Dumaszínház

A stand-up comedy napi veleje. Csillagok, humor, egyebek.

Csatlakozz!

Friss topikok

Kávéházi dumasarok Kormos Anettel

2011.02.11. 07:53 - kcsabi

Címkék: kormos kávéházi dumasarok interjúsorozat

„Kellemetlenül őszinte vagyok”

– interjú Kormos Anettel –

 Író deákként kezdte, majd elfogyasztott jó néhány Frissítőt, míg Kiskegyed meghívta magához. Dolgozott kevés pénzért, bevállalta az Ingyen színházat is. Addig Mondta a magáét, míg végül humorista lett. Védjegye a mosolymentes arc, fegyvere az irónia. Éles nyelvétől senki nincs biztonságban, főleg nem a családja. Gyereket nevel, újságot ír, könyvet ad ki, utat keres. Megosztó, de nem megmondó. Kiáll és beszél, pedig nem igazán szeret szerepelni. Gyakran hódol káros szenvedélyeinek, úgymint mosás, főzés, takarítás, majd „elképesztő” humorával szorítja sarokba közönségét. A Dumaszínház egyetlen női tagja, az ország első számú stand up komikája, az I. Anett-találkozó főszereplője. Kormos Anett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Huszár és a Pásztorlányka

2011.02.09. 23:53 - kcsabi

Címkék: mogács

Harc, küzdelem, romantika, izgalom és vidámság. Minden, ami egy klasszikus meséhez kell. Egyéni látványvilág és egy méltatlanul elfeledett filmes műfaj, a burleszk. A Laterna Magica produkció és az Eleuszisz Színház kisjátékfilmje, közel három évvel ezelőtt éppen a mai film ősének állított emléket, ráadásul rendkívül szórakoztató történetet mesél el. A Huszár és a Pásztorlányka felidézi gyermekkorunk hangulatát, amikor csillogó szemmel, nagyra nyílt füllel hallgattuk az esti mesét és eszünk ágában sem volt még aludni.

Szereplők: Járvás Éva, Varga Lajos és Mogács Dániel.

 

Trabarna képregény (2. rész)

2011.02.06. 13:17 - kcsabi

Címkék: képregény trabarna

Folytatódik Trabarna képregénysorozata. Ne aggódjatok, hamarosan kibontakozik a cselekmény, addig is élvezétek a remek rajzokat! 

(Figyelem! Érdemes a képet lementeni és nagyítva megnézni, úgy sokkal jobban olvasható. Persze, ez csak egy jótanács, nem kötelező érvényű szabály...:-)  )

Kávéházi dumasarok Kőhalmi Zoltánnal

2011.02.04. 10:47 - kcsabi

Címkék: kőhalmi kávéházi dumasarok interjúsorozat

„Úgy tervezem, pár évtizedig még humorista leszek”

interjú Kőhalmi Zoltánnal –

Ibicsoki Zoltán, meteorbecsapódás-emlékhely, gesztenyével megdobált menyasszony, toló uszály, szotyi-vonal. Aki szereti a stand-up comedy műfaját, annak az előző kifejezések olvastán minden bizonnyal beugrik a Dumaszínház egyik legnépszerűbb humoristájának neve. Ahogy szülővárosában, Szentesen sokan ismerik, Kőhalminé Zolika azonban nem a dumaszínpadon kezdte a pályát. A Karinthy-gyűrűvel kitüntetett, pályaelhagyó építészmérnök valójában sosem akart „kiállni és beszélni”, jól érezte magát a háttérben. Szerencsére, mégis megpróbálta. A „szomorú bohóc” nem is olyan szomorú…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bellus István ismeretet terjeszt: A szék

2011.02.02. 13:39 - kcsabi

Címkék: ismeretterjesztés bellus

Bellus István rovata

Minden ember életében elérkezik a pillanat, amikor felteszi magának a kérdést arra vonatkozóan, hogy egy-egy használati tárgy voltaképpen hogyan készül. Ismeretterjesztő sorozatunkban Bellus István segítségével megismerkedhetünk olyan hétköznapi eszközök születésének titkaival, melyekről ez idáig nem sikerült információkat begyűjtenünk. A gyufa, a WC papír és más tárgyak születése mellett megtudhatjuk azt is, hogyan lesz egy magból szék, vagy egy gyümölcsből autógumi.

