Dumaszínház

A stand-up comedy napi veleje. Csillagok, humor, egyebek.

Csatlakozz!

Friss topikok

David Hasselhoff a Dumaszínházban

2013.01.24. 13:55 - kcsabi

Címkék: david hasselhoff benk csenki

Egy est, két humorista, három férfi. Csenki Attila és Benk Dénes közös produkciójában egyéni- és csapatmunka, vetítés, Ablak-Zsiráf, improvizáció, alkalmi Dumajam és tömény stand-up comedy várható. Szigorúan 16 éven felülieknek! És hogy jön ide David Hasselhoff? Ki tudja? Talán egy beszélő, fekete Pontiac-al, piros úszónadrágban…

Külső.jpgKülső_1.jpgCsenki Attila és Benk Dénes évek óta kollégák és barátok. Meg lehetne számolni, hány alkalommal léptek fel szerte az országban, de nem érdemes. Sokszor. Egymás anyagait is alaposan ismerik, sőt, gyakran részt is vesznek annak kidolgozásában. Ez már csak így megy itt. „Attila sokszor felhív – legtöbbször éjszaka –, hogy van egy remek ötlete, egy-egy poén. Kikéri a véleményemet, és ha kell, segítek is neki egy-egy anyag kidolgozásában.” – meséli Dénes, de gyorsan hozzáteszi: „Ebben semmi különös nincs, hiszen ez oda-vissza működik.

Nem meglepő, hogy eljött az idő, amikor a két humorista egymás közönségét is szívesen meghódítaná. „Érett már egy ideje, hogy közös estet csináljunk. A megszokott stílus, és ránk jellemző történetek mellett szeretnénk vetíteni, kicsit egymásra is reflektálni, mert ebből számtalan improvizatív poén kisülhet.” – mondja Attila –. Ugyanakkor szerephez jut az Ablak-Zsiráf is. Szerintem mindkettőnk közönsége elégetett lesz, de a 16-os karikát azért kitenném.

David-Hasselhoff.jpgA cím mellett persze nem mehetünk el szó nélkül, hiszen nem lehet véletlen, hogy a Knight Rider és a Baywatch göndör mellszőrzetű, piros fürdőnadrágos hőse, David Hasselhoff köszön vissza a plakátról. „Nem, valóban nem véletlen, hiszen direkt adtuk ezt a címet.” – titokzatoskodik Attila – „Úgy véltük, hogy David az, aki méltó lenne a címadásra. Inspirál és utat mutat nekünk a munka során, és ez nagyon fontos számunkra.

„Szeretnénk, ha Mr. Hasselhoff el is tudna jönni, ennek a szervezése most folyik.” – teszi hozzá lelkesen Dénes – „Szerintem nagyon jól nézne ki, ahogy a Kompót Bisztró előtt lefékez a fekete Pontiac-al és piros fürdőgatyóban besétál. Ki tudja, lehet, hogy még ez is megtörténik…?

Vidám kollégák, adómentesen

2013.01.23. 14:32 - kcsabi

Címkék: bérlet jegy adómentes juttatás

Klasszikusokhoz hasonlóan a Személyi jövedelemadóról szóló törvény 1. mellékletének 8/28/b pontját is illik – többnyire - szó szerint idézni: „A nem pénzben kapott juttatások közül adómentes: […] a kifizető által ugyanazon magánszemélynek az adóévben legfeljebb 50 ezer forint értékben juttatott, sporteseményre, vagy kulturális szolgáltatás igénybevételére szóló belépőjegy, bérlet…[…]”

Remek mondat. De vajon mit is jelent?

Azt, hogy ha a munkaadó juttatásként például Dumaszínház jegyet, vagy bérletet ad a kollégáinak – max. 50 ezer forint értékben – akkor egyiküknek sem kell adót fizetni. Cserébe viszont vidám, jókedvű munkatársakat kap, akik lelkesen és hatékonyan dolgoznak.

Szerintünk megéri!

Juttasson Ön is munkatársainak Dumaszínház jegyet, bérletet!

munka_vidam_n.jpg

A hónap humoristája: Aranyosi Péter

2013.01.15. 23:28 - kcsabi

Címkék: aranyosi a hónap humoristája

Szeptember elején indult játékunkban havonta keressük A hónap humoristáját. Szavazni egyszerűen, egy Facebook-alkalmazáson keresztül lehet. A győztes egy teljes hónapig viseli a kitüntető címet, de további 11 hónapon keresztül nem lehet rá szavazni.

Aranyosi Péter úgy viszonyul a Facebookhoz, mint az angol nyelvhez. Tudja, hogy létezik, és vannak előnyei, de minderről nem nagyon vesz tudomást. Könnyű neki, hiszen van, aki kezeli az oldalát. Minek foglalkozzon vele, ha más jobban ért hozzá, nem? Még a végén oda nyúl, ahova nem kellene, aztán tönkremegy az egész, ahogy van. Nem. Csinálja csak a szakértő. Mindenkinek jobb így. A rajongó tartalmat kap, Péter pedig voksokat, pedig nem is tudta, hogy lehet szavazni…

2012 decemberében A hónap humoristája:

Aranyosi Péter

Galéria7.jpg

Örülök, hogy én hozhatom a jó hírt: Te lettél decemberben A hónap humoristája. Mit szólsz?

Egy: nagyon örülök. Kettő: nem is gondoltam volna, hogy a feleségem egy szavazatával már nyerni lehet. (nevet)

Félőrültek lepik el Győrt

2013.01.09. 21:38 - kcsabi

Címkék: győr csenki félőrültek

Három folyó, egyetem, világhírű autógyártás, hagyományok, fejlődés. Látszólag minden megvan Győrben, amire egy megyeszékhelynek szüksége lehet. Valójában azonban van, ami hiányzik. Az ifjú humoristák tehetségkutatója. Ez eddig nem volt. Eddig. Január végétől azonban minden megváltozik. Fiatal Félőrült stand-up megszállottak lepik el a várost. Aki eddig nem mert kilépni a fényre, most megteheti, a többiek meg szavazhatnak.

A Dumaszínház tehetségkutató fesztiváljának történetében számtalanszor felvetődött már az igény, hogy ne csak a fővárosban kapjanak lehetőséget a bátor újoncok, hanem vidéken is. Erre eddig – a nyári fesztivált leszámítva – nem volt lehetőség, de a Fiatal Félőrültek Fesztiválja január 24-én új korszakot nyit. Győrben, a Kristály étteremben bárki bebizonyíthatja, hogy ő még egy fel nem fedezett tehetség.

A szabályok ugyanazok. Néhány percre bárki megkaphatja a mikrofont (persze előzetes jelentkezést követően), aztán minden rajta és a szigorú közönségen múlik. A nézők előadás közben piros lapokkal nyilváníthatják ki ellenvéleményüket, és ha három lap a levegőbe lendül, a játéknak vége. A legjobb nyeri az estét, ő kapja a kézfogást, a figyelmet, a legnagyobb tapsot. És ki tudja, hogy hol a határ?

„Nem engem kell meggyőzni, hanem a közönséget!” – teszi hozzá az est házigazdája, Csenki Attila. „Ma már nehezebb a dolguk a kezdőknek, hiszen egyedinek lenni, kitűnni, a közönség szigorú elvárásait leküzdve megszerettetni magad velük, nos, ez még a rutinosabbaknak is komoly feladat. A régi, elhasznált viccek újrahasznosítása tökéletes zsákutca, senkinek nem ajánlom. Izgatottan várom a győri estet, remélem, sikerül találnunk olyanokat, akik új színt hozhatnak a műfajba.”

A helyi szervezők felhívásából minden egyéb részlet kiderül:

Mogács Dániel: Rohan(d)ó élet

2013.01.08. 16:24 - kcsabi

Címkék: thália önálló est mogács rohan(d)ó élet

Mogács visszatér oda, ahonnan jött…a színházba. A rohanó élet világot jelentő rohadó deszkáin standup keveredik a színházzal, pantomim a bábbal, ének a sztárvendéggel, igazság a hazugsággal.

Az újév új önálló esttel kezdődik számodra. A Thália Színházban január 11-én lesz a Rohan(d)ó élet című előadás premierje. Mire utal a cím?

Mogács Dániel: Eleve az előadást is nagyon kevés időm volt megcsinálni és úgy általában mindenkinek egyre kevesebb ideje van mindenre. A leglényegesebb dolgokat felejtjük ki az életünkből, elrohanunk minden fontos dolog mellett. Erre utal a cím, és persze a tartalom is. Ennyire egyszerű, semmi szimbolikus, mögöttes tartalom nincs. Rohanó-rohadó. Az egyik hozza a másikat.

Mogács_Rohan_d_ó élet.jpg

Annyit azért elárulhatunk, hogy az élet mely’ területét veszed górcső alá? Közélet, politika, hétköznapok…?

Mogács Dániel: Ki kell lépni a vörös zónából

2013.01.02. 12:27 - kcsabi

Címkék: bérlet jegy mogács

A Dumaszínház plakátkampányában Mogács Dániel az egyik oszlopa a jegyellenőr triónak. Kíváncsiak voltunk, vajon az életben is ennyire szívén viseli-e a bérlet-kérdést. Az elfoglalt színész-humoristát a Thália Színházban értük utol, ahol éppen új önálló estjének januári bemutatójának próbája zajlott.

„Világéletemben blicceltem, mert izgalmasnak tartottam.” – mondja Dr. Mogács karakterének megformálója – „Mostanában már ritkán járok tömegközlekedéssel, de ha egy ellenőr meglát, biztos lehet benne, hogy nincs nálam jegy, vagy bérlet. Ezek után már csak az számít, melyikünk a gyorsabb. Szinte mindig én nyerek, mert nem csak gyors vagyok, de a vonal átugrása sem okoz gondot. A vörös és a zöld zóna határa. Azt kell elérni. Ki kell lépni a vörös zónából. Előfordult már, hogy három ellenőr kéz tapadt rám, de én áthúztam őket a vonalon. Már csak le kellett mutatnom a földre, és tudták, hogy nyertem.”

Dániel, persze tudja jól, hogy a bliccelés nem csak az ő fura szokása, sokan mások is űzik ezt az extrém sportot. ”Aki jegy, vagy bérlet nélkül utazik, tudnia kell, mindig űzött vad lesz a nagyváros dzsungelében. Folyamatosan nyitva kell tartania a szemét, maga mögé kell tekintgetni és remek reflexeket kell kifejlesztenie. Minden bliccelőnek azt üzenem, nem szép dolog ezt tenni... nem szép, de élvezetes”

Adódik persze a kérdés, hogy vajon mivel védekezik Dr. Mogács, ha esetleg elkapják az ellenőrök és már nem tud elfutni? „Dr. Mogács nem jár tömegközlekedési eszközzel, csak a luxusautóját használja, ráadásul a kezében van az egész banda. Mindenhol a saját emberei vannak, ő felügyeli az összes ellenőrt. Különben van külön villamosa is, amin ő maga szedi a jegyet másoktól, már ha éppen úgy tartja a kedve.”

Azt még nem tudni, hogy Dr. Mogács mivel megy a Rohan(d)ó élet premierjére január 11-én, a Thália Színházba, de az már biztos, hogy ott lesz. Csakúgy, mint Mogács Dániel, aki még az öltöző ajtajából is visszaszól: „A bliccelést nem javaslom a színházban. Ott nem ellenőrök lesznek, hanem jegyszedő nénik.  Ők sokkal durvábbak. Nem mernék velük kikezdeni…”

jegyeket2.jpg

Kőbéka költözik a Dumaszínházba

2012.12.18. 16:37 - kcsabi

Címkék: lóránt safi kőbéka gyermekelőadás

Ki mondta, hogy a humor csak a felnőtteké? Senki. A gyerekek is megérdemlik a felszabadult szórakozást, a viccet, a jókedvet. Sőt. Ők tudnak csak igazán nagyokat kacagni. Éppen ezért a tél végén a legkisebbek vehetik birtokba a Corvin Dumaszínház nézőterét. Igazi Kőbéka vár rájuk. A Weöres Sándor verseiből építkező színpadi kirakós játékot Lóránt Krisztina, színész-rendező hozza el nekik, akit a nagyobbak a Barátok közt Orsijaként ismertek és szerettek meg. A tévéből a hegyekbe, a hegyről a dumaszínpadra. Kalandos út a gyerekek szívéhez…

lkriszta.jpgSokszor egy apróság is elég, hogy az ember úgy érezze, minden megváltozott. Lóránt Krisztinának pedig egyszerre sok ilyen körülmény jött össze. Magánéleti válság, munkanélküliség, a mindennapok rutinná süllyedése. Egy rossz széria, vagy valami sorsszerűség? Ki tudja? A lényeg, hogy két évvel ezelőtt a Barátok közt Orsijával együtt Kriszta is világgá ment. Szó szerint.

A világjárás aztán a budaörsi hegyekben ért véget. A kalandokat a lelki béke, a központi fűtést a favágást, a rajongók „Orsikázását” a színpad egyre erősödő hiánya váltotta fel. „Nagyon jó érzés volt ismert és szeretett emberré válni. Igazi kiváltság. A szappanopera révén sokan kedveltek, a hentes kicsit több húst dobott a mérlegre, nagyon jó időszak volt.” – mondja a színész-rendezőnő – „Vége lett, mindennel szakítottam, a színészettel is. Sokat utaztam, aztán a hegyen telepedtem le, mert elegem lett a civilizációból. Egyszerűen zavart. Most viszont már hiányzik a színpad, és mivel ’97 óta csináltunk gyerekszínházat, ezért úgy éreztem szeretném ezt folytatni.”

A folytatáshoz egy régi barátság adta a legjobb lehetőséget, hiszen Kriszta és Sáfár Zoltán (Safi), a Dumaszínház egyik tulajdonosa régi barátok. „Safival még az Arany János gyerekszínházban koptattuk együtt a padot. Az utak persze különváltak, de mindig egymás mellett futottak. Időnként elmentem előadóként a Godot Galériába, dolgoztunk együtt. Nemrég szóba került köztünk, hogy szeretnék visszakerülni a körforgásba és a Kőbéka erre jó lehetőség lenne. Szó szót, tárgyalás tárgyalást követett és ennek eredményeként februárban a Corvin Dumaszínház színpadán folytatjuk a  kirakós játékot. Bízunk benne, hogy gyümölcsöző lesz az együttműködés.”

A nyúltenyésztők ajánlata: Kiss Kiss Benk Benk

2012.12.16. 23:49 - kcsabi

Címkék: kiss könyvbemutató ulpius benk kiss kiss benk benk

Mi köze lehet Kiss Ádám és Benk Dénes könyvének a taoista numerológiához? Ki az a Havas Hendrik? Miért ajánlják ilyen lelkesen az írást a nyúltenyésztők? Miért nem hallott eddig senki a titokzatos D. Major Sándornéról? Hogy lehet könyvíráskor bakizni? Kérdések, melyek már a megjelenés előtt érdekessé tették a két fiatal humorista új könyvét. A válaszokat a Corvin Dumaszínházban kerestük 2012. december 12-én, a könyvbemutatón.

 

KKBB1.jpgA szervezőknek nem volt könnyű dolguk. Egy könyvbemutató előtt nem lehet olyan eseményekre felkészülni, mint például a hídfoglalással kombinált diáktüntetés, pedig ezen a szerdán a sajtó munkatársai közül sokakat elvitt a közéleti konfliktus. Ehhez képest még jóval többen is ültek be délután a Dumaszínházba, mint amennyi résztvevőre számítani lehetett.

Négy óra után pár perccel teljes sötétségbe borult a terem, Galambos Péter jellegzetes hangja pedig betöltötte az űrt. A mozis kasszasikerek felvezetéséhez méltó hangvihar, hatásosan vezette fel D. Major Sándorné nyúltenyésztő kisnyugdíjast, aki videó üzenetben igyekezett előrevetíteni alkalmi közönségének a mű hangulatát. A színpadra lépő moderátor pár mondatban megemlékezett a könyv keletkezésének körülményeiről és ejtett pár szót a szerzőkről, hátha valaki nem ismeri őket. Nem telt még el tíz perc, máris lehetett tudni, hogy a hely szellemének megfelelően, itt ma sem vesznek semmit komolyan a résztvevők.

„Álmomban ültem a nézőtéren” - interjú Badár Tamással

2012.12.13. 19:30 - kcsabi

Címkék: bűvész Badár Tamás

Élő trükkfelvétel. Varázsló a felnőttkor küszöbén. Egy srác, aki már kamaszként nevet szerzett magának, és nem csak családnevet. A bűvész, aki versenyeket nyer, rajongókat gyűjt, sokkoló bulikat ment meg és az elmúlt tíz évben már egy raklapnyi francia kártyát tüntetett el. A fiú, aki végtelenül büszke az apukájára, de mégsem henceg vele, mert nincs rá szüksége. Egy új tehetség a Badár-fészekből, Badár Tamás. A bűvész.

BT1.jpgTíz éve foglalkozol bűvészettel komolyan, vagyis nyolc évesen kezdted. Mi kell ahhoz, hogy egy gyerekben ekkora lelkesedés legyen valami iránt?

Valóban tíz éve csinálom, kilenc éve van egy mesterem is, Molnár Gergely személyében. A bűvészet még az óvodában fogott meg, már akkor is jól lehetett vele csajozni. (nevet) Érdekelt, de egy ideig nem volt semmi kapaszkodóm, hogy miként lehetne ezt tanulni, fejlődni. Aztán láttam egy bűvészt az interneten, aki kártyatrükköket mutatott be és sikerült kitalálnom hogyan csinálja. Ez annyi inspirációt adott, hogy elkezdtem gyakorolni. A szüleim meglátták – vagy inkább megérezték – bennem a tehetséget és apa (Badár Sándor – A szerk.) elvitt egy bűvész barátjához. Miután ő is úgy gondolta, van keresnivalóm ezen a területen, javasolta Gergelyt, hogy járjak hozzá. Ez kilenc évvel ezelőtt volt, azóta dolgozunk együtt.

Hogyan kell elképzelni egy ilyen „bűvész edzést”?

Nem hajolunk meg, nincs láb összecsapás, tisztelgés... (nevet) Gergely a barátom is egyben, tegeződünk és ez már az első pillanattól kezdve így van. Külföldre mindig ő visz versenyezni és persze átad egy olyan tudást, ami miatt mesteremnek tudom tekinteni. A szakmai háttere nekem felbecsülhetetlen érték, meg merem kockáztatni, hogy ő a világ egyik legjobbja. Már évtizedek óta elismert a szakmában, itthon fellép és jár a nemzetközi kongresszusokra, szemináriumot tart, és hívják gálázni is. Rég elérte azt, amire én csak vágyom, úgyhogy nagyon tisztelem. A lakásában egy külön szint van csak a bűvészettel foglalkozó könyveknek. Időnként együtt találunk ki trükköket, vagy egymás ötletét fejlesztjük tovább, csiszoljuk a verseny-műsort, próbálunk beépíteni új elemeket.

Honnan tudja egy óvodás, hogy ez az, amivel egész életében foglalkozni akar?

Ilyen fiatalon nem tudja. Egy kisgyereket nem tud annyira megfogni egy ilyen szakma, hogy azt mondhassa, húsz évesen bűvész leszek. Fel sem méri ésszel, hogy mit jelent felnőttnek lenni. Apróbb lépésekről van szó. Átestem én is azokon az „elindító dolgokon”, amin mások. Kaptam egy Rodolfo-bűvészdobozt, mint sokan mások, gyakoroltam, majd elfogyasztottam az összes trükköt, ami benne volt. Nem maradt kreativitás, meguntam, abba is maradt úgy két évre, amíg azt a bizonyos bűvészt meg nem láttam. A titkok felfedezésének amúgy különös pszichológiai háttere van, nem is lehet jól elmondani. Rájöttem, mi a kulcs, utána viszont azt éreztem, nekem ezzel foglalkozni kell.

Hogyan próbáljátok megfejteni egymás trükkjeit a többi bűvésszel?

Aranyosi Péter jegyet kér, és nem bliccel

2012.12.07. 16:02 - kcsabi

Címkék: videó előszilveszter aranyosi

Az elmúlt hetekben három, szigorú tekintetű ellenőrrel bővült a karszalagos revizorok csapata a tömegközlekedési vonalakon. A Dumaszínházból jól ismert arcok, Badár Sándor, Mogács Dániel és Aranyosi Péter persze nem váltottak hivatást, mindössze egy jól sikerült plakátkampány kedvéért felejtettek el mosolyogni.

Furcsa véletlen, de Aranyosi Péterrel éppen a Corvin negyed metrómegállóban futottunk össze. A váratlan találkozás örömében azonnal jegyeket, bérleteket kértem kezelésre Pétertől, aki máris vette a lapot. „Nem vagyok egy bliccelő típus, mindig veszek jegyet, amikor metróra szállok. Na, jó, olyan már előfordult, hogy szakaszjegyet vettem normál helyett, mert az olcsóbb volt. De már ez is elévült.” – mondta – „Ugyanakkor viszont imádom nézni a trükköket, ahogy utastársaim próbálják meggyőzni a jegyellenőröket”.

