meg, a végletekig hajdúbalázsosan…

Hogy tetszik London? Jártál már itt?

Sosem voltam még Londonban, és igazából ma sem sokat láttam belőle, rohanás volt az egész nap. Reggel igencsak korán indultunk Magyarországról, megérkezés után sűrű program várt ránk, úgyhogy a holnapi napot szenteljük majd a városnézésnek.

Milyen volt a közönség?

Nagyon-nagyon jó publikumunk volt, akik láthatóan jól érezték magukat. Remélem, jövünk még máskor is. Leírhatatlan érzés olyan emberek előtt fellépni, akiknek már csak a magyar hang is nagy örömet okoz. Ráadásul a műfaj a vicces mivolta miatt is igen hálás. Úgy érzem, jól megoldottuk a feladatot.

Miben volt más a felkészülés számodra az átlagos fellépésekhez képest?

Ugyanúgy készültem, mint máskor. Emellett megfogadtam: nem iszom a műsor előtt, csak utána, ezt sikerült is betartani. Témákból nem választottam speciálisat, inkább a közönséget igyekeztem jobban bevonni és többet improvizálni. Szerencsére vevők voltak erre, sőt, még egy Unicumot is kaptam a műsor alatt egy szentesi nézőtől. Az emberek egy szabadabb előadást kaptak, amiben velük együtt én is felszabadultam. Ez a szép a stand up műfajában: van idő arra, hogy felépüljön az este. Nem csupán ledarálunk egy tízperces poénzuhatagot. Inkább együtt szórakozunk mi is a közönséggel.

Megköszöntem a gyors interjút Balázsnak, aki a rajongás elementáris erejű tömegvonzása rántott vissza a humorista-simogatóba. A szinte már paranormális jelenség váratlanságát kihasználva úgy tudtam visszaadni az egyik szentesi humormaffiózót, hogy ugyanazzal a lendülettel most a másikat mentsem ki. A híresen maximalista Kőhalmi Zoli legalább annyira közvetlen volt, mint amire számítottam. Hiába, ilyen egy humor-ikon…

Hogy érezted magad másodjára fellépni nálunk?

Nagyon nagy élmény volt ez a fellépés. Mint az köztudott, meglehetősen aggodalmaskodó ember vagyok. Nem is olyan könnyű együtt élni magammal, az átlagnál is nehezebben fogok bele az előadásba, viszont ha már elkezdődik a műsor, akkor nagyon élvezem. Most sem volt ez másként. A tavalyi emlékek is kellemesek, így hamar belelendültem. Egyedül az ébren maradással voltak gondok. A korai ébredés, az utazás és az egész napos városnézés végére kellően elfáradtunk. A műsorra össze kellett szednünk magunkat.

Holnapra mi a tervetek?

Amerre ma jártunk, azt újra meglátogatjuk, kevésbé rohanva. Ezen felül meg kell nézni, amit holnapra tervezünk, úgyhogy nem tudom mi fog beleférni. Múzeumokban gondolkodnék, hogy a feleségemnek be tudjam bizonyítani, itt is jártam, Balázs pedig szerintem valami szabad programban reménykedik. Monty Python relikviákat is vásárolnom kell, mert eddig sajnos nem igazán találtam ilyet. Elvileg létezik egy bolt, ahol olyan rég elfelejtett videókat, hanganyagokat lehet fellelni, amin például Graham Chapman stand up-ol és hasonló ínyencségek. Onnan Bödőcs már szerzett mindenféle értékeket, így az nem lehet, hogy lemaradjak róluk.

Terveztél valami extrát a londoni közönségnek, esetleg más felépítésű műsort, mint otthon?

Minden közönség más, ahogy minden fellépés is. Sok minden akkor derül ki, amikor kilép az ember a színpadra. Milyen a hangulat? Mit szeretnének hallani? Úgy tűnt, megkedvelték a Balázst, bár az elején vagy ő volt megszeppenve, vagy a publikum nem tudta, mire számítson, de aztán hamar megszerették, bejött nekik a stílusa. Könnyebb dolgom volt így, hiszen egy “előmelegített” hangulatba csöppentem.

Természetesen a rajongók már követelték vissza Zolit is, engednem kellett. Még egy keveset azért maradtam, muszáj volt egy újabb sütit magamhoz vennem. Közben magyar slágereket hallgatva nosztalgiáztunk. Lassan aztán eljött az idő, és a el kellett indulnom pontosan amiatt, amiért a vasúti szerelvényekre nem tűznek ki zászlót: mert a vonat nem vár. Nem voltam szomorú, igazán jól szórakoztam. A srácok elhoztak egy szelet Magyarországot, egy kis világszintű magyar humort. Elfogyott, de jól esett. Köszönjük!

pzs