Dumaszínház

A stand-up comedy napi veleje. Csillagok, humor, egyebek.

Csatlakozz!

Friss topikok

Impróznak a nagyDumások

2013.05.27. 11:31 - RedLemon

Szia Péter, mi az a film, amit a legjobban vársz mostanság? Csak hogy tudd, ez már az első kérdés volt, mivel úgy döntöttem, rögtön belevágok.

A Tajtékos napok című Boris Vian műből készült adaptációt. A könyvet imádtam, a filmelőzetesből pedig úgy tűnt, nagyon sikerült elkapni az eredeti regény hangulatát, ami sosem könnyű, Viannál pedig egyenesen baromi nehéz.

Miért tartod kihagyhatatlan programnak a Duma Impró című előadás megtekintését?
Mert én sem hagyom ki, mindenképpen ott leszek, tegyenek hát így a nézők is.

Van-olyan tréfás történet a tarsolyodban, ami a Duma Impró előadással kapcsolatos. Ha nincs, akkor ki tudsz most találni egyet?

A tarsolyomban is van, és ki is tudok találni egyet, ezeket azonban megtartom magamnak. Aki eljön az előadásra, az hallhatja majd e történeteket. Vagy nem.

Hogy hívták a második gyerekkori szerelmedet, és miért pont ő?
Kökény Nikinek, és azért, mert mellettem ült a padban, a nevéhez illően gyönyörű kék szemei voltak, ő is szerette az Első Emeletet, és még sorolhatnám...

Mesélj még olyat a Duma Impróról, amit eddig még nem, oké? 

Ez egy improvizatív előadás, ahol nem tudjuk előre sem a jeleneteket, sem a szereposztást, sem a dialógok szövegét.

Kérlek meséld el gyorsan a kedvenc filmjeleneteid egyikét, de olyat, ami rövid, mert max. egy és negyed oldalas lehet ez az interjú, és mindjárt túllépjük, így próbálj meg egy rövid, két-három mondatos filmjelenettel kedveskedni nekem, illetve a kedves olvasóknak.

A Tiszta románc című filmben, amikor Dennis Hoppert vallatják a szicíliaiak, és nagyon csúnyán beszól a főnöknek, akit Christopher Walken játszik. Nos, az ő arcjátéka Hopper monológja közben önmagában megér egy Oscar díjat. Vagy kettőt.
Szoktál álmodni a Duma Impróról?

Most hogy mondod, igen!

Szinkronizáltál-e már valaha? Tudom, hogy már igen, és ezt azért kérdezem, mert amit erről meséltél, tetszett, és szeretném, ha más is részesülne ebből az élményből.

Szinkronizáltam, igen. Nagyon nehéz meló, egyszer a Pöröly felügyelő című sorozatban kölcsönöztem a hangját a Sátánista 2. nevű karakternek, akinek annyi szerepe volt mindössze, hogy egy sötét sikátorban összeveri őt Sátánista 1. Aztán a Pókember első részében, képen kívülről (ilyenkor az eredeti színész sem látszik, csak a hangja hallatszik) kiabáltam a busz után loholó főhősnek, hogy: "Mi van Parker, lekésted a csatlakozást?" Illetve egy ízben egy srác nevében kértem bocsánatot a főszereplő hölgytől, amikor összeütközött vele a lépcsőn. Őt amúgy Fehér Anna szinkronizálta, a  szerepe szerint annyit mondott: "Semmi baj." A film címére már nem emlékszem. Azt hiszem, ennyi volt a szinkronkarrierem.

Szerinted alkalmas a Duma Impró előadás arra, hogy az emberek életét megváltoztassa? Tudjuk, hogy igen, engem az érdekelne, hogy miért, hogyan, és kinek az életét fogja megváltoztatni, ha eljön az estre

Abszolút alkalmas. Elsősorban azok életét változtatja meg, akik eljönnek megnézni, hiszen ha nem jönnének el, nem látnák. És a miénket is, hiszen ha nem játszanánk, nem tapasztalnánk meg, milyen játszani ezt.

interjú: Tóth EduDuma Impro (1)_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://dumaszinhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr945320061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása