Hajós András ismét a Dumaszínházban

Beszélgetés egy sörözőben. Te, a haverod és egy kisebb társaság, úgy kétszázötvenen. Röviden, ez volt a benyomásom Hajós András önálló estjén a New Orleans Dumaszínházban. Pedig nem is egyedül volt, hanem az Emil!Rulez zenekar dobosával, Kisvári Ferenccel, aki talán még nem is tudja, mennyire jó humorista. Szórakoztató múltidézés ez, bizonyíték arra, hogy lehet kellemes egy humorest akkor is, ha nem csapkodjuk a térdünket végig. A stand up comedy egyik arca…

Az étterem szinte teljesen tele van. Hajós András neve nyilván sokaknak biztosíték arra, hogy ma este itt lesz valami. Humor, ének, gitárjáték, szomorú-, és vidám bohóckodás, ami mind András személyiségének látható és hallható lenyomatai. Sokan szeretik, mások meg nem, nyilván utóbbiak nem vennének jegyet az előadásra, ha meg mégis, találnának rajta kifogásolni valót. Minden bizonnyal éppen azt, amit a többiek erényként emlegetnek fel.

Az apró színpadon egy kis asztal, két székkel, gitártartó, mikrofonállvány, a műfajnak megfelelő minimál-berendezés, ahogy ez már csak a stand up comedyben lenni szokott. András sörrel a kezében érkezik, mesélni kezd. A struktúra nem látszik – még ha van is – csapongó történetvezetéssel villannak fel a gyermekkori élmények, traumák, szülő-gyermek kapcsolat, haverok, szerelmek, frusztrációk, problémák. Sehol egy igazi celeb, vagy egy gyalázható politikus. Nincs rájuk szükség.

A közönség érti, amit értenie kell, néhol elgondolkodik, néhol felnevet, de ami fontosabb: szórakozik. A saját problémáinkat végiggondolni fárasztó-ijesztő, másokét fogyasztani könnyű és – ha jól mesélik – vicces. Nem mindig tudni, hogy a poén nevettet, vagy pedig a saját múltunkból felvillanó képek. Helyszínek, problémák, valós-, és vélt sérelmek, amikről akkor azt gondoltuk, csak velünk történhet meg, s most kiderül, mégsem, hiszen az ismert emberrel, a zenésszel, a humoristával, a heti véleményalkotóval ugyanezek voltak.

Hajós persze szertelen. Tudatos, profi, de mégis bohém, aki nem szab gátat magának. Mindenről eszébe jut valami, mellékszálakat nyit, majd nem zárja le őket, hiszen abból aztán kerek történet lesz, miközben az eredeti gondolat ezen az estén elenyészik.

A második félidőben aztán csatlakozik a hű zenésztárs, megannyi történet tanúja, aki a bölcs, csendes háttéremberek megtévesztő álcáját félredobva nem fél a reflektorfénytől. Ő is mesél, csendesen, nyugodtan, barátjának tökéletes ellenpontjaként, mégis legalább annyira lebilincselő stílusban. Beszélgetnek.

Egymással és a nézőkkel söröznek. Az est második felében egyszer csak arra eszmélek, hogy András és Ferenc már régen befejezte az előadást. Már csak ülnek és társalognak az asztaltársaságukkal. A négylábú fa bútor egyik oldalán ők ketten, a másikon a kétszázötven néző. Hangulatos csevej ez, amibe nem férnek bele a tabuk, az őszintétlen, álszent széptevés. Mindenki mondja a maga sztoriját, ezen a többiek jót nevetnek. Az egyetlen különbség, hogy itt csak kettejük hangja hallatszik.

Hajós Andás visszatért a Dumaszínházba és megmutatta, hogy a stand up comedy lehet csendesebb, halkabb, de attól még ugyanolyan szórakoztató. Így is lehet csinálni. Hogy lesz-e még folytatás? Ki tudja? Amíg Andrásnak lesz kedve haverokkal sörözni, és az életéről, gondolatairól beszélgetni, biztos.

Néhány kép az estről:

És még néhány: