Felméri Péter és Kiss Ádám Londonban járt. No, nem csak azért, hogy felzavarják a galambokat a Trafalgar téren, vagy beállítsák a pontos időt a Big Ben-en, hanem mert egy kisebb tömeg, helyi magyarok egy humorkedvelő csoportja várt rájuk. Utaztak, kirándultak, műsort adtak. Sikerrel. Sejtelmük sem volt arról, hogy a közönség soraiban ül egy beépített ember, aki nem rest leírni gondolatait az előadásról, róluk és arról mit is jelent a DumaLondon azoknak a magyaroknak, akik kint élnek. Petrás Zsolt tudósít és rajzol. Köszönjük neki!

„Vasárnap gyönyörű napra ébredtünk Angliában. Nemcsak azért, mert verőfényes napsütés ragyogta be a nem ritkán ködös Albiont. Nemcsak azért, mert tizenharmadika volt (kedvenc számom). Nemcsak azért, mert szabadnaposak voltunk. Hanem mert az úti cél ma újra London. Egy fergeteges stand up este ígérete ugrasztott ki az ágyamból.  Barátaimmal nekiindultunk, hogy vonatra szállva ismét bevegyük a City-t.

A Kings Cross vonatállomásról most is a Soho felé vettük az irányt. Útközben a lányok be-betértek az Oxford Street-en szinte egymásból nyíló butikokba. Velük tartottam és szerencsére megtaláltam az engem érdeklő boltokat. London talán legforgalmasabb utcája ez, ahol mindent meg lehet vásárolni, s ezért emberek tízezrei tolonganak a boltok körül minden nap. Ha megfáradtunk a nézelődésben, betérhetünk a környező utcákban található pubok bármelyikébe. Egy frissítő ital, egy kiadós steak jólesik két bolt között.

A félnapos shoppingolás után a világ talán leghangulatosabb sörözőjébe tértünk be. A Hyde Park szélén, London egyik leggyönyörűbb pontján található a rock-muzsika és a jó italok szerelmeseinek legendás kocsmája, a Hard Rock Café. Ízletes koktélok, profi bártenderek, hamisíthatatlan hangulat, és persze az elmaradhatatlan rock zene. A falról mindenfelé poszterek, zenész relikviák köszönnek le ránk.

Kellemes órát töltöttünk itt, de nem maradhattunk vacsorázni, hiszen ma nem ezért jöttünk. A magyaros marhapörkölt, a sajtos pogácsa és a zserbó ígérete türelemre intette korgó gyomrunkat. Elindultunk inkább az esti DumaLondonnak helyszínt biztosító The Chapman Grand patinás épülete felé. Újra eljött az ideje egy estényi magyar humornak az angolok fővárosában. Első alkalommal lépett fel Felméri “A pörgő nyelvű” Péter a londoni magyarok előtt, míg barátja és kollégája, Kiss Ádám (vagy Nagy Éva?) már másodszorra látogatott meg minket. Ismerve a két fiatal humorát, tudtuk, nagyon szórakoztató estének nézünk elébe.

A műsor előtt jól belaktunk finom hazai ételekkel, sütikkel, és mi tagadás, a bár jól fel volt szerelve finomabbnál finomabb pálinkákkal és borokkal is. Ez úton is köszönet a lelkes szervezőcsapatnak, akik minden részletre ennyire odafigyeltek. Percekkel az után, hogy beléptünk az épületbe máris otthon éreztük magunkat, ami számunkra szinte elmondhatatlanul nagy dolog.

Felméri Péter kezdte az estét. A rá jellemző dinamizmussal robbant be a színpadra, abszurd humora azonnal megértő fülekre talált. Kolozsvári történetei talán ismerősen hangoznak az otthoniaknak, de mi ittuk minden szavát, hiszen olyanok vagyunk itt, mint az újszülöttek: nekünk minden vicc új. Nem beszélt gyorsan, talán nem is tud. Valószínűleg nem is akar. Viszont amit mond, üt. Poénjai üdítően egyediek, pihentagyúak, könnyedek. Ahogy a Magyarországra szakadt kínai zokni árus mondaná: „pon’jó!”

A szünetig Kiss Ádám vette át a szót. Tőle amszterdami élményeiről hallottunk. Ádám senkivel sem összehasonlítható humora tett róla, hogy még a szünetben is fel-fel nevessünk, felidézve örökérvényű beszólásait. A második félidőben a srácok kisorsolták nemrégiben megjelent könyveik egy-egy példányát a közönség két szerencsés tagjának, és persze csattant még jó néhány poén, felidéződött pár vidám történet. A nézőtéren ülve az volt a benyomásom, nem is akarnak lemenni a színpadról, jól érzik ott magukat, úgy mondanák még. Nyilván, mi ezt nem bántuk (volna), de persze „minden, aminek kezdete van, véget is ér”, így eljött a búcsú pillanata is.

A közel három óra elszállt, szinte észre sem vettük. Sajnos, túl későn ért véget a műsor, így nem tudtam a művészek közelébe férkőzni. Rajongó lányok hada vette körül őket. Mindenki akart egy fotót, egy pár szót váltani velük, szinte közelharc alakult ki a szelíd kiscicákból vérmes vadmacskákká átalakult lányok között. Rám már nem maradt idejük, az interjúk most elmaradtak. Sebaj, majd legközelebb.

A következő alkalommal újra Londonból jelentkezem, december közepén. Akkor Fábry Sándor látogat meg minket a Dumaszínház és Londonfalva jóvoltából. Addig is „kezeket a paplan fölé”, Gyerekek!

pzs”