Az első őszi tehetségkutató csupán kedélyes bemelegítés volt a hétfő estihez képest. Felpörgött Félőrültek, lelkes, de szigorú közönség, váratlan sikerek és sikertelenségek, régi motorosok és szárnyukat bontogató naposcsibék. Ahogy Csenki Attila, az est műsorvezetője fogalmazott: „Volt itt minden, de jó kis este volt.”
Egy tudósító élete nem mindig könnyű. Egy pár soros írásban meglehetősen nehéz visszaadni a tehetségkutató humorest hangulatát, történéseit, a fellépők érzéseit, tapasztalatait, vagy éppen a közönség véleményét. Tovább nehezíti a dolgot, ha a riporter egyéb elfoglaltságok okán nem tudott ott lenni a helyszínen. Velem most ez történt, de sebaj, hiszen a műsorvezető ott volt, így tőle minden lényeges információt megtudtam.
Többek között azt, hogy a Godot Dumaszínház szinte tele volt, vagyis a mostani tizenöt fellépőre egész sokan voltak kíváncsiak. Attila a szünetben nem véletlenül érdeklődött néhány fiatalnál, miért is jöttek el, van-e ismerős a Félőrültek között. „Nincs ismerős, de szeretünk új arcokat felfedezni. Ha közülük valaki később országos hírnevet szerez, elmondhatjuk majd, hogy mi ott voltunk az első lépéseknél. Meg hát ezek Félőrültek, sőt némelyik egészen annak tűnik.”
Az este folyamán egyébként minden jelenlévő nagy dózisban kapott a jellegzetes Csenki-humorból, amit Attila humorista kollégái barátságosan csak csenkizmusként emlegetnek. Kérdésemre, hogy milyen témák kerültek nála szóba, a műsorvezető talányosan annyit mondott: „Beszéltem a frankhitel és a kozmetikus hasonlóságáról, a szeptember 11.-i eseményekről és a megemlékezésekről, illetve természetesen a gyermekemről.” Kíváncsi voltam persze, hogy milyen hasonlóság lehet a hitel és a kozmetikus között, de végül nem árulta el, mondván, ott kellett volna lennem, akkor hallottam volna…No, mindegy.