Külső.jpgBiztos voltam benne, hogy Péternek a tömegközlekedés kapcsán is számtalan humoros története van, nem is kellett sokáig firtatnom, hiszen ő szinte azonnal „szolgálatba helyezte magát” és mesélni kezdett: „Hadházival voltunk Londonban, és a metróban próbáltunk jegyet venni. Pici probléma volt, hogy Laci egy szót sem tud angolul. Mivel azonban én viszont tudok kb. tizenkettőt, amit gátlástalanul használok is, gondoltam megoldom a helyzetet.” – magyarázta egyre hevültebben. Persze érezte, hogy az utolsó mondat nem teljesen egyértelmű, így levegővétel nélkül folytatta. „Az angol nyelvtudás lényege a bátorság. Magabiztosan kell használni a tíz szavas szókincset, és aki igazán tud angolul, az megérti. Felvállaltam, hogy megveszem a jegyet, hiszen már húsz évvel korábban is sikerült, amikor Londonban jártam. Odamentem az automatához, ami úgy nézett ki, mint a Millennium Falcon irányítópultja, és az sem volt ráírva, hogy ’ticket’”.

A hónap humoristája: Kovács András Péter

2012.12.04. 22:35 - kcsabi

Címkék: előszilveszter kap a hónap humoristája

Szeptember elején indult játékában havonta keresi a Dumaszínház A hónap humoristáját. Szavazni egyszerűen, egy Facebook-alkalmazáson keresztül lehet. A győztes egy teljes hónapig viseli a kitüntető címet, de további 11 hónapon keresztül nem lehet rá szavazni.

Mit jelenthet egy Facebook-szavazáson elért siker annak, akit már évekkel ezelőtt Karinthy-gyűrűvel tüntetett ki a szakma? Aki oszlopos tagja a Dumaszínháznak, a Rádiókabarénak és a Showder Klubnak? Akinek a közösségi oldalon több mint ötvenezer rajongója van? Azt hihetnénk, hogy semmit. Tévednénk.

2012 novemberében A hónap humoristája:

Kovács András Péter (KAP)

Galéria6.jpg

KAP örömmel fogadta a győzelem hírét. Mint mondta, „minden visszajelzés fontos”, hiszen ezért is áll az ember ki a színpadra. Persze a beszélgetés még csak ekkor kezdődött…

Mennyire követted a szavazást? Számítottál a győzelemre?

Az előző hónapokban már követtem a szavazás alakulását, most is figyeltem közben, hogy szorosan alakul a verseny Aranyosi kollégával. Annyira nem számítottam a győzelemre, de így nem volt akkora meglepetés. Persze ettől még nagyon jól esett az eredmény, főleg azért is, mert nem volt mögötte semmi kampány. Az elmúlt hónapban mondjuk igyekeztem a Facebook aktivitásomat növelni, minden nap posztoltam valamit, de nem emiatt. Nem éreztem szükségét, meg egy picit szkeptikus is vagyok az ilyen szavazásokkal kapcsolatban. A nagy számok törvénye alapján valamelyest talán tükrözi a többség véleményét, de azért az mégis más szegmens, mint aki a nézőtéren tapsol.

Mit jelent ez az elismerés egy Karinthy-gyűrűs humoristának?

Karóba húzott kirándulás

2012.11.28. 23:09 - kcsabi

Címkék: kirándulás

Humoristáink éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy nektek mindig magas szintű, élménydús szórakozásban legyen részetek, amikor ellátogattok a Dumaszínházba. Ez nem kevés lemondással járó, 24 órás szolgálat. Szívesen teszik, nem azért, de persze nekik is kell(ene) időnként a szórakozás. Úgy gondoltuk, elvisszük őket kirándulni, hátha ettől feltöltődnek kicsit. Nem akartak jönni. Ezért aztán szelíd erőszakot alkalmaztunk. Karóba húztuk azokat, akik nem tudtak menekülni és elvittük őket így. Egy kirándulás pillanatai…

Séta közben, vidáman…

trip_1.jpg

A Lánchídtól távolodva…

Élő audiokomment show a Corvinban

2012.11.25. 12:23 - kcsabi

Címkék: bödőcs beliczai közös est audiokomment

Ki szeretné újra látni a magyar televíziózás legcikibb jeleneteit? Ki kíváncsi megint a méltán elfelejtett Budapest TV-re? Kinek hiányoznak a Szomszédok konzerv-bölcsességei? Senkinek. És ha két tehetséges humorista kommenteli őket? Na, így már érdekesebb a dolog. Beliczai Balázs és Bödőcs Tibor éppen erre készül. Előveszik a felvételeket, amik nem véletlenül kerültek a doboz mélyére, és megmutatják, mit mond a tévének egy humorista, amikor nem is igen tudja elhinni, amit a képernyőn lát. Mi lesz ebből, főleg, ha még stand-up comedy és zene is várható? Egy fergeteges Beliczai-Bödőcs-show a Corvin Dumaszínházban, november 27-én este. Beliczai Balázzsal beszélgettünk.

Formabontó estre készültök Bödőcs Tiborral közösen. Milyen újdonságra számíthatunk?

Az est második részében bejátszásokat vetítünk, amiket élőben kommentelünk majd. Régebben talán a „kommentálás” kifejezését használták erre, de manapság a „kommentelés” elfogadottabb, ismertebb megnevezés. A bejátszások – melyek amúgy a saját gyűjteményemből származnak –, ahogy Tibor fogalmazott, „a magyar televíziózás mélypontjainak csúcsai”. Számomra érdekes videókat, kárpitkaparóan gagyi, hajmeresztő, hihetetlen, elképesztő tévéműsor-részleteket mutogattam Tibornak, mire ő azt mondta, ezeket meg kell mutatni a nagyközönségnek is, kiegészítve a saját gondolatinkkal, amiket társaságban amúgy is elmondanánk. Innen jött az ötlet. Külön hangsúlyozni kell persze, hogy akik a stand-up comedy miatt jönnek, azok is megkapják, amire vágynak. Az est első felében számíthatnak a tőlünk megszokott, elvárt stílusra.

Elárulhatjuk, milyen műsorokból válogattatok?

szomszédok.jpgNem tudom, mennyire lőjük le a poént, de biztos, hogy lesz a Budapest TV-ből, illetve annak fénykorából egy-egy felejthetetlen pillanat, ami ma már legendásnak minősül. Illetve a kordokumentumként is funkcionáló Szomszédok című teleregény páratlan, megismételhetetlen, ma már szinte elképzelhetetlen jeleneteit is megvillantjuk, igényesen. Az összeállítás a ’90-es gyöngyszemeire koncentrál, nem is lesznek ma futó műsorszámok, ez egy visszatekintés. Ketten állunk majd a színpadon Tiborral és a bejátszás után felváltva oltjuk a videón szereplő embereket, szituációkat, EU normákat meghaladó poénsűrűséggel.

Az utóbbi időben a műsoraidban megjelentek a hangszerek, a zene és az ének. Ha ezt még kiegészítjük az audiokommenttel, akkor valóban összetett élményre lehet számítani…

Abszolút. A stand-up mellett a zene és a vetítés hatására a nézők olyan komplex élményben részesülnek, ami páratlan és feledhetetlen. Természetesen ezeket nem fogjuk vegyíteni, vagyis Baló György és Hiller István is a maga helyén szerepel az estén, zenés, énekes kommentelés nem lesz.

Ez lesz az első ilyen típusú estetek Tiborral?

Világvége esetén a jegyek visszaválthatók

2012.11.25. 09:21 - kcsabi

Címkék: világvége jegy előszilveszter

Az elmúlt időszakban fellángolt a vita a közelgő világvége kapcsán. Sokan vélik úgy, hogy mindössze egy hónap múlva bekövetkezik, mások biztosak benne, hogy nem. A letűnt maja civilizáció szinte jelképévé vált a világvége elméleteknek, holott semmi bizonyíték nincs rá, hogy a sokat emlegetett naptár emiatt volt befejezetlen. Persze lehet, hogy igen. Az biztos, hogy december 21-én minden kiderül.

A Dumaszínház nézői és a blog olvasói is komoly aggodalmuknak adtak hangot, levelek tucatjai érkeznek nap, mint nap. Mi lesz, ha bekövetkezik? Mihez kezdünk akkor?

