Hétfő délután gyanútlanul sétáltunk a feleségemmel Nagyvázsony központja felé. Éppen egy kiadós ebéd után voltunk, és lényegében az életünkért küzdöttem, hiszen alföldi emberként, tele hassal egy ilyen emelkedőn felfelé lépkedni több, mint kihívás. A borús idő, és a szálláson hagyott karóra miatt nem tudtam mennyi lehet az idő, de hamar kiderült, hogy már elmúlt öt óra, így a fogatos idegenvezetést lekéstem.

Kisvártatva fura – a kellemes nagyvázsonyi délutántól meglehetősen tájidegen – skandálás ütötte meg a fülemet. „Csak a Kispest! Csak a Kispest!” – hallottam egyre közelebbről, mígnem a sarkon befordult a lovas kocsi, amiről az időzavar miatt lemaradtam. A fogat kapitánya, túra vezetője, és egyben az előbbi rigmus oktatója, hangadója, Rekop György volt. Arcán széles mosollyal üdvözölt, mikor az ügető lovak lendületesen elhúzták mellettem a járművet, nem volt esély rá, hogy felkéredzkedjem. Sebaj, valamivel később sikerült Gyurit mikrofonvégre kapnom, mondja el, hogy érezte magát a túrán.

Az esti műsor előtt aztán már nem bíztam a véletlenre semmit, fél órával a kezdés előtt már a fesztiválsátor melletti Várcsárda előtt sétáltam el, így megláttam az est egyik főszereplőjét, Aranyosi Pétert. Mondani sem kell, Peti mindig szerepben van, most sem volt ez másképp. Gyerekkori barátjával, Orsival és Hajdú Balázzsal beszélgetett, széles gesztusokkal, fennhangon mesélve egy régi, de még mindig nem poros sztorit. Az étterem alkalmazottai diszkrét távolságban állva, észrevétlenül kuncogtak, csakúgy, mint néhány vendég.

Szinte már indulni kellett volna a színpadra, mikor Péter elgondolkodott azon, mivel is lenne érdemes kezdeni. Papír, toll, improvizáció, meg is van, „egyszerű szakma ez” – mondta, majd a színpadon már tovább színezte a történetet. A közönség nem győzte kapkodni a fejét, hiszen Péter nem csak szavakkal, de egész testből beszélt. Előre, oldalt, hátra, sima lépés, keresztlépés, nyújtózkodás, térdelés, ha levenném a hangot, tiszta mozgásszínház. Fáradhatatlanul tölti be a teret, és van pár pillanat, amikor attól félek, előbb-utóbb lelép a világot jelentő deszkákról. Nem lenne jó egy ilyen csattanó.

Aranyosi még az előadás elején elmondta, Fábry Sándort, az este másik fellépőjét az első sorba várta, hogy arról beszélhessen, amit a show-mester kér tőle. Ez sajnos nem valósult meg, de Fábry Sándor kiváló időzítéssel, éppen a szünet előtt érkezett meg, így még oldalról bekiabálva – után követés jelleggel – pótolta a kimaradt poénokat.

Rövid pihenőt követően aztán elkezdődött az élő Fábry-show. A stand up comedy emblematikus figurája, úgyis, mint a szakma „nagy öregje” bemutatta, miről is szól a színpadi szórakoztatás. „Az előadás első fele inkább érdekes volt, a második pedig nagyon vicces.” – mondta az egyik néző később. Valóban így van. Lehet kedvelni, vagy nem szívlelni Fábry Sándor stílusát, de az, hogy történetei rendkívüli intelligenciát és széles körű műveltséget bizonyítanak, kivételes humorérzékkel, vitán felül áll. Jól bizonyítja ezt a nézők szemében látható érdeklődés, mikor szinte tátott szájjal hallgatták a Wagner Operában történteket éppúgy, mint az ötvenes-hatvanas években jellemző társbérletek világának színes leírásait. A siker nem is maradt el.

Az írott szófényképes bizonyítékai alább…

Az est során készült képek egy részét Kövecses Józseftől kaptuk. Ez úton is köszönet érte!