 

 

 

 

 

 

 

 

Trabarna képregény (1. rész)

2011.02.01. 14:35 - kcsabi

Címkék: képregény trabarna

Trabarna és Zsoldos Péter alkottak egy képregényt, naná, hogy egy Trabanttal a főszerepben. Képregényblog indul, kövessétek!

 

Kávéházi dumasarok Bellus Istvánnal

2011.01.28. 08:38 - kcsabi

Címkék: bellus kávéházi dumasarok interjúsorozat

 „Amikor kellett, szerencsém volt”

interjú Bellus Istvánnal –

Kereskedőből humorista, tévénézőből műsorkészítő pár év alatt. Örök optimista, aki nem fél a változástól, de most úgy érzi, megtalálta a helyét. Választott hivatása számára munka, hobbi, szenvedély, életforma. A sikerhez vezető utat kollégáihoz képest fordítva járta be, hiszen előbb szerepelt a tévében, minthogy kipróbálja magát a stand up comedy tehetségkutatón. Saját bevallása szerint volt már ingyen konyhán pénztáros, légifolyosó-takarító a reptéren, de elvégezte a Tokió Hotel Katolikus Egyetemet és egy újságíró iskolát is. Álhíreket és blogot ír a neten, jeleneteket talál ki Gálvölgyinek, szívesen süt ki Humor Falatokat otthon. A „mediterrán Ózd”, vagyis Miskolc szülötte, az acélvárosi Bellano, Bellus István…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Maksa Zoltán: A kis kínai árus

2011.01.24. 22:14 - kcsabi

Címkék: maksa

 "Kici, occó, egy méret nyulik, vásárol, gyere-gyere..." - halljuk manapság oly’ gyakran a piacon. A kínai termékek mellett védjeggyé vált tört-magyar beszéd is a mindennapok része már. A nagy baráti országból jött kis emberek mindenhol ott vannak, ha jobban megnézzük még a spájzban is. Sebaj, „eze’otccá forint” sok-sok zöldséges sült tésztára elég a büfében, hogy a ruházati áruházakról már ne is beszéljünk. Maksa Zoltánt, a nagy humoros mesemondót is megihlette a távol-keletről hazánkba importált kereskedők világa, ezt énekli meg A kis kínai árus című jelenetében.

Kávéházi dumasarok Bödőcs Tiborral

2011.01.21. 01:33 - kcsabi

Címkék: bödőcs kávéházi dumasarok interjúsorozat

  „A humor mindenkié!”

– interjú Bödőcs Tiborral -

 A bucsuszentlászlói kerekasztal alapító lovagja, aki színésznek készült, magyar tanárnak tanult, majd humorista lett. Szerencsénkre. Háta mögött sokáig kis-Hofiként emlegették, de már nincs szüksége ilyen jelzőkre, a közönség saját magáért szereti. A minőségre törekvő humor-cowboy makacsnak és önfejűnek tartja magát. Nem dolgozik csapatban, nem szereti a Csillagok Háborúját, de bármikor van egy idézete Hrabaltól. Kocsmatörténetek, politika, Ferus, a szóban festő és mázoló, Jenő a nagyszívű böllér, humor-Woodstock, a lét elviselhetetlen könnyűsége, no meg Sebestyén Márta. A magyar humor Bödőcs Tiborja, Bödőcs Tibor…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az év felfedezettje

2011.01.18. 01:33 - kcsabi

Címkék: otp kertész kormos az év felfedezettje tóth edu

Az újoncok jöttek, láttuk őket, és meggyőztek minket. A 2010-es év ismét komoly versengést hozott a Fiatal Félőrültek Fesztiválján. A valóban tehetséges ismeretlenek, a néhányszor már próbálkozó ismerősök és a legfeljebb családi körben érvényesülő lelkes humortalanok havonta adták egymás kezébe a mikrofont. Sokan meggyőzték a közönséget a világot jelentő deszkákon nekik jutott néhány percben, de közülük is csupán hárman voltak, akik a Dumaszínház társulatába bekerülhettek.

