Költözködés, ráncfelvarrás, humor, zene, zenés humor. No, és még: sörsátor, nagyszínpad, klubkörnyezet a szabadban, azaz minden egy helyen, a balatonfüredi SunCity-ben. Összeállt a program, már szárad a festék a jegyeken, hangolnak a zenészek és a humoristák, készülnek a trónkövetelők és a legendás, nagy nevek. Szűk két hónapot kell csak aludni és indul a humorfesztivál. Az ötödik, ami az első. Jön a DumaFüred humorfesztivál.
Hónapok óta tudjuk, hogy a Dumaszínház nyári humor-fiesztája nem vész el, csak átalakul. A Művészetek Völgyétől kicsit távolabb, a „magyar tengerhez” jóval közelebb költözve Balatonfüreden épül a – mindig egyre nagyobbra növő – sátor, melyben ismét számtalan feledhetetlen produkciót láthatnak azok, akiknek nevetni, szórakozni támad kedvük július 27. és augusztus 05. között. „A nagyvázsonyi szép emlékeket megőrizve, és az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva igyekeztünk még színesebb, izgalmasabb programot összeállítani” – mondja Litkai Gergely, a Dumaszínház főszerkesztője – „Idén először nem egy, hanem mindjárt három színpadon is zajlanak majd az események. A SunCity területén felállított nyolcszáz férőhelyes sátorban, illetve a kisebb, de hangulatos Lipstick klubban hagyományos és speciális stand up comedy előadások, vendég-produkciók, és tehetségkutató estek lesznek, a Nagyszínpadon pedig nagyobb szabású koncertekkel várjuk az érdeklődőket.”