Szeretnénk gyorsan megnyugtatni mindenkit, hogy felkészültünk minden eshetőségre. Amennyiben december 21-én mégis itt a világvége, a későbbi előadásokra megvásárolt jegyek december 22-től a jegypénztárunk korábbi helyén visszaválthatók!

„Mindenkinek joga van a pontos elszámoláshoz, mi pedig szeretjük a korrekt üzleti magatartást.” – nyilatkozta a Dumaszínház főszerkesztője, Litkai Gergely – „Nem örülnénk a világvégének. Számtalan tervünk, ötletünk van a jövő évre, így most nagyon rosszkor jönne. Úgy érzem, óriási hiányérzet alakulna ki mindenkiben. Arról már nem is beszélve, hogy utána még a jegyek visszaváltása is sok kérdést felvetne. Persze, ha így alakul, számíthat ránk a kedves közönség, mindenkinek visszaváltjuk a jegyét.”

Abban az esetben, ha kiderül, hogy a maják tévedtek, rosszul értelmeztük az üzenetüket, vagy csak egyszerűen megvicceltek minket, előszilveszteri műsorral ünnepeljük meg, hogy nem kell visszavásárolni a jegyeket. Fellépők:

2012. december 30. 18 óra

Aranyosi Péter

Kovács András Péter

 

2012. december 30. 21 óra

Beliczai Balázs

Kiss Ádám

 föld.jpg

A részletes műsorterv megtalálható a Dumaszínház honlapján (Dumaszínház MŰSOR). Jegyek (és hamarosan a bérletek is) a www.dumaszinhaz.hu, a www.jegy.hu oldalakon, az Interticket jegyirodákban és a Corvin Dumaszínházban (1082 Budapest, Corvin sétány 1/b. Telefon: +3630/680-5263) kaphatók. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

 

Mire jó egy dumabérlet?

2012.11.24. 10:07 - kcsabi

Címkék: bérletek

lóhere.jpgHosszú évek fárasztó, de lelkes kutató-fejlesztő munkája kellett hozzá, de elkészült. Végre itt vannak a dumabérletek. A nagy tudással, számtalan élményelemmel felszerelt modellek hamarosan kaphatók lesznek a Dumaszínház jegypénztárában. Most bemutatjuk őket.

Mindegyik bérlet négy különböző előadásra szól, a Corvin Dumaszínházba, az alábbiak szerint:

Duma univezál – különböző típusú előadások ötvözete a hagyományos stand-up esttől a speciális Duma Aktuálig. Ára: 8.000 Ft

Duma aktuál – Hadházi László, Kovács András Péter, Litkai Gergely, Lovász László, Wahorn András – 2013. január 19.

Közös est: Bödőcs Tibor – Beliczai Balázs – 2013. február 16.

Humor Hétfő – Szöllősy-Csák Gergely, Rekop György, Kormos Anett, Tóth Edu – 2013. március 4.

Kiss Ádám, Aranyosi Péter, Benk Dénes, Csenki Attila, műsorvezető: Felméri Péter – 2013. április 5.

Duma önálló est – válogatás a társulat tagjainak legnépszerűbb önálló estjeiből. Ára: 10.000 Ft

Hadházi László: Méd in Hungeráj – 2013. január 20.

Bödőcs Tibor: Az élet értelme és kertészeti tippek – 2013. február 8.

Kovács András Péter: Evolúció – 2013. március 29.

Felméri Péter: LOL – 2013. április 27.

Duma matiné – páros közös előadások, hétvégén kora délután, főként azoknak, akik esténként nem tudnának előadásra jönni. Ára: 10.000 Ft

Kovács András Péter és Hadházi László – 2013. január 20.

Bödőcs Tibor és Kőhalmi Zoltán – 2013. február 2.

Badár Sándor és Aranyosi Péter – 2013. március 23.

Kiss Ádám és Mogács Dániel – 2013. április 20.

Jegyek (és hamarosan a bérletek is) a www.dumaszinhaz.hu, a www.jegy.hu oldalakon, az Interticket jegyirodákban és a Corvin Dumaszínházban (1082 Budapest, Corvin sétány 1/b. Telefon: +3630/680-5263) kaphatók. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

süti beállítások módosítása