Kormos Anett egy évvel ezelőtt, éppen Szilveszterkor ért el második helyezést a Magyar Televízió stand up comedy tehetségkutatóján, majd nem sokkal később nálunk is bemutatkozott, így már év elején csatlakozott a csupa fiú közösséghez. A hónapok teltek, Anett pedig egyre népszerűbb lett, mosolymentes előadása és a nagy adag iróniával fűszerezett fellépései sok rajongót hódítottak meg. Év végén kicsit komolyabb oldalát is megcsillantva riportkönyvet jelentetett meg, a kollegáival készített interjúkkal.

Kertész Richárd, alias Ricsi fiú üde vidéki színfoltként robbant a Félőrültek közé, ízes beszéde és örök mosolyt sugárzó arca hamar mosolyra fakasztotta közönségét. Ricsi színészi múltja további lehetőséget jelentett a részlet gazdag falusi karakterábrázolásban, zenész vénájáról mér nem is beszélve.

Tóth Edu egyénisége egyszerre tükröz nehezen követhető hiperaktivitást, és a végsőkig felfokozott lelkesedést. Ő az a mesemondó, aki maga is mesefigura. A királyfi, akit lelhetetlen követni, de nem is kell, hiszen a forgószél, amit gerjeszt, mindenkit elsodor a saját világába, és ez az utazás igazi kaland, nincs ember, aki ellen tudna, vagy akarna állni neki.

A lassan nyolc éve – egyre nagyobb létszámmal – működő Dumaszínház társulata, az OTP Bank támogatásának köszönhetően idén először választotta meg Az év felfedezettjét. A csapathoz 2010-ben csatlakozott három ifjú humorista közül a kollegák egy valakit javasolhattak a díj elnyerésére. A leadott szavazatok alapján a tavalyi év felfedezettje Kormos Anett lett. Az eredményhirdetésre és a címmel járó pénznyeremény átadására január 16-án, vasárnap, a Godot Dumaszínházban került sor.

Anett, elmondása szerint nem számított a díjra, de „rendkívül megtisztelőnek” érezte az elismerést, „versenytársai”, Ricsi és Edu pedig örömmel gratuláltak neki a nyereményhez.

Bödőcs Tibor: Az élet értelme és kertészeti tippek

2011.01.16. 12:04 - kcsabi

Címkék: bödőcs önálló est

Mi lehet az élet értelme? Filozófusok és pultosok egyaránt keresik a választ, de még most sincs meg. A végső cél egyesek szerint az út végén vár ránk, míg mások úgy vélik, éppen az út az. Bödőcs Tibor szerint lehet, hogy a végső értelmet a nevetés és a taps adja. Esetleg a kertészkedés. A humorista első önálló estjén mindenesetre a költői kérdésre felvetődő válaszokat finoman keveri a lét – kocsmapultban érkező – könnyűségével. Az élet értelme és kertészeti tippek című előadás viszont így sem tömény, nem üli meg a közönség lelkét. Másfél óra könnyed elmélkedés, szívből jövő jókedv. Ahogy azt a búcsúszentlászlói humor-cowboy tudja, olyan Bödőcsösen…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kávéházi dumasarok Brutival

2011.01.13. 23:15 - kcsabi

Címkék: bruti kávéházi dumasarok interjúsorozat

„Mindig becsempészek egy-két abszurd dolgot a műsorba”

- Interjú Brutival -

A gitár és a rockzene avatott szakértője, Banderas-hasonmás, ez igazi „fotelpatkány”. Egyes források szerint debreceni srác, mások szerint viszont Bükkszentjárólapon született, sokgenerációs hidegburkoló család sarjaként. Humorista, zenész, dalszerző, műsorvezető, fűtésszerelő, hangszergyűjtő. Életéből nem hiányzik a spontaneitás, és az abszurdba mártott költészet sem. Kedvenc állata a Csempe maci, de nála lehet leghamarabb tetten érni a sánta kutyát is. Igazi nevére kevesen emlékeznek. A krónikások szerint valaha Tóth Imrének hívták, mások szerint nem kell neki név, hisz ő maga Az idegenkívüli lény. A legtöbben mégis úgy szólítják, Bruti.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Maksa Zoltán: Sztár akarok lenni

2011.01.11. 10:28 - kcsabi

Címkék: maksa

Mi szeretnél lenni? Sztár. Mindennapi beszélgetés. Kis ország, kis piac, de az egy főre jutó tehetségkutatók száma Magyarországon mégis lassan magasabb lesz, mint a GDP. Énekesek, táncosok, humoristák, vers-, és mesemondók, rúdtáncosok, SP-k. Pelyhedző állú érzelgős kisfiúk, faterok motoron, hajhálós nagyik. Mind egy cél érdekében járulnak a tisztelt, vagy éppen tiszteletlen zsűri elé: Sztárok akarnak lenni. Hogy miért? Maksa Zoltán tudja. Hallgassuk!

 

 

Kávéházi dumasarok Kovács András Péterrel

2011.01.07. 11:04 - kcsabi

Címkék: kap kávéházi dumasarok interjúsorozat

 „A legfontosabb cél, hogy nevessen a közönség”

Interjú Kovács András Péterrel

Földön járó művész, realista álmodozó. Az ember, akit a sors és Litkai Gergely is humoristának szánt. Senki nem tudja nála több nyelven elmondani a híres idézetet: „Luke, én vagyok az apád!”. Jogász-világból érkezett, közönségből nősült, legújabb hobbija az építkezés. Rendkívül jó kapcsolatban van a GPS-ével, szívesen dolgozik kávéházban és feltétlenül bízik a stand-up comedy jövőjében. Kidolgozta a színpadi humor Evolúciós elméletét, majd elmerült az MLM rendszerű vállalatok bugyraiban, amiről később annyit mondott: Multigáz. Kovács András Péter, alias KAP, Humorfesztivál-győztes, Karinthy-gyűrűvel elismert humorista, a „magyar humor hobbitja”…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Interjúsorozat a Dumaszínház blogon

2011.01.06. 00:32 - kcsabi

Címkék: kávéházi dumasarok interjúsorozat

Milyenek lehetnek a színpadon kívül? Mindenre van poénjuk? Sosem tudnak komolyan beszélni? Milyen emberek valójában? Számtalan ilyen, és ehhez hasonló kérdést kapunk, kapnak tőletek a Dumaszínházasok. Sokan hajlamosak azt hinni, a poénmesterek élete csak vicces helyzetekből, kacagtató történetekből áll. Nem így van. A hétköznapjaikról, érzéseikről, magánéletükről, gondolataikról mesélnek, valójában mégis keveset lehet róluk tudni, hiszen ritkán vallanak magukról komolyan.

Úgy gondoltam – és a számtalan visszajelzés is ezt mutatja -, szívesen olvasnátok olyan beszélgetéseket, ami megmutatja a társulat tagjait más szemszögből is. Miért és hogyan jutottak ide? Mik a céljaik? Mit gondolnak a stand up comedy jelenéről, jövőjéről? Hogy kezdődött? Honnan van az ihlet? Mit tanácsolnak annak, aki szeretne a nyomdokaikba lépni? Érdekes kérdések és – talán – meglepő válaszok, szenzációhajhászat nélkül. Nektek.

Minden héten, pénteken olvashattok egy interjút a társulat egy-egy tagjával itt, a blogon.  A Kávéházi dumasarok első része január 7-én jelenik meg. Figyeljetek!

süti beállítások módosítása
Mobil